BOZSIK FOCI – TAKTIKA ÉS TECHNIKA A PÁLYÁN

Harmadik korcsoportos tanulóink 2025. november 17-én Taktaharkányban vettek részt a Bozsik Intézményi Program őszi labdarúgó tornáján. Kis focistáink nagy lelkesedéssel érkeztek a versenyre, hiszen nagyon szeretnek focizni.

A gyerekeknek a tornán lehetőségük nyílt összemérni technikai és taktikai tudásukat a szomszédos iskolák kis focistáival. A mérkőzések jó hangulatban zajlottak és sok izgalmas pillanatot tartogattak. A gyerekek élményekkel és új tapasztalatokkal érkeztek haza, amelyek tovább erősítik sport iránti szeretetüket.

 

BOZSIK TORNA – FOCI ÉS ÉLMÉNYEK

Iskolánk negyedik korcsoportos tanulói 2025. november 19-én a Bozsik program keretében megrendezett őszi focitornán vettek részt, mely Taktaharkányban került megrendezésre.

Tanulóink mindig nagy izgalommal várják ezeket az alkalmakat, hiszen a foci különösen közel áll a szívükhöz. A mérkőzések során lehetőségük nyílik fejlődni és új élményekkel gazdagodni. A sport és a közös játék fontos szerepet játszik mindennapjaikban. A rendszeres mozgás pedig hozzájárul az egészséges szemlélet kialakításához és a kiegyensúlyozott életmódhoz.

TUDÁS, ÉLMÉNY, KÖZÖSSÉG – SZAKMAI FELTÖLTŐDÉS MEZŐKÖVESDEN

Intézményünk pedagógusai a szakmai nap folytatásaként egy három napos továbbképzésen vettek részt, amelyet a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. szervezett „Új világ született – Az első világháború és a Párizs környéki békeszerződések tantárgyközi feldolgozásának lehetőségei” címmel.

A képzés történelmi tárgyú volt, de nemcsak történelemtanároknak szólt. A XX. századi világot, s benne Magyarország történelmét is döntően meghatározó események felelevenítése történt, mely hátteréül szolgál annak a közös pedagógiai gondolkodásnak, miképpen lehet tantárgyakon átívelő megközelítésben feldolgozni a nagy háború, a trianoni békediktátum és az azt követő sorsfordító évtized eseményeit. Az e korszakról való gondolkodáshoz kapcsolódik Magyarországon a nemzeti összetartozás napja is, mely 2010 óta az iskolai emléknapok közé tartozik. Ez pedagógiai feladatot jelent valamennyi tanító és tanár számára egyaránt.

A továbbképzés helyszínéül a mezőkövesdi Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szolgált, amely kiváló környezetet biztosított az eseményhez. A szálloda színvonalas szolgáltatásai, a változatos ellátás és a kellemes környezet egyaránt hozzájárultak a továbbképzés sikeréhez.

Pedagógusaink rendkívül jól érezték magukat a program során. A továbbképzés tematikáját alaposan körbejárták és minden fontos szempontot részletesen megvitattak. A résztvevők sok-sok új ismerettel gazdagodtak, amelyek a mindennapi munkájukban is jól hasznosíthatóak. Külön hangsúlyt kaptak a módszertani ismeretek, amelyek jelentősen bővítették szakmai tudásukat. Emellett lehetőség nyílt a személyes tapasztalatok és ötletek megosztására is.

A képzés során jutott idő kellemes beszélgetésekre és kötetlen együttlétre is. A tartalmasan eltöltött szabadidő szintén jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a továbbképzés eredményes legyen. A három napos képzés során pedagógusaink a szakmai fejlődés mellett motiváló élményekkel is gazdagodtak.

Véleményünk szerint a továbbképzés programja felért egy szervezetfejlesztéssel is. Az új ismeretek és a gyakorlati tapasztalatok hozzájárultak a pedagógusok szakmai magabiztosságához. A résztvevők élményekkel telve, feltöltődve tértek haza.

Összességében a program nemcsak szakmai, hanem emberi kapcsolatokban is gazdagító élményt nyújtott pedagógusaink számára.

ŐSZI SZAKMAI NAP - INNOVÁLJ, TANÍTS, INSPIRÁLJ!

Pedagógiai innovációk, módszertani megújulás és eszközfrissítés

 „ A tanítás jövője a kíváncsiság ébrentartása. ” /Ken Robinson/

 

Intézményünkben 2025. november 13-án szakmai napot tartottunk, melynek középpontjában a pedagógiai innovációk, a módszertani megújulás és eszközfrissítés állt.

