HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
Hónap: 2024 április
KÖLTÉSZET NAPJA
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Ebből az alkalomból iskolánk könyvtárában vetélkedőt szerveztünk.
Tanulóink nagy érdeklődéssel várták a feladatokat. Híres magyar költőket és írókat kellett felismerniük arcképeik alapján, továbbá versrészleteket kellett elolvasniuk, megadniuk a költemények szerzőit és címeit. A költészet napjával kapcsolatos ismereteikről egy totóban mutathatták meg tudásukat, míg egy betűhálóban József Attila 20 híres művének címeit kellett megtalálniuk.
A vetélkedő jó hangulatban telt el. A gyerekek felelevenítették eddigi ismereteiket és tovább bővíthették tudásukat a költészet napja témakörében.
SZAKMAI NAP
LEGYEN ÖRÖM A TANULÁS!
„ Az elégedettség és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas. ” (Richard David Precht)
Intézményünkben 2024. március 27-én szakmai napot tartottunk, melynek középpontjában a „Legyen öröm a tanulás!” motivációt fejlesztő komplex program állt. A program újszerű oktatási módszereket tartalmaz: élményalapú tanulás, informális tanulás, projektmódszer, multidiszciplináris tanórák, kompetencia fejlesztés LEGO alkalmazásával.
Iskolánk nevelőtestülete nyitott, innovatív és folyamatosan érdeklődik az újszerű oktatási módszerek iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók képesek legyenek a kitűzött feladatokra koncentrálni, együttműködni társaikkal, érdeklődéssel fordulni a kreatív és problémamegoldó feladatok felé, IKT eszközöket hatékonyan alkalmazni. Úgy gondoljuk, hogy akkor jó a motivációs folyamat, ha a cél elérésében örömöt, elégedettséget vált ki a tanulókból.
A szakmai napunkra a szomszédos települések általános iskoláiból is érkeztek pedagóguskollégák, akiknek felkeltette érdeklődését az általunk megrendezett szakmai nap témája.
Szakmai napunk keretein belül igyekeztünk minden oldalról, több szempontból körüljárni a „Legyen öröm a tanulás!” témakört. Értékes előadásokat hallhattunk a következő témákban:
- Vendégelőadóként látogatott el hozzánk, Dankó Barnabásné – szaktanácsadó, aki „B=boldog T=tanulók M=minden N=nap. BTMN siker vagy kudarc?” címmel tartott előadást a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók hatékony fejlesztéséről.
- Halászné Mitró Csilla - ILMT munkacsoport vezetője, bemutatta a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola intézményfejlesztési tevékenységeit.
- Szabóné Sallai Judit, alsós munkaközösségvezető, „A tanulás öröm is lehet!” címmel bemutató foglalkozást tartott 3. és 4. osztályos tanulók körében. A foglalkozás keretében a pedagógus bemutatta a motivációt fejlesztő program elemeinek alkalmazását a gyakorlatban is.
- Battáné Tóth Krisztina - tanító értékelte a bemutató foglalkozást. A pedagógus a részletes elemzésében többek között kitért a foglalkozáson alkalmazott módszerekre, eszközökre, munkaformákra.
- Lesnyószki Lászlóné, a TT munkacsoport vezetője prezentációjában összegyűjtötte és bemutatta az iskolánkban az elmúlt időszakban megvalósult motivációt fejlesztő komplex program jó gyakorlatait.
- A 4. osztályban végzett tanulási attitűd és stílus vizsgálatának eredményét Szabóné Sallai Judit, illetve az iskolai motiváció mérés (6. és 8. osztály) eredményeit Halászné Mitró Csilla ismertette.
Intézményünkben szervezetfejlesztési programot is működtetünk, ezért minden alkalmat megragadunk a közösség építésre, a pedagógusok közti együttműködés fejlesztésére, a közös tanulásra és a közös játékra. A résztvevők „A játék a legnagyszerűbb tanító!” című játékos szervezetfejlesztésben vettek részt, mely hozzájárult a stresszoldás, a kikapcsolódás, a jó hangulat, a vidám légkör megteremtéséhez.
A szakmai napunkat jelenlétével megtisztelte Nagytiszteletű Nagy Károly református lelkész, aki a közelgő keresztény ünnepünk, a Húsvét alkalmából osztotta meg a jelenlévőkkel ünnepi gondolatait. Köszönjük, hogy elhozta számunkra ezt az értékes bibliai tanítást és ezzel a lelki útravalóval, örömteli üzenettel feltöltődve készülhetünk mindannyian az Áldott Húsvét ünnepére.
