HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
Hónap: 2023 december
NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY
A zenének óriási szerepe van az életünkben. Ősidők óta használjuk érzelmeink, lelkivilágunk kifejezésére. Megnyugtatja és örömmel tölti fel lelkünket, megmozgatja testünket és nem utolsósorban helyes irányba tereli gondolatainkat.
Iskolánkban az Ifjú Zenebarátok Napja alkalmából november 20-án a Szerencsi Tankerületi Központtal együttműködve ismét megrendeztük Népdaléneklési versenyünket. Örömünkre 26 tanuló bátorkodott az éneklésre, akik 6 településről érkeztek hozzánk: Monok, Megyaszó, Prügy, Rátka, Tállya és Tiszalúc.
Rendezvényünket iskolánk első osztályosainak nyitó műsorával kezdtük meg, akik nagyon ügyesen adták elő népi táncjátékukat. Felkészítő pedagógusuk, Péterné Sallai Andrea.
Ezután izgalommal telve kezdődött meg a verseny. A tanulóknak egy kötelező és egy választott dalt kellett elénekelni a zsűri előtt.
A zsűri tagjai voltak:
Nagy Attila - ének-zene tanár, karnagy
Mészárosné Vékony Ida - a Taktakenézi Bóbita Óvoda és Konyha intézményvezetője
Bárány Tamás - a Taktaharkányi Népdalkör tagja
Halász Tamás – a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola megbízott intézményvezetője
A versenyző gyerekeket és a kísérő pedagógusokat finom uzsonnával és meleg teával kínáltuk meg, melyért köszönetet mondunk iskolánk fenntartójának, a Szerencsi Tankerületnek és a helyi Önkormányzatnak.
Természetesen mindenki nagy izgalommal várta az eredményhirdetést, melyen 10 tanuló vehetett át jutalomkönyvet és oklevelet. Ők lettek dalversenyünk „csillagai”, akik a jutalom mellé nyakukba kiscsillagot is kaptak.
Örömünkre iskolánk 3. osztályos tanulója, Kecskeméti Ajnácska 3. helyezést ért el. Gratulálunk neki és felkészítő pedagógusának, Battáné Tóth Krisztinának!
Azokra a versenyzőkre is gondoltunk, akik nem értek el helyezést, így őket a népdalok és az éneklés szeretetéért kisszívvel ajándékoztuk meg.
Vendégeink a dalok által zenei élményekkel feltöltődve, jókedvűen indultak haza.
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.”
/Kodály Zoltán/
Népdaléneklési verseny eredményei
- osztályosok
- Horváth Erik 2. oszt., Zempléni Árpád Általános Iskola, Tállya
- Kardos Flóra 2. oszt., Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola
III. Barna Fanni 2. oszt., Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola
- osztályosok
- Lengyel Vanda 3. oszt., Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola
- Spéder Lili 3. oszt., Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola
III. Kecskeméti Ajnácska 3. oszt., Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola
- osztályosok
- Gregóczki Krisztofer 4. oszt., Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola
- Szűcs Lili Eszter 4. oszt., Zempléni Árpád Általános Iskola, Tállya
III. Gyömbér Bence 4. oszt., Rátkai Német Nemzetiségi Általános Iskola
Különdíj: Budai Gergő Vilmos 4. oszt., Monoki Kossuth Lajos Általános Iskola
Gratulálunk a helyezést elért tanulóknak és felkészítő tanáraiknak!
TE HOGYAN CSINÁLOD? TUDÁSMEGOSZTÓ MŰHELY PEDAGÓGUSOKNAK
INCLUSION4SCHOOLS
Intézményünkben 2023. november 16-án az Inclusion4Schools projekt szervezésében került megrendezésre a pedagógusoknak szóló Tudásmegosztó Műhely. Az Inclusion4Schoolsnál úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy a tanulás-tanítás sikeres legyen kemény munkára és kreatív ötletekre, jó megoldásokra is szükség van. Ez a műhely jó lehetőséget teremtett arra, hogy a hátrányos helyzetű diákok oktatásával foglalkozó szakembereket összehozza egy helyre. A műhelyfoglalkozás keretében lehetőség nyílt az együtt gondolkodásra, a tapasztatok megosztására, a pozitív megerősítésre, a tudásmegosztásra.
