HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft

Határtalanul pályázat logója


FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT

Intézményünkben 2024. április 22-26. között került megrendezésre a Fenntarthatósági témahét, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése, a környezettudatos gondolkodás fejlesztése, a környezetvédelem fontosságának megtanulása iskolai keretek között.

Idei egyik témánk a hulladék és annak kezelése volt. A témához kapcsolódóan a felsős tanulók részére előzetes feladatként „Hulladékok újrahasznosítása – újragondolása” címen egy pályázat került meghirdetésre. A diákok az iskolai rajzórákon és otthonaikban nagyon kreatív és ötletes játékokat, dísztárgyakat, használati eszközöket készítettek hulladékok felhasználásával. Ezek a tárgyak kiállításra kerültek az iskola folyosóján.

A témahét első napja egyben a Föld napja volt, melyről a DÖK iskolarádió keretén belül emlékezett meg. A nap folyamán az alsósok és a felsősök is egy-egy rövid videót néztek meg, majd megbeszéltük hogyan tudjuk óvni Földünket. 7. és 8. osztályos tanulóink megtekintették Áder János volt köztársasági elnök rendkívüli tanóráját, amely a Fenntarthatatlan fogyasztásunk és a fenntartható fejlődésről szólt.

Az alsó tagozatos gyerekek beszélgetésekkel, rajzok alkotásával, filmek megtekintésével a környezetvédelem és a fenntarthatóság témájában tudtak elmélyülni, miközben megtanulták, hogy a környezetük védelmének érdekében felelősségteljesen kell cselekedniük.

Az alsós gyerekek osztályfőnökeik kíséretében elsétáltak a falu szélére is, ahol sajnos azt tapasztalhatták, hogy vannak, akik nem figyelnek a környezetvédelemre és lerakják az otthon felgyülemlő hulladékot és szemetet a szántóföldekre és az utakra. A látvány nagyon megdöbbentette a gyerekeket, mindenki megfogadta, hogy ők ilyet nem tesznek majd és a környezetükben élőket is figyelmeztetik a helyes hulladékkezelésre.

Iskolánk idén először csatlakozott a TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz, ami hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma. Felső tagozatos tanulóink közel 20 zsák illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek. Ezen a héten került sor a Természettudományos házi verseny lebonyolítására is.

A hét folyamán tanulóink megismerhették, hogy milyen veszélyek (globális felmelegedés, klímaváltozás, vízhiány) fenyegetik Földünket, ha nem változtatunk a szemléletmódunkon. Megtanulhatták, hogy kis odafigyeléssel (szemetelés megszüntetése, energiatakarékosság, tudatos vásárlás) ők is sokat tehetnek a Föld jövőjéért.

TE SZEDD! - ÖNKÉNTESEN A TISZTA MAGYARORSZÁGÉRT 2024

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amely az idei évben 12. alkalommal került megrendezésre az Energiaügyi Minisztérium támogatásával.

Az egész országra kiterjedő kampány célja, hogy önkéntes megmozdulás keretében közösen varázsoljuk tisztábbá környezetünket.

Az idei TeSzedd! akcióra 2024. április 22-28. között került sor.

A Fenntarthatósági témahét keretén belül idén iskolánk első alkalommal csatlakozott az országos szemétszedési programhoz és vállalta a TeSzedd! akcióban való részvételt.

 

Az illegális hulladéklerakás kis- és nagymértékben egyaránt környezetkárosító hatású. A mai napon Krucsai Krisztina tanárnő koordinálásával iskolánk felső tagozatos tanulói a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért pályázat keretén belül vállalták, hogy a falu egy pontján az ott illegálisan lerakott szemét egy részét összegyűjtik.

Intézményünk tanulói példamutató magatartásukkal szeretnék elérni, hogy a falu lakosaiban kialakuljon, illetve megerősödjön az igény a környezete tisztaságára, és felhagyjanak a szemeteléssel.