A szakmai nap zárásaként intézményünk hölgy dolgozói a nőnapi figyelmesség viszonzásaként tisztelettel és szeretettel köszöntötték iskolánk férfi dolgozóit.
HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS
JÉZUS KERESZTÚTJA
A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz Jeruzsálemben, amelyen Jézus haladt a kereszttel elítélésének helyéről, keresztre feszítésének helyére, melyet Golgotának vagy Kálváriának hívunk.
A keresztút célja, hogy emlékeztessen bennünket arra az alázatos magatartásra, amelyet Jézus tanúsított azáltal, hogy félretette az istenségével kapcsolatos kiváltságokat, hogy áldozata révén elkészítse az üdvösség útját.
Jézus szenvedésének 14 stációja (állomása) a következő:
1.Pilátus halálra ítéli Jézust
2.Jézus vállára veszi a keresztet
3.Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
4.Jézus édesanyjával találkozik
5.Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet
6.Veronika kendőt nyújt Jézusnak
7.Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
8.Jézus vigasztalja a síró asszonyokat
9.Jézus harmadszor esik el a kereszttel
10.Jézust megfosztják ruhájától
11.Jézust a keresztre szegezik
12.Jézus meghal a kereszten
13.Jézust leveszik a keresztről (és anyja ölébe fektetik)
14.Jézust sziklasírba temetik
A keresztút történetét a harmadik és negyedik osztályos tanulók megható előadásában tekinthettük meg. Iskolánk tanulói szép versekkel és gyönyörű dalokkal tették meghitté, emlékezetessé Jézus keresztútjának történetét.
A tanulók előadását követően Halász Tamás igazgató úr megosztotta a Jézus keresztútjának megemlékezésével és a közelgő legnagyobb keresztény ünneppel, a Húsvéttal kapcsolatos gondolatait a jelenlévőkkel.
Köszönjük a szereplő gyerekeknek és felkészítőiknek, Horváth Zsolt hittanoktatónak, Battáné Tóth Krisztina és Szabóné Sallai Judit osztályfőnököknek.
TAVASZI KÉZMŰVESKEDÉS
Könyvtárunkban tavaszi kézműves foglalkozásokat tartottunk, melyeken asztali díszeket készítettünk, ezzel készülődtünk a közelgő ünnepre, a Húsvétra.
A húsvéti asztaldísz alapja a saját nevelésű búzafű volt. Elsőként a tojástartókból kivágott tálkákat festették be a gyerekek, melyekbe virágföldet tettek és elültették bele a búzaszemeket. A következő napokban rendszeresen locsolták és figyelték a búzaszálak fejlődését, növekedését. Dekorgumiból nyuszifejeket és tojásokat is készítettek, melyekkel kidíszítették a kikelt búzaszálakat. Az elkészült asztali díszeket minden tanuló nagy örömmel vitte haza, hiszen ez is díszíti majd otthonukat húsvétkor.
HÚSVÉTI TOJÁSFA
A legnagyobb keresztény ünnepünk, a Húsvét közeledtével iskolánk tanulói a Diákönkormányzat szervezésében húsvéti tojásokat készítettek különböző technikákkal. A közös munka, a közös tevékenység, kézműveskedés célja egy húsvéti tojásfa elkészítése volt.
A húsvéti tojásfa egy látványos húsvéti dekoráció, mely egyre népszerűbbé válik a tavaszi ünnepek során. A tojásfa nemcsak a húsvéti ünnepek egyik legjellegzetesebb díszítőeleme, hanem a tavasz és az újjászületés szimbóluma is.
Iskolánk diákjai ezzel a húsvéti tojásfával szeretnének kedveskedni a taktakenézi lakóknak, ezzel is szebbé, hangulatosabbá varázsolni az ünnepi készülődést és a Húsvét ünnepét.
BEMUTATÓ FOGLALKOZÁSON AZ OVIBAN
Intézményünk vezetősége és a leendő első osztályos tanítónő meghívást kapott a Nyitnikék iskolanyitogató program keretében a Taktakenézi Bóbita Óvodától egy nagycsoportos óvodai bemutató foglalkozás megtekintésére.