Előadók:
1. Kocsis Andrea, tanító, Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola: LEGO-program. Kompetenciafejlesztés játékosan
2. Hajdu Zsolt, intézményvezető, Iránytű Tanoda - Ibrány: Élmények tanodája
3. Mészárosné Vékony Ida, óvodavezető, Taktakenézi Bóbita Óvoda és Konyha: A projektmódszer mint új tanulásszervezési módszer az óvodában.
4. Rusznák Józsefné, Jelenlétpont vezető, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület: FETE Jelenlét Program. A jelenlét program küldetése, célja.
PÁLYAORIENTÁCIÓS CSALÁDI NAP
Iskolánkban 2023. november 9-én Pályaorientációs családi napot tartottunk. A családi nap folyamán érdekes programok vártak a gyerekekre, az érdeklődő szülőkre, a meghívott partnerekre és vendégekre. Az alsó tagozatos tanulók osztályfőnökeik vezetésével egy külső munkahelyre látogattak el, ahol megismerkedtek az adott szakma tevékenységeivel, sajátosságaival, munkaeszközeivel. A szakember részletesen mesélt a tanulóknak a foglalkozás szépségéről és kihívásáról egyaránt. A kisdiákoknak a látogatás során lehetőségük nyílt arra is, hogy kipróbáljanak egy-egy munkafolyamatot. A gyerekek nagy érdeklődéssel ismerkedtek meg a különböző szakmákkal. Külső helyszínek: Fodrászat, Polgármesteri Hivatal, Családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, Védőnői szolgálat, Jelenlét Pont.
Ezúton is köszönjük az előzőekben felsorolt külső helyszíneken dolgozó szakembereknek, hogy lehetővé tették, hogy iskolánk alsó tagozatos tanulói bepillantást nyerjenek az adott foglalkozás, szakma rejtelmeibe.
Ezt követően a gyerekek visszaérkeztek az iskolába, ahol még számos megoldandó feladat, program várt rájuk, pl.: filmek és mesék megtekintése mesterségekről, meseillusztráció készítése, játékos és csoportos feladatok megoldása szakmákkal kapcsolatosan.
Természetesen a felső tagozatos tanulókról sem feledkeztünk el. Számukra párhuzamosan futottak a pályaorientációs programok. A felsős diákok a különböző iskolai helyszíneken tehették próbára ügyességüket, kreativitásukat, pl.: közlekedésbiztonsági pálya teljesítése, önismereti-pályaorientációs teszt megoldása, szakmák – kahoot, piktogramokból tabló készítése.
A családi napon megjelent szülők, partnerek, vendégek egyrészt bepillantást nyerhettek a tanulói foglalkozásokba, tevékenységekbe; másrészt aktív részesei is voltak, hiszen a könyvtárban egy World Cafe programon vettek részt, kiegészülve a 7. és 8. osztályos tanulókkal, ahol a pályaválasztás, szakmaválasztás, továbbtanulás kérdéskörét járták körbe beszélgetések, kisfilmek és csoportos feladatok megoldása útján.
Emellett a nyolcadikos lányok egy meglepetéssel készültek a pályaorientációs családi nap résztvevői számára. Az egyik tanteremben berendeztek egy GOFRI HÁZ-at, ahol a nap folyamán az általuk készített-sütött finom gofrikkal látták vendégül a pályaorientációs családi nap résztvevőit, gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
HAGYOMÁNYŐRZÉS
SZÜRET
Iskolánkban október hónapban is folytatódott a hagyományőrző programsorozatunk. Ez alkalommal a 2. osztály tanulói készültek műsorral és mutatták be a Szüreti néphagyományokat és az ahhoz kapcsolódó népszokásokat.
A szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított és számít ma is, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesül a szőlőművelő. A szüret a 16. és 17. században igazi sátorosünnep volt.
Kisebb birtokosoknál kalákába szedték a szőlőt, rokonok, ismerősök segítettek be, akiket a gazda látott el ebéddel. A hagyományok szerint a nők szedték a szőlőt, akik görbe késsel, kacorral vagy metszőollóval vágták le a fürtöt. A férfiak pedig puttonyba gyűjtötték a termést, eközben vidám énekeket énekeltek. A puttonyból a szőlőt a terhesbe öntötték, amely mellett ott sorakoztak a gyerekek és három-négyágú karókkal zúzták a szőlőt. Ezután megkezdődött a szőlő feldolgozása: darálás, áztatás, taposás, préselés, fordítás…
A nap végeztével a gazda köszöntésére került sor, a verselők ilyenkor annak jóságáról vagy fukarságáról szóltak. A kora reggeltől késő estig tartó munka után kezdődhetett a szüreti bál, melyhez számtalan játék és szokás társult.
A bálhoz kapcsolódva sok helyen szüreti felvonulással zárták a napot. A felvonulás főszereplője a borkirály volt, de jelen volt a bíró, a csőszlányok, a csőszlegények és a tolvajok. A szüreti mulatságokon a legtöbb helyen szőlőkoszorút fontak, melyet a népszerű játékhoz, a csőszjátékhoz használták.
A szüret hagyományos ünnepi ételei általában birka vagy marhahúsból készültek. Bográcsban marhagulyást vagy birkapörköltet főztek, előtte pedig húslevest szolgáltak fel. Desszertnek pedig csörögefánkot sütöttek.
A műsort előadta: 2. osztály
A műsort betanította: Kocsis Andrea, osztályfőnök
MÁRTON-NAP
November hónapban az 5. osztály tanulói készültek műsorral és mutatták be a Márton-napi néphagyományokat és az ahhoz kapcsolódó játékokat, dalokat és népszokásokat.
A legenda szerint Szent Márton a Római birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) nevezetű városában született. A római császár katonájaként szolgáló Márton egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve Márton Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek. Az egyház püspökké kívánta avatni, ám Márton szerénysége miatt, amikor a küldöttek érkezését hírül vette egy közeli tanyán keresett menedéket a libák óljában, ám a hangos libák felkeltették a küldöttek figyelmét. 371-ben püspökké szentelték és haláláig segítette a rászorulókat.
Márton napjához sok népi megfigyelés kapcsolódik, melyek november 11-e utáni időjárásra vonatkoznak. Úgy tartották, hogy ha a Márton napi liba csontja barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.
A műsort előadta: 5. osztály
A műsort betanította: Lesnyószki Lászlóné, osztályfőnök
SZAKMAI NAP
GONDOLKODJ ÖKOsan!
- október 24-én intézményünkben szakmai napot tartottunk, melynek középpontjában az ÖKO-szemlélet állt. Napjaink fontos problémája a környezetünk állapotának egyre gyorsabb ütemű romlása és az emiatt bekövetkező negatív változások. Sok kutató vizsgálja a mindannyiunkat érintő változások okait. A cél az emberiség számára, hogy a környezetszennyezés mértékét mihamarabb megállítsuk, de legalábbis csökkentsük. A mai diákok nevelése azért is fontos, mert hozzájárul, hogy olyan felnőttek legyenek, akik felelősséget éreznek a környezet iránt, akiknek mind döntéseikben, mind viselkedésükben megjelenik a pozitív, környezetbarát attitűd.
Iskolánk nevelőtestülete elkötelezett a környezeti nevelés és a fenntarthatóság pedagógiája iránt. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy tanulóinkban kialakítsuk az igényt arra, hogy megismerjék az őket körülvevő közvetlen és tágabb környezetüket, megtanulják, hogy ők mit tehetnek környezetük védelméért. Összefogásra van szükség, hogy az iskolában együtt, együttműködve minél sikeresebb környezeti nevelést, ÖKO-szemléletet, ÖKO-programokat tudjunk mi pedagógusok megalkotni. Mindezeket nem egy tanórán, vagy egy tantárgy keretein belül kell megvalósítani, hanem az oktatás minden területén és minden szintjén, az iskolában és azon kívül egyaránt.