A szakmai nap az INNOVÁLJ, TANÍTS, INSPIRÁLJ! gondolat jegyében valósult meg, amely a pedagógiai megújulás fontosságára irányította a figyelmet. A programok során bemutattuk, hogyan tehetik a korszerű tanítási módszerek élményszerűbbé és hatékonyabbá a tanulást. Külön hangsúlyt kaptak a modern eszközök és digitális megoldások, amelyek új lehetőségeket nyitnak a diákok motiválásában és támogatásában.

A szakmai párbeszédek rávilágítottak arra, hogy a pedagógusok folyamatos fejlődése és nyitottsága elengedhetetlen a változó világ kihívásaihoz való alkalmazkodáshoz. Fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, hiszen csak így tudunk olyan oktatási környezetet teremteni, amely valóban megfelel a 21. század elvárásainak. A nap végére megerősödött bennünk az a hit, hogy az innováció és az inspiráció együtt képesek új lendületet adni a mindennapi pedagógiai munkának.

Szakmai napunk során arra törekedtünk, hogy a központi gondolatot minél teljesebben, több nézőpontból megvizsgáljuk és körbejárjuk. Értékes előadásokat hallhattunk a következő témákban:

  • Halász Tamás igazgató úr nyitotta meg a szakmai napot, köszöntve a résztvevőket, és hangsúlyozva az esemény központi témájának jelentőségét. Beszédében kiemelte, mennyire fontos a pedagógiai innováció és a módszertani megújulás az intézmény fejlődése szempontjából.
  • Lesnyószki Lászlóné, a TT munkacsoport vezetője tartotta a szakmai nap bevezetőjét, megteremtve a programokhoz szükséges keretet és áttekintést. Mondanivalójában kiemelte a nap célját és rámutatott a pedagógiai innovációk, a módszertani megújulás és az eszközfejlesztés fontosságára.
  • Krucsai Krisztina tanárnő, a gamification alapú értékelési módszert mutatta be és azt is szemléltette, hogyan alkalmazzuk ezt intézményünkben.
  • Kocsis Andrea, az IKT-fejlesztő munkacsoport vezetője az IKT-eszközökkel támogatott komplex módszerek világába nyújtott betekintést, bemutatva jól bevált gyakorlatokat, újdonságokat, valamint könnyen alkalmazható szoftvereket, weboldalakat és programokat.
  • Kecskés Evelin tanárnő a Komplex Instrukciós Programot (KIP) ismertette, felidézve a hozzá kapcsolódó alapelveket és gyakorlati tapasztalatokat.
  • Karászi Tibor tanár úr a digitális kultúra LEGO-robotokkal történő oktatásába engedett betekintést, bemutatva az élményalapú és projektszemléletű tanórák lehetőségeit.
  • Halászné Mitró Csilla, az ILMT munkacsoport vezetője a 6. osztályban végzett tanulói motivációs vizsgálat eredményeit ismertette, majd összehasonlító elemzést adott az eddigi felmérések tükrében.
  • Balogh Irma oktató és tehetséggondozó szakember vezetésével szakmai műhelymunka keretében foglalkoztunk az intézményi tehetségkoncepció kialakításával. A résztvevők közösen gondolták újra a tehetséggondozás alapelveit és keresték azokat a módszereket, amelyek hatékonyan támogathatják a kiemelkedő képességű tanulókat. A műhelymunka fontos lépést jelentett abban, hogy intézményünkben tudatosabban és összehangoltabban valósuljon meg a tehetségek felismerése és fejlesztése.
  • Halászné Mitró Csilla okleveles gyógypedagógus vezetésével a „Játékra hangolva” és a „Ritmus, játék, közösség” programok a szervezetfejlesztés és a közösségépítés fontosságára hívták fel a figyelmet. Fontosnak tartjuk, hogy minden alkalmat megragadjunk arra, hogy erősítsük az együttműködést és a csapatszellemet az intézményben. Ezek a vidám, játékos programok lehetőséget adnak arra, hogy a pedagógusok és a munkatársak kapcsolatai szorosabbá váljanak és a közösségi élmények erősítsék az intézményi kohéziót.

