PÉNZ7 – A PÉNZÜGYEK VILÁGA

A PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét a Belügyminisztérium irányításával az iskolai tanrendbe illesztve valósul meg.  Az idei tanévben 2026. március 2-6. között zajlott le, és célja a fogyasztóvédelmi tudatosság növelése, a pénzügyi biztonság fokozása valamint a pénzügyi és vállalkozói kultúra fejlesztése játékos, élményalapú módon. Az idén immár  tizenkettedik alkalommal került megrendezésre, amelynek fókuszában a „Pénzügyi biztonság- Biztosítások” téma állt. A programon belül a védekezés, a védelem, a váratlan helyzetekre való felkészülés szükségességének megértése volt a központi téma.

Iskolánk évek óta aktívan részt vesz a PÉNZ7 programban. Az idén is a felső tagozatos osztályokban két-két órában foglalkoztunk a biztosítások fontosságának kérdéseivel. A feladatok játékos formában közelítették meg a témát, így azok könnyebben érthetővé váltak a tanulók számára. A tananyagot csoportos munkában dolgoztuk fel, tanári irányítással és interaktív módszerekkel, majd a diákok egyéni versenyben számoltak be tudásukról.

HÁZI VERSENYEK

„SZÁRNYALÓ SZAVAK” – VERSMONDÓ DÉLUTÁN AZ ALSÓ TAGOZATON

 

Iskolánkban a napokban zajlott le a várva várt házi szavalóverseny, ahol az alsó tagozatos kisdiákok mérhették össze tudásukat. Az esemény célja a magyar költészet sokszínűségének megünneplése és a gyerekek előadói tehetségének kibontakoztatása volt.

A versenyt eredetileg két korcsoportban hirdettük meg: az 1-2. osztályosok,  valamint a 3-4. osztályosok kategóriájában. Sajnos az élet közbeszólt, és a betegségek miatt a negyedik osztályos tanulók végül nem tudtak részt venni a megmérettetésen, így a nagyobbak között ezúttal a harmadikosok képviselték a korcsoportot.

A délután folyamán változatos és színvonalas produkciókat hallhattunk. A gyerekek  magyar költők legszebb verseit választották: a klasszikus, ritmusos  művektől kezdve a játékos, kortárs versekig minden stílus megjelent a színpadon. A legkisebbek bátor kiállása és a harmadikosok érett előadásmódja egyaránt lenyűgözte a közönséget és a zsűrit.

Az értékelésnél a legfőbb szempont a tiszta beszéd, a szöveghűség és a versek hangulati átadása volt. Bár a negyedikesek hiánya miatt szűkült a mezőny, a résztvevők lelkesedése és felkészültsége mindenkit kárpótolt.

Gratulálunk minden résztvevőnek a bátor szerepléshez, a betegeskedő tanulóknak pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Köszönjük a felkészítő tanárok és a szülők támogató munkáját.

 

FELSŐS SZAVALÓVERSENY

Az elmúlt időszakban iskolánkban megrendezésre került a felső tagozatosok házi szavalóversenye. A versmondás iránti lelkesedés tanulóink körében is megmutatkozott, hiszen szép számmal jelentkeztek a versenyre. A zsűri nagy figyelemmel hallgatta a színvonalas előadásokat és a sok igényes, kifejező szavalat közül nem volt könnyű kiválasztaniuk a legjobbakat. Végül meghozták a döntést és kiválasztották azokat a tanulókat, akik a legkifejezőbben és legszebben szavaltak. Ők képviselik majd iskolánk felső tagozatát a körzeti szavalóversenyen.

Gratulálunk minden résztvevőnek a bátor és igényes szerepléshez!

Köszönjük a felkészítő pedagógusoknak és a szülőknek a háttérben nyújtott támogató munkát!