„KÖZLEKEDŐ PETŐFI” RAJZ- ÉS KREATÍV PÁLYÁZAT

Iskolánk felső tagozatos tanulói közül többen részt vettek az 2023. évi Európai Mobilitási Hét rajz- és kreatív pályázatán, amelynek témája Petőfi Sándor műveiben és életrajzában a fenntartható és környezetbarát közlekedés volt, a költő születésének 200. évfordulójához kapcsolódva. A tanulók eredményes részvételükért emléklapban részesültek.

A pályázaton résztvevő tanulók:

Szabó-Nagy Gábor 6.o.

Babos Ferenc 7.o.

Erdei-Nagy Viktor 7.o.

Krucsai János Ferenc 8.o.

Lakatos Anett Virgínia 8.o.

Kiss Ketrin Debóra 8.o.

Glonczi László 8.o.

Vadász Adrián Ronáldó 8.o.

 

Gratulálunk a felkészítő pedagógusnak, Vargáné Kozsik Juditnak és tanítványainak a pályázaton való eredményes részvételért!

ANYÁK NAPJA

„Ahány levél lengedez

szél ringatta ágon,

ahány harmatcsepp ragyog

fűszálon, virágon

Édesanyám, fejedre

annyi áldás szálljon.”

/Móra Ferenc/

 

Május első vasárnapja az édesanyák ünnepe. Intézményükben immár hagyomány, hogy minden évben megünnepeljük ezt a jeles eseményt. Ez most sem volt másképp! Iskolánk tanulói osztályonként készültek erre az alkalomra.

Az édesanya, aki a legjobb tudása szerint felnevel és feltétel nélkül szeret bennünket, aki mindig ott van mellettünk, valami igazán különleges ajándékot érdemel ezen a napon. Ezen a különlegesen szép ünnepen tanulóink számtalan módon próbálták felejthetetlenné tenni édesanyjuk számára a tavasz egyik legszebb ünnepét.

Az alsó tagozatos tanulók osztályfőnökeik vezetésével műsorral készültek, melyeket különleges táncokkal, szívhez szóló versekkel, dalokkal, zenékkel, vetítésekkel tettek még szebbé, emlékezetesebbé az édesanyák, nagymamák számára. Emellett a gyerekek saját kezűleg készített ajándékokkal kedveskedtek az ünnepelteknek. A gyógypedagógiai osztály anyák napi teadélutánra hívta az anyukákat, nagymamákat. Az ünnepi teadélután nagyon jó hangulatban telt, a vendégek jóízűen fogyasztották el az ünnepi finomságokat és szeretettel fogadták a gyerekek köszöntő verseit és ajándékait. Az iskola igazgatója és igazgatóhelyettese örömmel vett részt az osztályok által szervezett anyák napi programokon. Az Édesanyák mosolya és meghatottsága minden résztvevő szívét megmelengette és erről a gyönyörű napról boldog emlékeket hagyott a szívekben.

A felső tagozatos osztályok osztályfőnökeik irányításával szintén sokféleképpen, igazán kreatív módon emlékeztek meg erről a jeles ünnepről. Voltak osztályok, akik kedves ajándékkal lepték meg az ünnepelteket, illetve több osztály az internetet hívta segítségül és az online térben PowerPoint vetítéssel, videofelvétellel köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat.

Tanulóink mindannyian lelkesen készültek erre a csodálatos ünnepre, melyben iskolánk pedagógusai és asszisztensei nyújtottak számukra segítséget tudásukkal, kreativitásukkal, szépérzékükkel.

Gratulálunk a felkészítőknek és a szereplőknek a színvonalas produkciókhoz, az ötletes programokhoz, ajándékokhoz!

Ezúton is boldog anyák napját kívánunk minden kedves Édesanyának és Nagymamának!

KOMATÁL KÜLDÉS - HAGYOMÁNYŐRZÉS

„Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam.
Koma küldi komának,
Hogy váltsa ki magának.

Ha nem váltja magának,

Küldje vissza komának.”