 

„OLIMPIAI KABALAFIGURÁK” – RAJZPÁLYÁZAT

Iskolánk október hónapban rajzpályázatot hirdetett a Szerencsi Tankerülethez tartozó iskolák tanulói számára „Olimpiai kabalafigurák” címmel.
Az olimpiai kabalák minden játék hivatalos jelképei: a rendező ország kultúráját, szellemiségét és hagyományait közvetítik, miközben a sport és az összetartozás üzenetét hordozzák. Ezek a vidám, barátságos figurák a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt inspirálóak, hiszen a mozgás, az öröm és a kitartás jelképei.

A versenyen két korosztályban lehetett indulni:

  • I. kategória: 3–4. évfolyam
  • II. kategória: 5–8. évfolyam

Örömmel tapasztaltuk, hogy több mint hetven pályamű érkezett, melyek mindegyike a gyerekek tehetségét, kreativitását és a sport iránti szeretetét tükrözte. Az alkotásokban megjelent a fantázia, az egyediség, valamint a közösségi összetartozás üzenete is. Az iskola folyosóján kiállítást rendeztünk a beérkezett pályamunkákból.

A kiemelkedő alkotások készítői oklevélben és tárgyjutalomban részesültek. Köszönjük az inspiráló munkákat!

Nagy örömünkre iskolánk több tanulója is kiemelkedő eredményt ért el a körzeti rajzpályázaton.

I.kategória (3-4. évfolyam)

Lakatos Viktor 3.o. – I. hely

Felkészítő pedagógus: Péterné Sallai Andrea, osztályfőnök

 

Horváth Rajmond Richárd 4.o. – III. hely

Felkészítő pedagógus: Kocsis Andrea, osztályfőnök

 

Lakatos Brájen 3.o. – Különdíj

Felkészítő pedagógus: Péterné Sallai Andrea, osztályfőnök

 

II.kategória (5-8. évfolyam)

Horváth Gusztáv 5.o. – I. hely

Felkészítő pedagógus: Vargáné Kozsik Judit, osztályfőnök

 

Lakatos Kiara Barbara 5.o. – Különdíj

Felkészítő pedagógus: Vargáné Kozsik Judit, osztályfőnök

 

Szívből gratulálunk a helyezést elérő tanulóknak és felkészítő pedagógusaiknak a kiemelkedő eredményhez, amely méltón tükrözi a tehetséget, a kitartó munkát és az alkotás örömét!

MERRE TOVÁBB? - PÁLYAORIENTÁCIÓ

Intézményünkben 2025. november 4-én Csukerda Lajos pályaorientációs tanácsadó, szakpszichológus pályaorientációs foglalkozást tartott iskolánk 8. osztályos tanulóinak.

A foglalkozás első részében a szakember arról beszélt, hogy az általános iskolai tanulmányok befejezése után milyen továbbtanulási lehetőségek állnak rendelkezésre. Ismertette az iskolák típusait, szó volt arról, hogy melyik iskola ad érettségit, melyik szakmát, illetve melyik mindkettőt. Beszélt a tanulmányi ösztöndíjakról.

A foglalkozás második részében beszéltek az optimális pályaválasztási döntés fontosságáról, majd a gyerekek önismereti tesztet töltöttek ki, amellyel a képességüket és az érdeklődési körüket térképezték fel, ezt követően közösen ki is értékelték, amelyből mindenki számára kiderült, hogy jelenleg - a teszt eredményeik alapján - ki milyen szakterület iránt érdeklődik. Megbeszélték, hogy az egyes szakterületeken belül milyen ágazatok, és azon belül milyen képzési területek vannak.

A foglalkozás zárásaként a szakember felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy az iskola- és szakma választásnál mindenki vegye figyelembe a saját képességeit, tanulmányi eredményeit, és hogy elérhető célokat tűzzenek ki maguk elé, ennek megfelelően válasszanak maguknak pályát, illetve szakmát.

PÁLYAORIENTÁCIÓS FÓRUM A SZÜLŐKKEL

A pályaválasztás meghatározó, sok esetben életre szóló döntés, ezért kiemelten fontos, hogy a tanulók és szüleik közösen, megfontoltan hozzák meg azt.
2025. november 11-én pályaorientációs fórumot tartottunk a 7–8. osztályos tanulók szülei számára. A rendezvény célja az volt, hogy segítséget nyújtson a szülőknek a középiskolai továbbtanulásra való felkészülésben.