RAJZOLNI JÓ - RAJZVERSENY AZ ALSÓ TAGOZATON

Iskolánkban rajzversenyt szerveztünk az alsó tagozatos tanulók számára. A verseny témája a „Kedvenc sportom” volt. A gyerekek nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre, hiszen tudták, hogy a versenynek tétje is van: az első helyezettek képviselhetik majd iskolánkat Mádon, a Koroknai Dániel Tehetséggondozó Általános Iskolában megrendezésre kerülő körzeti rajzversenyen.

A tanulók fantáziadús, színes alkotásokat készítettek. A rajzokon számos sportág megjelent: többek között a futball, a kosárlabda, a kerékpározás és a tenisz is. A gyerekek igyekeztek gondosan, szépen elkészíteni, kiszínezni munkáikat, így igazán látványos és igényes pályaművek születtek.

A zsűri nehéz feladat előtt állt, hiszen sok szép és kreatív rajz közül kellett kiválasztani a legjobban sikerülteket. A verseny végén a legkiemelkedőbb alkotások készítői jutalomban részesültek, és ők képviselik majd iskolánkat a körzeti rajzversenyen.

Gratulálunk minden résztvevő tanulónak a szép munkákhoz, és sok sikert kívánunk a továbbjutó diákoknak a következő fordulóban!

 

CSALÁDBARÁT KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY CÍM - ELNYERTÜK!

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy iskolánk pályázata a Három Királyfi Három Királylány Alapítvány által meghirdetett pályázaton megfelelt a családbarátság kritériumainak és pozitív elbírálásban részesült és nagy megtiszteltetésünkre elnyerte a Családbarát Köznevelési Intézmény Címet.

Ez az elismerés különösen fontos számunkra, mert megerősíti, hogy közösségünkben kiemelt érték a családokkal való együttműködés és a támogató, elfogadó légkör. Az elmúlt időszakban közösségünk sokat tett azért, hogy kiérdemeljük ezt a megtisztelő címet, amelyre mindannyian nagyon büszkék vagyunk.

Különösen büszkék vagyunk iskolánk kis, összetartó közösségére, ahol pedagógusok, pedagógiai asszisztensek, diákok és munkatársak együtt dolgoznak a közös célokért. Hálásan köszönjük a családoknak is, hogy mindig nyitottak az együttműködésre és rendszeresen részt vesznek iskolai programjainkon és rendezvényeinken. Bízunk benne, hogy a jövőben is közösen erősíthetjük tovább ezt az értékes, családbarát közösséget.

Külön szeretnénk kifejezni őszinte hálánkat és köszönetünket Szabó Árpád Igazgató Úrnak, a Szerencsi Tankerületi Központ vezetőjének a folyamatos támogatásért, szakmai iránymutatásért és a lehetőségek biztosításáért, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy iskolánk elnyerhette ezt a rangos címet.

 

BŰNMEGELŐZÉSI HÉT AZ ISKOLÁBAN

Iskolánkban minden tanévben megrendezésre kerül a bűnmegelőzési hét, amely kiemelt szerepet tölt be a tanulók biztonságtudatosságának fejlesztésében. A programsorozat célja, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelő, hasznos és gyakorlatias ismereteket szerezzenek a mindennapokban előforduló veszélyhelyzetek megelőzéséről, az egészséges életmódról, valamint a felelős viselkedés fontosságáról.

A hét egyik legfontosabb eseménye a rendőrségi előadás volt, amelyet a Rendőrség munkatársai tartottak.  Beszéltek a bűnmegelőzés fontosságáról, a drogok és egyéb káros szenvedélyek veszélyeiről, valamint az iskolában előforduló bűncselekményekről: becsületsértés, lopás, rongálás. Kiemelt figyelmet fordítottak a balesetmegelőzésre is. A tanulók megismerkedhettek a gyalogos, kerékpáros, rolleres és autós közlekedés legfontosabb szabályaival. Szó esett a kerékpár kötelező tartozékairól, részeiről, valamint a biztonságos közlekedés alapelveiről. Az előadások interaktívak voltak, a gyerekek kérdezhettek, és valós élethelyzeteken keresztül mélyíthették el tudásukat.