Szakmai napunk keretein belül igyekeztünk minden oldalról, több szempontból körüljárni az ÖKO-témát. Értékes előadásokat hallhattunk a következő témákban:
- Lesnyószki Lászlóné - Tématerületi munkacsoport vezetője előadást tartott a környezetvédelem, a környezettudatos magatartás, a fenntarthatóság, az újrahasznosítás fontosságáról.
- Vendégeink voltak, Oroszné Hajdu Marianna - intézményvezető és Juhászné Vaszil Ildikó - teremtésvédelmi felelős, akik a Mátyás Király Katolikus Általános Iskola És Óvoda képviseletében érkeztek hozzánk. Ők bemutatták az iskolájukban sikeresen működő környezeti nevelési programot és az ÖKO-munkacsoport sokrétű, színes tevékenységét.
- Krucsai Krisztina - Diákönkormányzat vezető, az intézményünkben működő ÖKO-munkacsoport tevékenységéről és a ZölDÖK munkájáról, jövőbeni terveiről számolt be.
- Vendégelőadóként látogatott el hozzánk volt tanítványunk, Szabó Petra - talajtani szakmérnök és növényorvos, aki prezentációjában ZÖLD tippeket adott az Ökoiskola működéséhez.
- Halászné Mitró Csilla - ILMT munkacsoport vezetője, felső tagozatos (8. évfolyam) diákjaink körében végzett környezeti attitűdméréseket és ezek eredményeit ismertette a jelenlévőkkel.
Intézményünkben szervezetfejlesztési programot is működtetünk, ezért minden alkalmat megragadunk a közösség építésre, a pedagógusok közti együttműködés fejlesztésére, a közös tanulásra és a közös játékra. A szakmai napon is figyeltünk erre. A résztvevők „Együtt játszunk, együtt fejlődünk!” című játékos szervezetfejlesztésben vettek részt, mely hozzájárult a stresszoldás, a jó hangulat, a vidám légkör megteremtéséhez.
A szakmai nap zárásaként a jelenlévők 3 fős csoportokba szerveződtek és egy érdekes és szórakoztató tesztfeladatsort oldottak meg KAHOOT! segítségével.
„ Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg. ” (LAO-CE)
BŐRÖNDMÚZEUM – UTAZÁS A PÉNZ KÖRÜL
A Pénziránytű Alapítvány jóvoltából a pénteki napon egy különleges program várt a felső tagozatos tanulókra, ugyanis a Pénzmúzeum a pénzügyi ismereteket bőröndbe csomagolva kelt útra és látogatott el hozzánk. A Bőröndmúzeum - Utazás a pénz körül című program keretében a hozzánk látogató szakértő pedagógus kolléga az 5., 6., 7., 8. osztályos diákoknak tartott érdekes és tartalmas tanórákat „Családi költségvetés” és „Korszerű pénzkezelés” témákban.
A pénzzel kapcsolatos döntések részét képezik mindennapjainknak, és „PÉNZ-ügyeink” az első zsebpénztől kezdve egészen a nyugdíjas évekig életünk fontos velejárói. Jóval egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válhatnak hétköznapjaink, valamint a jövőnk is, ha tisztában vagyunk a személyes pénzügyeinket érintő néhány egyszerű dologgal, és tudjuk, hogy mikor, mire érdemes figyelnünk.
A rendhagyó tanórák során a diákok általános pénzügyi ismeretekkel korszerű, játékos, interaktív pedagógiai módszerek mentén ismerkedtek meg. A megvalósult tanórák illeszkednek a Nemzeti Alaptanterv állampolgári ismeretek tantárgy gazdasági-pénzügyi ismeretköréhez, melynek célja a fogyasztói és pénzügyi tudatosság fejlesztése.