Az óvodás gyermekek egy komplex foglalkozás keretében játékos tevékenységeken keresztül megmutatták munkaérettségüket, mennyiség fogalmuk fejlettségét. Ezeken kívül a foglalkozáson a gyerekek feladatai között szerepelt a ritmikussor szabály szerint folytatása, mesedramatizálás és verselés.
Az óvodapedagógus és a gyerekek a három évi közös munka eredményeképpen többek között megmutatták feladathelyzetben való jártasságukat is.
DIÁKOLIMPIA - LABDARÚGÁS
Intézményünk IV. korcsoportos focistái 2024. március 25-én Gesztelyen, a Diákolimpia Labdarúgás kategóriában megrendezett labdarúgó tornán képviselték iskolánkat és mérték össze ügyességüket, erőnlétüket, gyorsaságukat, taktikai és technikai tudásukat a jelenlévő iskolák csapataival. Tehetséges labdarúgóinknak sikerült megszerezniük az ezüstérmet.
A focicsapat tagjai:
Balog Gyula József 7. oszt.
Budai Brájen 7. oszt.
Farkas Dominik 7. oszt.
Lakatos Norbert 7. oszt.
Lakatos Rikárdó 6. oszt.
Márton Béla 8. oszt.
Tóth Joel Izsák 6. oszt.
Vadász Adrián Ronáldó 8. oszt.
Gratulálunk a szép eredményhez a focicsapatnak és edzőjüknek, Halász Tamásnak!
VILLŐZÉS – GERGELY-JÁRÁS
„Kié, kié ez a ház?
Egy jámbor emberé!
Benne van egy vetett ágy,
az mellett ringó bölcső.
Haj villő,
falu végén selyemsátor,
haj villő.”
Iskolánkban március hónapban is folytatódott a hagyományőrző programsorozatunk. Ez alkalommal a 3. osztály tanulói készültek műsorral és mutatták be két tavaszi néphagyományunkat, a Villőzést, mely egy virágvasárnapi népszokás és a Gergely-járást, mely az iskolás gyermekek adománygyűjtő, iskolába toborzó játéka.
A Villőzés során a lányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojásokkal díszítették. Énekelve jártak házról házra.
Az iskolához fűződik a Gergely-járás szokása. Abban az időben, amikor még nem volt kötelező az iskolába járás, ilyen toborzással igyekeztek népszerűsíteni a diákéletet. A Gergely-járásban szereplők a katonai toborzás mintájára különféle rangokat viseltek és Szent György vitézeinek nevezték magukat. Ünnepélyes öltözetük jellemző darabjai voltak a papírból készült csúcsos süveg, a katonacsákó szalagokkal és a fakard. Verseket mondtak, bemutatták az iskola életét, iskolába hívogattak és adományt gyűjtöttek.
A műsort előadta: 3. osztály
A műsort betanította: Battáné Tóth Krisztina, osztályfőnök
INNEN INDULTAM
Márciusban is folytatódtak a pályaorientációs programjaink. Horváth Krisztofer Jeremiást, volt tanítványunkat hívtuk meg iskolánkba, aki 7-8. osztályos gyerekeknek tartott előadást. Beszélt a középiskolai évek nehézségeiről, s arról, hogy a választott szak vagy szakma milyen nehézségeket rejt magában, mire készüljenek azok a tanulók, akik ezt az utat választják. Büszkék vagyunk rá, hisz szakmát és érettségit is szerzett. Kitartása és szorgalma jó példa tanítványainknak.
NEMZETI ÜNNEP – 1848. MÁRCIUS 15.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik legmeghatározóbb eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. A magyarság 176 éve minden évben megemlékezik egyik legnagyobb történelmi eseményéről. A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe.
Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete ez a nap, melynek célja a függetlenség kivívása és az alkotmányos berendezkedés megteremtése volt. A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma.
1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
Iskolánk 2024. március 14-én tartotta ünnepi megemlékezését az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Halász Tamás igazgató úr osztotta meg a jelenlévőkkel ünnepi gondolatait. Ezt követően az iskola hetedik osztályos tanulói elevenítették fel az 1848/49-es eseményeket. A diákok előadását versek, prózák, zenerészletek és korabeli fotók vetítése gazdagította. Az ünnepi műsort a negyedik osztályosok tánca és az énekkar tette még színesebbé.
A műsort előadta: 7. osztály, 4. osztály
A műsort összeállította és betanította: Vargáné Kozsik Judit osztályfőnök
A táncot betanította: Szabóné Sallai Judit osztályfőnök
Az énekkart felkészítette: Vargáné Kozsik Judit tanárnő
Gratulálunk a felkészítőknek és a szereplőknek a színvonalas műsorhoz!