A védőnő előadása az egészségmegőrzés témájára épült. Beszélt a mindennapi testápolás jelentőségéről, bemutatta a helyes kézmosás lépéseit. Különösen nagy sikert aratott a szemléletes kísérlet: egy tál vízbe borsot szórt, amely a bacilusokat jelképezte, majd amikor szappant cseppentett a vízbe, a borsszemek azonnal szétugrottak. Ez a látványos bemutató segített megérteni, hogyan távolítja el a szappan a kórokozókat a kezünkről. Szó esett továbbá a fogápolásról, a helyes fogmosási technikáról és a rendszeres fogorvosi ellenőrzés jelentőségéről is.

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa az iskolai bántalmazás és az online térben történő támadások témáját dolgozta fel. Részletesen beszélt az internetes zaklatás különböző formáiról, valamint arról, mit tehet egy diák, ha őt vagy társát bántalmazás éri. A témát kisfilm vetítése is segítette, amely elgondolkodtatta a tanulókat, és közös beszélgetésre adott lehetőséget. Kiemelt hangsúlyt kapott az a kérdés, hogy mit tehetnek, ha azt látják, hogy valakit bántanak – legyen szó személyes vagy online térben történő bántalmazásról. A diákok megtanulhatták, hogy fontos segítséget kérni, és nem szabad közömbösnek maradni.

A hét zárásaként az elhangzott ismeretekre építve vetélkedőt szerveztünk. Az 1–2. osztályos tanulók játékos és rajzos feladatokon keresztül adtak számot tudásukról. A 3–4. osztályosok és a felső tagozatos diákok totót töltöttek ki, amely az előadások legfontosabb témáit ölelte fel.

A Bűnmegelőzési hét ismét sikeresen valósult meg, a hét programjai tartalmasak, tanulságosak és élményszerűek voltak. A tanulók hasznos, a mindennapokban is alkalmazható ismeretekkel gazdagodtak, amelyek hozzájárulnak testi-lelki egészségük megőrzéséhez és biztonságuk növeléséhez. Iskolánk számára továbbra is kiemelten fontos, hogy a gyermekeket tudatos, felelősségteljes magatartásra nevelje.

NŐNAPI MEGLEPETÉS AZ ISKOLÁBAN

„A nő gyengének látszik, de a legnagyobb erő lakik benne.” /Mahatma Gandhi/

Iskolánk férfi dolgozói a nőnap alkalmából egy kedves kis összejövetelt szerveztek, hogy meglepjék és köszöntsék az intézmény hölgy dolgozóit. A rendezvény célja az volt, hogy kifejezzék tiszteletüket és megbecsülésüket a női kollégák felé. A hölgyeket finom pincepörkölttel vendégelték meg, amely nagy örömet szerzett mindenkinek. A férfi kollégák virággal is kedveskedtek, így személyesen köszöntötték a jelenlévő hölgyeket.

Halász Tamás igazgató úr ünnepi beszédében külön is méltatta a nőket. Kiemelte, hogy a hölgyeknek a mindennapokban milyen sok szerepben kell helytállniuk, legyen szó munkáról, családról vagy közösségi feladatokról. A köszöntés során egy rendhagyó, vidám kis történettel, anekdotával is kedveskedett a jelenlévőknek, amely mosolyt csalt mindenki arcára. Szavai nagy elismerést és tiszteletet fejeztek ki a női dolgozók iránt. A kedves kis esemény barátságos és vidám hangulatban telt.

Intézményünkben különösen fontosnak tartjuk az ilyen apró, mégis jelentős gesztusokat, amelyek erősítik az egymás iránti figyelmet és megbecsülést. Hisszük, hogy a közösségünk ereje a törődésben, az odafigyelésben és az egymás iránti tiszteletben rejlik.

A nőnap alkalmából Szabó Árpád tankerületi igazgató úr ünnepi gondolatait iskolánk igazgatója tolmácsolta a hölgy kollégák felé. A kedves köszöntő méltó módon fejezte ki a hölgyek iránti tiszteletet és megbecsülést ezen a jeles napon.

Ezúton is köszönjük a figyelmességet és a nőnapi jókívánságokat!