A Pénziránytű Alapítvány – mint egy tájékozódást segítő, hasznos „IRÁNYTŰ” ezzel a programmal szeretne segítséget nyújtani a diákoknak.
A gyerekek nagyon élvezték a tartalmas és interaktív foglalkozásokat. Örömmel és lelkesen oldották meg az interaktív és érdekes feladatokat.
LÁZÁR ERVIN PROGRAM
EIFFEL MŰHELYHÁZ, BUDAPEST
A Lázár Ervin Program program célja a művészet – szociális helyzettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül – minden köznevelésben tanuló diák számára egyenlő feltételek mellett hozzáférhető legyen.
A program keretében iskolánk 8. évfolyamos tanulói 2023. október 19-én Budapestre utaztak az Eiffel Műhelyházba. Diákjaink a Magyar Állami Operaház Giacomo Puccini: Schicchi 2.0 - A mindent járó malmocska című előadását tekintették meg, mely az opera-irodalom egyik legszórakoztatóbb vígoperája, melyben szellemesebbnél szellemesebb pillanatok követik egymást. A rendező a fiatalok számára is jól értelmezhető helyzetekben és kissé futurisztikus környezetben vitte színre Puccini vígoperáját. A gyerekek véleménye teljes mértékben pozitív volt. Nagy hatással volt rájuk a színvonalas, érdekes és időtálló előadás.
Az előadóművészek humoros jelenetekkel és interaktív játékkal tették még élvezetesebbé a mesélést. A színészek a történetek megértését segítő magyarázatokkal látták el, melyek megkönnyítették az események befogadását. A diákok elégedetten és élményekkel gazdagodva tértek vissza az iskolába.
CSODAMALOM-CSODAKALAP-CSODABOT
Iskolánk 2-4. osztályos tanulói november 15-én Taktaharkány Nagyközség Művelődési Házában a Miskolci Csodamalom Bábszínház „Mindent járó malmocska” című előadását tekinthették meg.
A történet magyar népmese nyomán íródott, mely élőszereplős, zenés bábjáték. Középpontjában egy vándor mesemondó állt, aki vásári kofa módjára adta elő történetét.
A királyfi elkéri a szegény ember két pici ökrét és egy mindent járó malmocskát ajándékoz neki cserébe. Később hazafelé sikerül szereznie egy csodakalapot és egy csodabotot, amelyekkel végül az egész királyságot megmenti.
Tanulóink jól szórakoztak a zenével, dalokkal színesített előadáson, mely olyan pozitív élményt nyújtott számukra, amely jó hatással gazdagította személyiségüket.
PETŐFI-KUPA
- október 17-én intézményünkben XI. alkalommal került megrendezésre a hagyománnyá vált „Petőfi-Kupa” elnevezésű teremlabdarúgó torna. Iskolánk ifjú sportolói nagy érdeklődést mutatnak a labdarúgás iránt, ezért az elmúlt időszakban szorgalmasan, kitartóan gyakoroltak, edzettek, hogy a tornán számot adjanak fizikai és technikai tudásukról.
A labdarúgásnak, mint bármely más sportnak számos egészségügyi előnye van. A foci hatására fejlődik a gyerekek izomereje, gyorsasága, állóképessége, mozgáskoordinációja. A futball emellett megtanítja a gyerekeket a csapatban való gondolkodásra, a felelősségvállalásra, az egyéni törekvéseknek a közösségi érdek alá rendelésére, illetve a sportszerű és önzetlen viselkedésre.
A teremlabdarúgó tornát, mint minden évben, most is nagy érdeklődés övezte, mind a sportolók, mind a szurkolók részéről. Az idén négy csapat labdarúgói neveztek be és mérték össze fizikai és technikai tudásukat. A torna nagyon jó hangulatban telt és izgalmas, szoros mérkőzésekben is bővelkedett.