A program során ismertettük a különböző középiskolatípusokat, és felhívtuk a figyelmet arra, milyen fontos, hogy a választás a tanuló képességeinek és érdeklődésének megfelelően történjen. Bemutattuk a környék középiskoláit, az ott elérhető képzési lehetőségeket, valamint részletes tájékoztatást adtunk a középiskolai felvételi eljárás menetéről.

A rendezvény lebonyolításában és a tájékoztatásban a pályaorientációs munkacsoport nyújtott segítséget, ezzel támogatva a szülőket és tanulókat a tudatos pályaválasztás folyamatában.

A SZERETET SZOLGÁLATÁBAN – ADOMÁNY ISKOLÁNKNAK

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Taktakenézi Jelenlét Pontja értékes adománnyal lepte meg iskolánkat. Az adománycsomagban számos hasznos tanszer, többek között füzetek és iskolatáskák is helyet kaptak.

A felajánlást a Taktakenézi Jelenlét Pont vezetője, Rusznák Józsefné személyesen hozta el intézményünkbe, ami különösen megható gesztus volt. A tanulók örömmel és hálával fogadták az ajándékokat, hiszen ezek nagy segítséget jelentenek a mindennapi iskolai munkához.

Véleményünk szerint ez az adomány nemcsak tárgyi segítség, hanem egyben a közösség összetartó erejének szép példája is.

Hálásan köszönjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Taktakenézi Jelenlét Pontjának a nagylelkű adományt, amely hasznos segítséget nyújt tanulóink mindennapjaiban.

KÖZÖSSÉGBEN LENNI JÓ!

Az elmúlt időszakban iskolánk alsó tagozatán az osztályfőnökök jelentős figyelmet fordítottak az osztályközösségek összekovácsolására. Intézményünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek már kisiskolás korban megtapasztalják az együttműködés és az összetartozás örömét. Ennek érdekében az alsós osztályfőnökök számos érdekes és szórakoztató programot szerveztek az osztályok számára.

OSZTÁLYPROGRAMOK:

  1. osztály - Battáné Tóth Krisztina, osztályfőnök

-Közösségépítő osztályprogram: Mesedélután

A tanulók egy hangulatos mesedélután keretében az „Így neveld a sárkányodat” című mesét nézték meg együtt. A közös élmény erősítette az osztályközösséget, sok nevetéssel és beszélgetéssel telt a délután. A szülők finomságokkal – popcornnal, keksszel és innivalóval – készültek, így igazi mozihangulatban élvezhették a gyerekek a programot.

 

-Állatbarátok napja az első osztályban

Az Állatok Világnapja alkalmából vidám Állatbarát napot tartottak. A gyerekek színeztek, gyurmából állatfigurákat készítettek, papírból kutyafejet alkottak, báboztak, barkochbát játszottak. Testnevelés órán utánzó mozgásokkal (fókajárás, nyúlugrás, sánta rókajárás) és a „Gyertek haza, ludaim!” c. játékkal tették még élvezetesebbé a napot. Állathangokat utánoztak, állatos dalokat énekeltek, és beszélgettek a háziállatokról, valamint a felelős állattartásról. A gyerekek örömmel vettek részt minden játékban, feladatban és kézműves tevékenységben, így egy tartalmas, élményekben gazdag napot tölthettek együtt.

 

-Halloweenre készültünk!

A gyerekek közösen színes tököket, denevéreket készítettek, szellemeket ragasztottak és közben zenét hallgattak. Nagyon jó volt számukra együtt alkotni és nevetni!

 

  1. osztály – Szabóné Sallai Judit, osztályfőnök

 

-Halloween party

A második osztály vidám Halloween partyt tartott. A gyerekek lelkesen vettek részt a kézműveskedésben, ahol különféle ijesztően aranyos díszeket készítettek. A délután folyamán sokat játszottak és táncoltak vidám zenékre. Természetesen a közös nasizás sem maradhatott el. Az egész délutánt jókedv, nevetés és igazi halloween-i hangulat töltötte meg.

 

  1. osztály – Péterné Sallai Andrea, osztályfőnök

 

-Játékos délutáni foglalkozás

A harmadik osztályos tanulók játékos délutáni foglalkozáson vettek részt, amelynek célja a közösségépítés, a figyelem fejlesztése és a pozitív élményszerzés volt. A program során többféle játékot is kipróbáltak, köztük a „Repül a, repül a…” című mozgásos játékot, amely a gyors reakciót és a koncentrációt fejlesztette, miközben jó hangulatot teremtett..