NŐNAPI FIGYELMESSÉG AZ ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZÉSÉBEN

Intézményünk dolgozói közösségét Taktakenéz Község Önkormányzata meghívta egy kedves hangulatú Nőnapi rendezvényre. A meghívás már önmagában is megtisztelő volt számunkra, hiszen mindig nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az önkormányzat ilyen figyelmet és megbecsülést szentel az intézmények dolgozóinak.

Az ünnepségen a megjelent vendégeket Tóth Szilárdné polgármester asszony köszöntötte, aki beszédében méltatta a helyi közösség összetartó erejét, valamint az intézményekben dolgozók áldozatos munkáját. Kiemelte, hogy az oktatásban, a szociális és kulturális területen dolgozók mindannyian fontos pillérei a település mindennapjainak.

Ezt követően Halász Tamás alpolgármester-igazgató úr mondott ünnepi köszöntőt, amelyben külön is méltatta a hölgyeket és kifejezte elismerését és jókívánságait számukra a nőnap alkalmából. Beszédében hangsúlyozta a nők szerepét a családban, a munkahelyen és a közösségi életben, megköszönve elhivatottságukat és kitartásukat.

A köszöntők után ünnepi, zenés műsor következett, amely meghitt és emelkedett hangulatot teremtett a rendezvényen. A kulturális programot követően a szervezők finom, ízletes disznótoros ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, amely mindenki tetszését elnyerte.

Az esemény végén az önkormányzat a hölgyeket illatos ajándékkal lepte meg, amely kedves és figyelmes gesztusként koronázta meg a délutánt. A rendezvény jó hangulatban, baráti beszélgetésekkel zárult és ismét megerősítette bennünk, milyen fontos a közösséghez tartozás élménye.

Köszönetünket fejezzük ki Tóth Szilárdné Polgármester Asszonynak és Taktakenéz Község Önkormányzatának a meghívásért és a szívélyes vendéglátásért, amely emlékezetessé tette számunkra ezt a nőnapi ünnepséget.

 

 

PÁLYAORIENTÁCIÓS FOGLALKOZÁS

Pályaorientációs foglalkozást tartott iskolánk hetedikes tanulóinak március 3-án Czinke Lilla Júlia, pályaválasztási tanácsadó.

A pályaorientációs foglalkozáson a tanulók megismerkedtek a pályaválasztás folyamatával, vagyis azzal, hogy a továbbtanulás nem egy hirtelen döntés, hanem tudatos útkeresés eredménye. Kiemelt szerepet kapott a döntés jelentősége, valamint azok a szempontok, amelyek segíthetnek a megfelelő irány kiválasztásában (érdeklődés, képességek, tantárgyi eredmények, személyes célok).

A foglalkozás során áttekintették a lehetséges iskolatípusokat (gimnázium, technikum, szakképző iskola) és megbeszélték azok főbb jellemzőit. Szó esett arról is, milyen szakmákat lehet tanulni és hogyan lehet ezekről tájékozódni.

Hangsúlyt kapott az önismeret és pályaismeret kapcsolata: a helyes döntéshez fontos tudni, hogy milyenek vagyunk, mik az erősségeink, illetve milyen elvárásai és lehetőségei vannak egy-egy pályának. A tanulók átgondolták, számukra milyen értékek fontosak a munkában (például biztonság, jó fizetés, segítő jelleg, kreativitás).

A foglalkozás célja az volt, hogy a diákok tudatosabban, reális önismeretre és megfelelő információkra támaszkodva készüljenek fel a „Hova tovább?” kérdés megválaszolására.

KISZÉZÉS - A TÉL BÚCSÚJA, A MEGÚJULÁS ÜNNEPE

„Kiszebáb, szalmabáb,
csuda klassz a maskarád!
Jó nézel ki, remekül!
A tél biztos menekül,
ha meglátja üstököd.
Bokrok alá sündörög,
aztán iszkol hanyatt-homlok,
megkerülve tavat, dombot.”