A következő eredmények születtek:
- Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata
- Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola csapata
- Legyesbényei Zalay Andor Általános Iskola csapata
- Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola csapata
Gratulálunk minden résztvevő csapatnak!
PÁLYAORIENTÁCIÓ
NYÍLT NAPON AZ MG-BEN
Iskolánk nyolcadik osztályos tanulói osztályfőnökük vezetésével 2023. október 12-én a Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyílt napjára látogattak el, ahol megismerkedhettek az intézmény következő tanévben induló képzéseivel. Majd ellátogattak a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtokra. A gyerekek a szőlőfeldolgozót és palackozót magába foglaló borászati központba is ellátogattak, ahol a szőlőtermesztés, a szőlőfeldolgozás és a palackozás munkafolyamataiba nyertek betekintést.
TOVÁBBTANULÁS, PÁLYAVÁLASZTÁS
Pályaorientációs programunk keretében egy volt tanítványunk Bódi Gabriella a Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnáziumból diákja látogatott el hozzánk és tartott tájékoztatást a továbbtanulás előtt álló nyolcadikos diákoknak a középiskolai életről, az iskolájáról, a tapasztalatairól.
SZAKMA SZIGET
A gyermekek életútjának az első, egyik legfontosabb állomása az iskolaválasztás. Csakhogy 14 évesen felelős döntés meghozatalára megfelelő támogatás hiányában nem képesek. Iskolánk kiemelt feladatának tartja, hogy tanítványaink képességeinek megfelelő középiskolában folytathassák tanulmányaikat.
Pályaorientáció színterei:
- Pályaorientációs órák: az órarendbe beépített, tudatos pályaválasztási tanácsadás, mely során megismerik a választható szakmákat.
- Osztályfőnöki órák: az osztályfőnöki órákon lehetőség van kötetlen beszélgetések, csoport foglalkozások szervezésére, ahol előtérbe kerülhetnek a tanulók elképzelései.
A pályaorientációs órák feladata, hogy minél több információt gyűjtsenek össze a szakmákról, a választott szakma képzési lehetőségeiről, tovább lépései lehetőségeiről és a munka világában való elhelyezkedéséről.
Fontos az, hogy mindenki megtalálja azt a szakmát, életpályát, amiben hivatásaként kiteljesedhet, és ezáltal boldog és elégedett ember legyen.
„SZABAD A PÁLYA!”
PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁSON JÁRTUNK
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal 22. alkalommal rendezte meg a „Szabad a pálya!” Pályaválasztási Kiállítást, melyre iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos tanulói is ellátogattak osztályfőnökeik kíséretében. Az esemény a Miskolci Egyetem főépületében zajlott. A rendezvény célja, hogy hozzásegítse a tanulókat és a szülőket a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő pályaválasztási döntéshez. Több mint hatvan kiállító várta az érdeklődőket, ahol a tanulók tájékozódhattak a képzőintézményekről. Nemcsak az iskolák, de a cégek és gazdasági szereplők is jelen voltak, amelyek a szakmák elvégzése után várják a fiatalokat munkavállalóként. A gyerekek a kiállításon a vármegye szinte minden iskolájával találkozhattak, információkat szerezhettek az iskolákat képviselő fiataloktól és tanároktól, ezzel segítve a diákokat a tudatos döntés meghozatalában. A rendezvény célja, hogy a tájékoztatáson keresztül közelebb hozza a résztvevőket az álmaikhoz és a jövőjükhöz.
MESTERPROGRAM BESZÁMOLÓ 2. részterv 2021.09.01-2023.08.30.
Készítette: Szabóné Sallai Judit
mesterpedagógus
Mesterprogramom 2. résztervének megvalósítását 2021. szeptember 1-jén kezdtem el,
melyben az alábbi célokat tűztem ki:
- a pedagógusjelöltek és pedagógustársak oly módon segítése, hogy
kompetenciáik és oktatási módszereik tervszerűen és tudatosan fejlődjenek,
- együttműködő kapcsolat kialakítása a pedagógusjelölt felsőfokú oktatási
intézményével és más mentorokkal,
- a pályakezdők szocializációjának, intézményi beilleszkedésének és szakmai
fejlődésének támogatása.