 

Iskolánkban a tavaszi évszakban is folytatódott a hagyományőrző programsorozatunk. Ez alkalommal a 6. osztály tanulói készültek műsorral és mutatták be egyik tavaszi néphagyományunkat, a Komatál küldést. A húsvéti ünnepkör zárónapja a fehérvasárnap, ekkor volt szokásban a szertartásos barátságkötés szokása, a komálás, mátkálás. A komatálon többnyire hímes tojás vagy piros tojás, sütemény, gyümölcs és bor volt. A komatálat a nagyobb lányok a kissebbekkel küldték el a választott barátnőjükhöz, verssel beköszöntve. A barátság néha a férjhezmenetelig tartott, de egész életre szólhatott, különösen, ha később keresztkomák is lettek.

A komatál küldésének másik formája a gyermek születéséhez kapcsolódik. Eredetileg a még gyenge, magát ellátni képtelen asszonynak néhány napig ételt vittek, hogy megerősödjék. Ez a régi szokás a komaasszony feladata volt, de vihették a rokonok is. A kosárba tett vagy kantáron, szíjon lógó fazekat, a komaszilkét az egyik kezükben fogták. A tetején egy cifra tányérban, illetve a virágmotívumokkal, gyakran felirattal díszített mázas cserép komatáiban levestészta és tyúk volt, természetesen letakarva. A másik kezükben vitték a tésztástálat, melléfogva bort és pálinkát. A komakendő hosszúkás vagy négyszög alakú tarka mintájú szőttes, néhol gyönyörűen hímzett kendő volt, amellyel a tálat, illetve a kosarat leborították. A kendőt jól kikeményítették, kivasalták. Ha kevés volt a tészta, akkor tál nélkül, a négy sarkánál összefogott kendőben vitték.

A műsort előadta: 6. osztály

A műsort betanította: Karászi Tibor, osztályfőnök

NYÍLT NAP

Iskolánkban 2024. május 2-án Nyílt napra hívtuk a szülőket. A Nyílt nap jó lehetőséget teremt arra, hogy tanulóink szülei betekintést nyerjenek az iskola életébe. A szülők ezen az alkalmon megfigyelhetik gyermekeiket az iskolai környezetben, illetve a nyílt órákon jobban megismerhetik a tanárokat, tanítókat és módszereiket. Intézményünk pedagógusai minden évfolyamon tartottak nyílt tanítási órákat, melyre nagyon sok érdeklődő szülő ellátogatott.

Köszönjük a szülőknek, hogy elfogadták a meghívásunkat és ilyen nagy számban vettek részt a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola Nyílt napján!

DIÁKOLIMPIA - KIS ISKOLÁK SPORTVERSENYE - LABDARÚGÁS

Iskolánk III. és IV. korcsoportos focistái 2024. május 2-án Csobajon vettek részt a Diákolimpia  keretei között a Kis Iskolák Sportversenye Labdarúgás kategóriában megrendezett labdarúgó tornán. A gyerekeknek itt lehetőségük nyílt arra, hogy a mérkőzések során számot adjanak technikai és taktikai tudásukról, fittségükről, állóképességükről. Ügyes focistáink most is bizonyították tehetségüket, sikerült megszerezniük az első helyet, így a legszebben csillogó éremmel, az arannyal térhettek haza.

A focicsapat tagjai:

Balog Gyula József 7. oszt.

Budai Brájen 7. oszt.

Erdei-Nagy Viktor 7. oszt.

Farkas Dominik 7. oszt.

Lakatos Norbert 7. oszt.

Ruszó Béla Renátó 7. oszt.

Kiss Rikárdó Junior 8. oszt.

Vadász Adrián Ronáldó 8. oszt.

Szívből gratulálunk a szép eredményhez a focicsapatnak és edzőjüknek, Halász Tamásnak!

„ELSŐS LESZEK!” NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK ISKOLÁNKBAN

Az Óvoda-iskola átmenetet támogató munkacsoport Nyitnikék programjának keretében az intézményünkbe beiratkozó leendő 1. osztályos tanulók ellátogattak iskolánkba.