(Mentovics Éva: Télkergető maskarák)

 

Iskolánkban a múlt héten megtartottuk a soron következő hagyományőrző programunkat, a kiszézést, amely minden évben közösségünk egyik legvidámabb eseménye. A program során felelevenítettük a kiszebáb égetésének népszokását, amely a tél búcsúztatását és a tavasz várását jelképezi.

A tanulók lelkesen készítették el a kiszebábut, majd szép ruhába öltöztették, csinosan felékesítették, hogy méltóképpen képviselje a hagyományt. Miután elkészült, az iskola hetedikes és ötödikes diákjai, osztályfőnökeik kíséretében együtt indultak el, hogy zajjal és hangos énekszóval végigvigyék a település utcáin. A menet vidám, farsangi hangulatban vonult végig, felidézve a hagyomány örömteli pillanatait. A kiszebábu körbehordozásával jelképesen elűztük a telet és mindazt, ami rossz volt az elmúlt időszakban.

Ezt követően az iskola udvarán gyűltünk össze, ahol a tanulók rövid műsorral idézték fel a néphagyományokat. Minden osztály az osztályfőnökök vezetésével összegyűjtötte azokat a rossz tulajdonságokat és szokásokat, amelyektől szeretett volna megszabadulni. Ezeket papírlapokra írták, majd rátűzték a kiszebábura, jelképezve elhatározásukat a változásra.

A bábu elégetésével nemcsak a telet búcsúztattuk, hanem a rossz szokásokat is magunk mögött hagytuk, és reménnyel telve köszöntöttük a közelgő tavaszt.

A műsort előadta: 7. és 5. osztály

A műsort betanította: Lesnyószki Lászlóné és Vargáné Kozsik Judit, osztályfőnökök

 

Szívből gratulálunk a felkészítő pedagógusoknak és a szereplőknek a pompás műsorhoz!

Lelkesedésetekkel és közös munkátokkal életre keltettétek a hagyományt, elűztétek a rossz szokásokat és vidám, emlékezetes napot varázsoltatok az iskolába és a településre.

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

A kommunizmus áldozataira való iskolai megemlékezés minden tanévben ünnepélyes és elgondolkodtató alkalom intézményünk életében. Ezen a napon nem csupán a tankönyvekben olvasható történelmi eseményeket idézzük fel, hanem azokra az emberekre is emlékezünk, akik egy kegyetlen diktatúra miatt szenvedtek, veszítették el szabadságukat vagy akár életüket.

Magyarországon február 25-én tartjuk a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le a szovjet hatóságok Kovács Béla kisgazda politikust, amely a kommunista diktatúra kiépülésének egyik jelképes kezdőpontja volt hazánkban. Az ezt követő években sok ártatlan embert ítéltek el koholt vádak alapján, hurcoltak el munkatáborokba, vagy fosztottak meg jogaiktól pusztán azért, mert más nézeteket vallottak.

Az iskola folyosóján felállított emlékfal előtt képekkel, versekkel és korabeli fotókkal tisztelegtünk az áldozatok emléke előtt. A diákok megismerkedhettek a Gulág-táborokba hurcoltak és a málenkij robotra kényszerítettek nehéz, embert próbáló mindennapjaival, a nélkülözéssel, a kiszolgáltatottsággal és a reménybe kapaszkodó kitartással.

Ez a megemlékezés azért bír különös jelentőséggel, mert ráébreszt bennünket arra, hogy a szabadság és a demokrácia nem természetes adottság, hanem olyan érték, amelyet óvnunk kell. A múlt tragédiáiból tanulva tehetünk azért, hogy hasonló igazságtalanságok soha többé ne történhessenek meg. A kommunizmus áldozataira való emlékezés így nemcsak történelmi kötelesség, hanem közös erkölcsi felelősségünk is.

Az iskolai emlékfalat készítették: Vargáné Kozsik Judit és Lesnyószki Lászlóné tanárnők

LÉLEKMOZGATÓ ÉRZÉKENYÍTÉS A MAGYAR PARASPORT NAPJA ALKALMÁBÓL

„A sport tanított meg arra, hogy ne a hiányosságaimat lássam, hanem a lehetőségeimet.”