Ezt követően a „Dicséretes dobókocka” játék következett, amelyben a tanulók dobókockával dobtak, majd az eredményhez kapcsolódóan dicséreteket és pozitív visszajelzéseket adtak egymásnak. A játék célja az önbizalom erősítése és a társas kapcsolatok fejlesztése volt.

A foglalkozás során a gyerekek aktívan részt vettek, örömmel kapcsolódtak be a feladatokba, és vidám hangulatban telt az együtt töltött idő. A program sikeresen hozzájárult a közösség összekovácsolásához és a tanulók szociális készségeinek fejlődéséhez.

 

  1. osztály – Kocsis Andrea, osztályfőnök

 

-Mesedélután

A negyedikesek a mesedélutánon a a Lilo és Stitch című mesefilmet nézték meg, melyet nagyon élveztek a gyerekek. Közben finom pattogatott kukoricát, ropit, kekszet eszegettek, majd megbeszélték a mese történéseit. Kellemes délutánt töltöttek el együtt.

 

Gyógypedagógiai osztály – Halászné Mitró Csilla, osztályfőnök, Rozgonyiné Szkiba Annamária, gyógypedagógiai asszisztens

A gyógypedagógiai osztályban vidám Halloween-partyt tartottak. A gyerekekkel közösen feldíszítették a tantermet, hogy igazi halloweeni hangulatot varázsoljanak. Színes fejdíszeket és különféle álarcokat viseltek, így mindenki részese lehetett a mókának. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is bekapcsolódtak a játékokba és a közös szórakozásba. Az asztalokon finomságok várták a résztvevőket, amelyekből jóízűen falatoztak. Az egész délutánt jókedv, nevetés és igazi ünnepi hangulat töltötte meg.

 

Tapasztalataink szerint ezeken a közösségépítő osztályprogramokon nemcsak jól érzik magukat a gyerekek, hanem sokat tanulnak is egymásról. A közös élmények erősítik a baráti kapcsolatokat és kedvezően befolyásolják az osztályok légkörét. A diákok megtanulják, hogyan támogassák és segítsék egymást a mindennapokban.

Ezek a közösségépítő programok hozzájárulnak ahhoz is, hogy az iskolai élet vidámabb és harmonikusabb legyen. A gyerekek mindig örömmel és kíváncsian várják a hasonló osztályprogramokat.

Iskolánk nagyra értékeli osztályfőnökeink elkötelezett munkáját, akik mindig kreatív, vidám és élménydús programokkal erősítik osztályközösségeiket. Hálásak vagyunk azért a sok szeretetért és gondoskodásért, amellyel nap mint nap szebbé, örömtelibbé teszik tanulóink iskolai életét.

1956 - ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS

„A háromszín-lobogók mellé,
tegyetek három esküvést:
sírásból, egynek, tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét.


s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
mert úgy született a szabadság,
hogy hullt a könny és hullt a vér.

/Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán (részlet)/

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar nép békés tiltakozásával kezdődött október 23-án a szovjet megszállás és az elnyomó diktatúra ellen. A tüntetés gyorsan országos szabadságharccá vált, melyben a magyarok bátran küzdöttek a függetlenségükért és a demokratikus jogokért. Bár a felkelést novemberben leverték, 1956 örökre a bátorság, a szabadságvágy és a nemzeti összetartozás jelképe maradt.

Iskolánkban 2025. október 22-én került sort az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésre.

A tornaterem ünnepi díszbe öltözött, a nemzeti színek és a lyukas zászló méltó keretet adtak a megemlékezésnek. A műsort az iskola hatodik osztályos tanulói adták elő, akik versekkel, prózai részletekkel idézték fel 1956 hősies napjait. A diákok előadásában megelevenedtek a forradalom eseményei, a bátor fiatalok tettei és a szabadságért vívott küzdelem pillanatai. Az előadást megható zenerészletek és korabeli jelenetek vetítése is gazdagította.

Az ünnepi műsor hangulatát a harmadik osztályosok megható táncai tették még emlékezetesebbé. A gyerekek előadása szívhez szóló pillanatokat teremtett és mosolyt csalt a közönség arcára. A táncok mélyebb érzéseket közvetítve tették még bensőségesebbé a megemlékezés hangulatát.

A diákok előadása során mindenki szívébe belopózott a szabadság és a hazaszeretet érzése. Ez az ünnepi rendezvény nemcsak emlékezés, hanem tanulás is volt – a múlt példájából merítettünk erőt a jelenhez. A gyerekek megértették, hogy a hősök bátorsága ma is példát mutat.