BŰNMEGELŐZÉSI TÉMAHÉT
Március elején az intézményben a Bűnmegelőzési témahét keretében a gyermekvédelmi felelősök előadásokat és versenyeket szerveztek.
A Szerencsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának bűnügyi referense, Pálinkásné Tóth Vivien tartott előadást a szabálysértésekről, bűncselekményekről és azok következményeiről. Az előadó az alsó tagozaton még mesélt a gyerekeknek a rendőr munkájáról, felszereléseiről, a központi telefonszámokról és néhány közlekedési tábla ismeretére is felhívta a kisdiákok figyelmét.
Karászi Tibor, iskolánk tanára a kisiskolásoknak a mindennapi élet szabályainak fontosságáról, az iskolai bántalmazás, az agresszió következményeiről tartott előadást. Majd érdekes és tanulságos kisfilmeket néztek meg együtt.
Tarnóczi Eszter, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője az alsós tanulók aktív közreműködésével az iskolai bántalmazás témakörét járta körbe. Ezzel kapcsolatosan egy érdekes animációs kisfilmet is megtekintettek a tanulók, majd a látottakat kérdések segítségével közösen dolgozták fel. A felső tagozaton a fiatalkorúak büntethetősége, a javítóintézet és fiatalkorúak börtönének bemutatása volt a központi téma.
A Bűnmegelőzési héten az alsó és felső tagozatos tanulók sokféle versenyen tehették próbára ügyességüket, mérhették össze tudásukat, kreativitásukat. A versenyek nagyon jó hangulatban teltek.
VERSENYEREDMÉNYEK
ARANY JÁNOS SZAVALÓVERSENYEN ELÉRT EREDMÉNY
A Tiszalúci Arany János Általános Iskolában 2024. február 23-án került megrendezésre az Arany János szavalóverseny online formában a Szerencsi Tankerületi Központ támogatásával, melyre iskolánk tanulói közül is többen jelentkeztek. A versenyt nagy érdeklődés övezte. Nagy örömünkre iskolánk nyolcadik osztályos tanulója is eredményesen szerepelt az online szavalóversenyen.
Krucsai János Ferenc - III. hely (7-8. évfolyam)
A helyezést elért tanuló elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesült.
Szívből gratulálunk a helyezést elérő tanulónak és a felkészítő pedagógusnak, Lesnyószki Lászlónénak a kiemelkedő eredményhez!
ÚJSÁGÍRÓI PÁLYÁZAT
A szerencsi Kiss Attila Alapítvány a Szabad Sajtó Napja alkalmából és Muhi Zoltán újságíróra emlékezve újságírói pályázatot hirdetett a tehetséges, az olvasást, a kutatómunkát, a kreatív írást és a sportot szerető diákok számára.
A pályázat témáját az ez évben Párizsban megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékok ihlették. A diákoknak fiktív interjút kellett készíteniük egy napjainkban élő olimpikonnal.
Iskolánkat Krucsai János Ferenc 8. osztályos tanuló képviselte a versenyen, aki az elkészített alkotó munkájáért elismerő oklevélben és ajándékban részesült. A tanuló az elismerést a térség országgyűlési képviselőjétől dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes asszonytól vehette át.
VÁCI MIHÁLY SZAVALÓVERSENYEN ELÉRT EREDMÉNY
Az Encsi Váci Mihály Gimnázium 2024. április 10-én Váci Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából szavalóversenyt rendezett az irodalmat kedvelő diákok és tanáraik részére, a Szerencsi Tankerületi Központ támogatásával. A verseny zsűrielnöke Tarczy Gyula, a gimnázium volt diákja, műsorvezető, konferanszié, főszerkesztő, kommunikációs vezető, Kazinczy-érmes előadó, Ha mikrofon kerül a kezedbe…c. könyv szerzője volt.
A versenyt nagy érdeklődés övezte. Nagy örömünkre iskolánk nyolcadik osztályos tanulója is kiemelkedő eredménnyel szerepelt a szavalóversenyen.
Krucsai János Ferenc 8. osztály - I. hely
A helyezést elért tanuló elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesült.
Szívből gratulálunk a helyezést elérő tanulónak és a felkészítő pedagógusnak, Lesnyószki Lászlónénak a kiemelkedő eredményhez!