(Kiss Péter Pál, paralimpiai bajnok)

Intézményünk idén is csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) által szervezett a Magyar Parasport Napja országos rendezvénysorozathoz.

A program alapvető küldetése a szociális érzékenység elmélyítése és a befogadó szemlélet formálása. Célunk, hogy a gyermekek megtanuljanak természetes, nyitott és az emberi méltóságot maradéktalanul tiszteletben tartó módon kapcsolódni a fogyatékossággal élő emberekhez. Fontosnak tartjuk, hogy a diákokban őszinte érdeklődés, empátia és felelősségteljes odafordulás alakuljon ki embertársaik iránt. Arra törekszünk, hogy képesek legyenek felismerni és leküzdeni a sztereotípiákat és előítéleteket, miközben olyan értékrendet alakítanak ki magukban, amelyben a sokszínűség természetes, az elfogadás pedig magától értetődő emberi magatartás.

A nap folyamán az alsó tagozatos gyerekek Bartos Erika Őrangyal meséivel ismerkedtek meg, amelyek az elfogadásról és a fogyatékkal élő gyerekekkel való kapcsolatról szólnak. Ezt követően izgalmas, játékos feladatokon keresztül tapasztalhatták meg a különböző nehézségeket és mások segítésének fontosságát. Felső tagozatos tanulóink tájékoztató és motivációs videókat nézhettek meg, amelyben a paralimpiai játékok sportágai is bemutatásra kerültek. A tanulók a mesék és kisfilmek után zajló beszélgetések során rendkívüli érdeklődést mutattak, aktívan figyeltek és kérdeztek a látottakról és örömmel osztották meg a témával kapcsolatos saját élményeiket, tapasztalataikat.

Az első osztályosok akadálypályán vezették végig bekötött szemű társaikat, majd maguk is megtapasztalhatták, milyen a fehér bot segítségével közlekedni. A második osztályosok gyurmából készítettek csigákat bekötött szemmel, miközben egymást segítették. A harmadik  és a gyógypedagógiai osztály kipróbálhatta a szájjal festést, megtapasztalva a kéz nélküli alkotás nehézségeit. A negyedikesek csörgőlabdában, a felső tagozatos tanulók pedig ülőröplabdában próbálhatták ki magukat. Diákjaink a parasportágakon keresztül megtapasztalhatták, hogy milyen lehet sportolni, ha nem látnak vagy nem használhatják a lábukat.

A Lélekmozgató érzékenyítés jó hangulatban, élményekben gazdagon zajlott. Véleményünk szerint ez a program fontos szerepet tölt be abban, hogy a gyerekek megtapasztalják az elfogadást, az empátiát és a mások iránti figyelmet, miközben még hosszú ideig őrizhetik a program során szerzett élményeik emlékét.

EGYÜTT A FARSANG JEGYÉBEN

Iskolánkban fontosnak tartjuk, hogy az osztályfőnökök már kisiskoláskortól kezdve tudatosan építsék az osztályközösséget. A farsangi időszakban az alsó tagozatos osztályokban az osztályfőnökök vidám, közösségépítő programokat szerveztek a gyerekek számára.

A jelmezes játékok, ügyességi feladatok és tréfás vetélkedők remek alkalmat teremtettek az együttműködésre és az egymásra figyelés erősítésére. A közös élmények során a tanulók közelebb kerültek egymáshoz és fejlődött a csapatszellem, az osztályközösség is.

Tapasztalataink szerint a sok nevetés és boldog pillanat nemcsak emlékezetessé tette a farsangot, hanem tovább erősítette az osztályok összetartását is.