A célok elérésének érdekében elvégzett tevékenységeim a 4 dimenziós kritériumrendszer
alapján
1. Tudatos szakmai fejlődés
Szakmai tudásom bővítése, szélesítése érdekében igyekszek minden lehetőséget kihasználni
szakmai napok, továbbképzések, műhelymunkák alkalmával, melyeken saját magam is
előadásokat tartok, melyekkel hozzájárulok pedagógustársaim szakmai fejlődéséhez.
Szakmai napok, rendezvények:
- 2021 októberében intézményünk őszi szakmai napján előadást tartottam a pedagógusok
motivációjáról: Pedagógus-pálya-motiváció címmel. Fő gondolatom a következő volt, melyet
bővebben kifejtettem kollégáim számára: Az oktatási rendszerek sikerességének kulcsa a
pedagógus. Kifejtettem a pedagógusok lelki egészségének és személyiségjellemzőinek szerepét
a pályán maradásban is.
-2022. áprilisban a Miskolci POK által szervezett Tavaszi Pedagógiai Napok plenáris ülésén
vettem részt, ahol a mai változó kommunikációról, a konfliktuskezelésről hallgattam
előadásokat, majd a szekcióülésen bemutatót tartottam iskolánk LEGO programjáról, melyben
ismertettem annak szerepét és alkalmazásának lehetőségeit a matematika, a szövegértés,
valamint a drámajáték oktatás területén.
-Inclusion4Schools Program és a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola közös Nyitott
Iskola Tudásmegosztó "Megküzdési stratégiák a továbbtanulás mindennapjaihoz" című
rendezvényén vettem részt, itt helyben, Taktakenézen, képviseltem az alsós
munkaközösségünket.
-2022. augusztusban a Miskolci POK által szervezett Tanévkezdő Szakmai Napon vettem részt,
melynek helyszíne a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc
Tagiskolája volt. A plenáris nap délelőttjén a „A pedagógusok lelki egészsége: Burnout” és a
„Hiperaktív gyermekek integrált nevelése” című előadásokat hallgattam meg, melyek tartalmi
mondanivalóját intézményünk tanévnyitó értekezletén továbbítottam pedagógustársaimnak is.
A délutáni szekció ülésen is részt vettem, ahol a fenntarthatóság volt a téma. Intézményünk is
bemutatkozott: igazgató asszony mutatta be ÖKO programunkat.
2023. szeptemberben az Oltalom Karitatív Egyesület szervezésében „Legyél a padtársam!”
Párbeszéd egy befogadó társadalomért az Inclusion4Schools projekt keretében Budapesten
vettem részt, ahol bemutattam iskolánk jó gyakorlatait, melyek a hátrányos helyzetű gyermekek
integrációját segítik elő. Előadásom témája: „Legyen öröm a tanulás!” komplex motivációt
segítő programunk élménypedagógiai módszerekkel, tevékenykedtetéssel, IKT eszközök
segítségével való bemutatása, mely Pecha Kucha stílusú workshopban zajlott és online is
közvetítették. Az őszi nevelési értekezleten beszámoltam a nevelőtestületnek erről a
programról, elmondtam tapasztalataimat és átadtam az ott szerzett jó gyakorlatok jellemzőit.
2023. októberében a tématerületi munkacsoport tagjaként részt vettem a szakmai nap
megszervezésében, a meghívó elkészítésében. A téma: A fejlesztő értékelés.
Gondolatindítóként előadást tartottam: ”A fejlesztő értékelés, mint a motiváló tanítás alapköve”
címmel.
-Továbbképzések:
-Tehetségdiagnosztika, Taktakenéz 5 óra
-Út a szabadsághoz: az állampolgári kompetencia fejlesztési lehetőségei a közép- és kelet-
európai rendszerváltás tükrében, Mezőkövesd 30 óra
-A Kulturális közösségfejlesztés gyakorlata, online 60 óra
2. Feltáró-elemző tevékenység
A feltáró-elemző tevékenység rendszeresen jelen volt munkám folyamatában ebben a
beszámolási időszakban is. Vizsgálódást folytattam a tanulók körében.