Célunk, hogy ismerkedjenek az új környezettel, szokásokkal, melyek várják őket majd szeptemberben, ezzel számukra megkönnyítve a beilleszkedést az iskolai életbe.

A leendő tanító néni, Szabóné Sallai Judit fogadta a kis óvodásokat, akik kissé meglepetten, de nagy örömmel foglaltak helyet az iskolapadokban.

Iskolánk 4. osztályos tanulói versekkel, dalokkal, névre szóló ajándékkal köszöntötték őket. A tanító nénivel közösen énekeltek, mondókát tanultak, majd megtekintették a könyvtárat, tornatermet és sétáltak a folyosókon is.

Leendő kis elsőseinknek nagyon tetszett az iskola. Elmondták, hogy alig várják, hogy iskolások legyenek és kezdődjön a tanulás.

DIGITÁLIS TÉMAHÉT

ALSÓ TAGOZAT

Digitális témahéten az alsós tanulók Márkus Katalin Hónapsoroló című verséhez készítettek egy digitalizált hangos könyvet. A verset felosztottuk az osztályok között, a gyerekek pedig nagy lelkesedéssel megrajzolták, kiszínezték az adott hónapot az arra jellemző tartalommal és színekkel. A versrészleteket a tanulók közösen felolvasták, melyekről hangfelvétel készült. A rajzokból és hanganyagból a tanító nénik segítségével diabemutatót és videót sikerült összeállítani. Az így elkészült hangos könyvet tanulóink nagy örömmel tekintették meg.

https://www.facebook.com/taktakenez.suli/videos/8221596437936820

FELSŐ TAGOZAT

Iskolánkban 2024. április 15. és 2024. április 21. között tartottuk meg a digitális témahetünket. Ennek keretében megismertettük a gyerekeket a 3D nyomtatóval, majd különböző figurákat nyomtattunk. Volt közöttük űrhajós, egy kéz és Dumbledore, a Harry Potter film egyik szereplője. A készített figurák beépültek a különböző órák anyagába. Így magyar órákon szövegértő feladatlapot és kvízt töltöttek ki az űrkutatásról. Történelem órán Farkas Bertalan életpályájáról végeztek kutatómunkát és érdekességeket osztottak meg egymással. Fizika órán a súlytalanság és a gravitáció témáját boncolgatták. Ének órán meghallgatták a Harry Potter filmzenéjét, filmrészleteket is néztünk. Rajzórákon választhattak a gyerekek, hogy melyik figurát rajzolják meg. A legkedveltebb téma a Harry Potter könyvborító terv volt, amelyből kiállítást is rendeztünk. A Digitális témahét keretében a 7. osztályosok PowerPoint bemutatót készítettek a kézjelekről.

https://www.facebook.com/taktakenez.suli/videos/1400843007235001

 

A VÍZ VILÁGNAPJA

„A víz szép, ékes,

fényes, kékes.

Levegővel egy igényes,

lényeges életfeltétel.

Főzöl vele, megiszod.

Amíg van, kihasználhatod.

De vigyázz, mert nincs sok,

ezért védd meg, amíg tudod!”

Iskolánkban is megemlékeztünk egy rövid rádióműsorral a víz világnapjáról, melyet minden év március 22-én tartanak világszerte. E nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Órakereten belül beszélgettünk tanulóinkkal a vízről, illetve a felső évfolyamon VízKvíz online űrlap kitöltésével mérhették össze tudásukat a gyerekek.

A 2024. évi Víz Világnap mottója: Víz a békéért.

A 2024-es víz világnapjának legfontosabb üzenetei:

- A víz békét teremthet, de olykor konfliktusok forrása is lehet.

- A jólét és a béke a vízen is múlik.

- A víz kivezethet minket a válságból.

A víz világnapján mindannyiunknak össze kell fogni a vízért, ezzel is segítve a béke megteremtését – lefektetve egy virágzóbb holnap alapjait.

Arra kérünk mindenkit, hogy ne csak március 22-én, hanem az év többi napján is figyeljünk oda a vízzel való takarékosságra és óvjuk vizeink tisztaságát!