OSZTÁLYPROGRAMOK:

  1. osztály - Battáné Tóth Krisztina, osztályfőnök

-Farsangi mulatság

Az elsősök farsangi mulatsága vidám, élményekben gazdag délutánt hozott a gyerekek számára. A szülők finom kekszeket és innivalót hoztak a gyerekeknek, amelyeket közösen, jó hangulatban fogyasztottak el. A délután egyik legjobban várt eseménye a tombolahúzás volt. A szerencsekalapba azoknak a tanulóknak a nevei kerülhettek be, akik magatartásukkal és szorgalmas órai munkájukkal kiérdemelték ezt a lehetőséget. Az osztályból mindenki részt vehetett a sorsoláson, hiszen mindannyian megérdemelték a jutalmat eddigi igyekezetükért, szorgalmukért és munkájukért. A tombolatárgyak között füzetek, írólapok, zsírkréták, noteszek, édességek és mesés vignetták is szerepeltek. A fődíj egy aranyos plüssfigura volt, amely hatalmas örömet szerzett a szerencsés nyertesnek. Nagy sikert aratott az ügyességi „pecázós” játék, ahol a gyerekek pálcikák segítségével színes kupakokat gyűjtöttek össze egy tálból. Egy másik izgalmas ügyességi játék során a gyerekeknek egy különleges feladatot kellett teljesíteniük: egy papírtekercset tartottak a kezükben, amelyen egy innivalóval félig megtöltött pohár állt. A cél az volt, hogy a tekercset óvatosan, mégis minél gyorsabban végighúzzák maguk felé, miközben a pohár egyensúlyban maradjon, és az ital ne boruljon ki. A gyerekek izgatottan figyelték egymást, drukkoltak a soron következő játékosnak, és hatalmas taps jutalmazta azokat, akiknek sikerült cseppveszteség nélkül teljesíteni a kihívást. A programot farsangi találós kérdések színesítették, amelyekért jutalomcukorkák jártak. Természetesen a közös tánc sem maradhatott el. A nap végére mindenki kellemes élményekkel, mosollyal az arcán térhetett haza. A farsangi mulatság ismét hozzájárult közösségük megerősítéséhez, és felejthetetlen emléket nyújtott a kis elsősök számára.

 

  1. osztály – Szabóné Sallai Judit, osztályfőnök

 

-Farsangi vidámságok

 

A másodikosok vidám, élménydús farsangi délutánt tartottak osztályukban. A tanulók nagy örömmel vették részt a lufifújó versenyen, a szoborjátékban és a digitális feladatok megoldásában. A programot még hangulatosabbá tette a sós és édes sütemények, valamint az üdítő elfogyasztása. Az együtt töltött idő erősítette az osztályközösséget, fejlesztette az együttműködést, és sok nevetéssel zárult.

 

  1. osztály – Péterné Sallai Andrea, osztályfőnök

 

-Farsangi záró buli

 

A harmadikosoknál vidám hangulatban zajlott farsangi záró buli. A gyerekek finom édes és sós süteményekkel, valamint innivalókkal készültek, így az asztal hamar megtelt sokféle finomsággal. A programot zsákbamacska játékkal kezdték, ahol különböző bábokat húztak a tanulók. Ezeket a délután folyamán, a játékok során fel is használhatták. Ezt követte a „Ki vagyok én?” című játék, amely sok nevetést és vidám pillanatot hozott. Nagy sikere volt a lufitáncnak is: tánc közben ügyesen kellett vigyázniuk, hogy a lufi ne essen le. A kihúzott bábokhoz kapcsolódóan különböző, megadott instrukciók szerint is mozogtak, ami tovább fokozta a jókedvet. A programot közös tánccal zárták. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, felszabadultan, örömmel vettek részt minden játékban, így méltó és vidám lezárása volt a farsangi időszaknak.

 

  1. osztály – Kocsis Andrea, osztályfőnök

-Farsangi időszakot lezáró osztálybuli

A negyedikesek csapatokban játszottak, volt játékos feladatlap, popcorn felszívóverseny, lufifújó verseny, lufis ügyességi táncverseny, seprűtánc. Néhányan jelmezbe is bújtak.... Finomságok és kedvenc zenék. A gyerekek jól érezték magukat, így, a telet közösen méltóképpen elbúcsúztatták!