Fontos volt számomra, hogy megismerjem intézményünk tanulóinak képességeit és készségeit
egyaránt. Elvégzett és kiértékelt mérések:
- Az első osztályosok DIFER mérés eredményeit elemeztem, ezzel feltérképeztem
képességeinek szintjeit, melyek alapján alakultak ki a csoportok. Az óvónők is részt vettek a
megbeszélésen, az eredményekről szóló diagramos elemzéseket megtekintették és nyomtatott
formában meg is kapták.
Októberben a 3. osztályosok DIFER mérése is megtörtént, a fejlődés kimutatható lett.
- A félévi és évvégi mérések eredményeit kielemeztem, melyeket az értékelő értekezleten
ismertettem a kollégákkal.
-A 4. osztályosok tanulási attitűd és stílus vizsgálata és az eredmények értékelése megtörtént,
melyeket a tavaszi szakmai napon ismertettem a nevelőtestülettel.
3. Fejlesztő-támogató tevékenység
-A pedagógus munka elhivatottsághoz, a kiégés ellen könyvtári könyveket ajánlottam.
-A tanmenetek elkészítését koordináltam, szakmai segítséget adtam, ellenőriztem.
-A gyógypedagógussal közreműködve elkészültek a fejlesztési tervek.
-K. A. pedagógustársamnak segítettem szakmai ötletekkel, tanácsokkal a portfólió
elkészítésében, feltöltésében.
-A pedagógusjelölt szakdolgozatának tagolásában, tartalmának felépítésében, a kutatás
megvalósításában segítettem: mit tartalmazzon a bevezető, befejező rész, az elkészült
diagramok elemzésében, értékelésében nyújtottam támogatást.
A pedagógusjelölt záróvizsga felkészülésében nyújtottam támogatást: az óra felépítését
megbeszéltük, az óravázlatot áttekintettem, az órai előkészületekben segítettem, részt vettem
annak értékelésében, mely a főiskolai gyakorlat vezetővel közös volt.
-„A LEGO matek alkalmazása” előadás anyagát kollégáimmal megosztottam.
-A tankönyvrendelés időszakában a pedagógusokkal egyeztettem a tankönyvek
megválasztásával kapcsolatban, megosztottuk egymással véleményeinket, közösen döntöttünk
a könyvek kiválasztásában.
4. Fejlesztő-újító tevékenység
-Iskolánkban a tanévzárás után pedagógustársaimmal táborokat szervezem a TOP 5.3.1. "Jó itt
élni!" pályázat keretében.
Csoportom témája volt: Erdők - mezők állatvilága - avagy az őshonos állatok/növények
népdalainkban, népmeséinkben. A hét során kézügyességet, mozgáskultúrát, közösséget
erősítő, tanulást támogató programokban vehettek részt: állatképek színezése, csoportosítása,
állatok és növények neveinek keresése népdalok szövegeiben, majd azok éneklése furulyával
kísérve, népi gyermekjátékok közös eljátszása, állatok mozgásának utánzása, környezetünk
tisztaságára való odafigyelés.
-Iskolánk Boldog Iskola. Az ehhez szükséges továbbképzés elvégzése után 1-2-3-4.
osztályokban 1óra/hó/osztály boldogság órákat tartottam. A program minden hónapjában olyan
témát jártunk körül, mely segítette és támogatta a gyerekeket a hétköznapi problémákkal való
megküzdésben, és a folyamatos önismereti fejlesztéssel és boldogságérzetet fokozó technikák
bemutatásával személyes, lelki egészségüket is tápláló kompetenciáikat fejlesztették. A hónap
végére elkészültek a témához a plakátok is.
Taktakenéz, 2023. 09.28.
Szabóné Sallai Judit
mesterpedagógus