Így emlékeztünk meg idén az 1956-os forradalom hőseiről, tisztelettel és hálával a szívünkben.

A műsort előadta: 6. osztály, 3. osztály

A műsort összeállította és betanította: Krucsai Krisztina osztályfőnök

A táncokat betanította: Péterné Sallai Andrea osztályfőnök

Máté István táncpedagógus

 

A hangosításért felelt: Bernáth Bence Valentin iskolatitkár

Szívből gratulálunk a felkészítő pedagógusoknak és a szereplőknek a színvonalas műsorhoz!

https://www.facebook.com/reel/1551602982957588

https://www.facebook.com/reel/874443495183031

 

NEM FELEDJÜK ŐKET – KOSZORÚZÁS 1956 EMLÉKÉRE

„Ó szabadság! Teérted halni!
Ha élni nem lehet veled!
Hagyd börtönöd, s szaladj az égre!
S örökké tart majd életed.
Ez volt a hited, a szent, a nagy eszme,
Te sokat vádolt ifjúság.
Ezért nyílott ki meleg véred,
Mint frissen bomló rózsaág.
Fent lobogsz már a csillagokban
S örök fényeddel üzened:
Örökké él a hősök népe,
Örökké él majd nemzeted.”

/Gazdag Erzsi: Ifjúság, Te vagy a Csillagunk (részlet)/

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve idén is méltó módon hajtottak fejet a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai és pedagógusai. Az ünnepi megemlékezés során az iskola közössége közösen idézte fel a forradalom eseményeit és hőseinek bátorságát.

Az alsó tagozatos tanulók osztályaikban készítették el a nemzeti jelképpé vált lyukas zászlókat, melyeket nagy gonddal festettek, díszítettek. A kis zászlókat később elhelyezték a település I. és II. világháborús emlékművénél és az iskola udvarán található 3-as kopjafa mellett, ezzel is kifejezve tiszteletüket a múlt hősei iránt. A tanító nénik meséltek a gyerekeknek az 1956-os eseményekről, a szabadságvágyó emberek bátorságáról és a fiatalok példamutató helytállásáról.

Az iskola vezetése és a Diákönkormányzat tagjai ünnepélyes főhajtással tisztelegtek az emlékműnél. Koszorút helyeztek el a hősök emlékére, ezzel kifejezve hálájukat és megbecsülésüket. A csendes megemlékezés pillanatai méltóságteljesen zárták az ünnepi eseményt.

Az iskola közössége ezzel a meghitt programmal is hozzájárult ahhoz, hogy a diákok megértsék és átérezhessék a szabadság értékét. A gyerekek számára maradandó élményt jelentett ez a nap, amely segítette őket abban, hogy büszkén vállalják nemzeti identitásukat. Az 1956-os hősök példája ma is erőt ad, hogy bátran kiálljunk az igazság és a szabadság mellett.

 

NEMZETI EMLÉKEZETPEDAGÓGIAI PROGRAM (NEP)

Iskolánk 8. osztályos tanulói 2025. október 20-án a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP) keretében Debrecenbe utazhattak, ahol a Debreceni Református Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium 1848/49-es események debreceni vonatkozásaival ismerkedhettek meg, középpontba helyezve Kossuth Lajos és a városba kihelyezett országgyűlés szerepét.

Az előadást követően „templom-túrára” került sor, ahol vezető közreműködésével bejárhattuk az épület minden zugát, a földszinten megnéztük a kiállítást, majd felmentünk a 6. emeleti padlástérbe, illetve a két torony között található panoráma járdára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt szinte az egész városra.

Következő helyszínünk a templom mögött található Református Kollégium volt, ahol szintén hallhattunk egy rövid előadást, amelyben a kollégium történetével ismerkedtünk meg, illetve megtudtuk, hogy mi volt a szerepe az 1848/49-es történések kapcsán.

A programot követően a Debrecen Plázába mentünk, a gyerekek itt tudtak vásárolni, illetve ebédelni.

Fáradtan, de jókedvűen, sok-sok élménnyel gazdagodva indultunk haza.

A Nemzeti Emlékhely címet a Debreceni Református Nagytemplom a Debreceni Református Kollégiummal együtt viseli, így a programot közösen biztosították.

Köszönjük a szervezést a Szerencsi Tankerületi Központ munkatársainak!