„DIÁKOK HANGJA” PROJEKTNAP A FELSŐ ÉS AZ ALSÓ TAGOZATON

„DIÁKOK HANGJA” PROJEKTNAP A FELSŐ TAGOZATON

Iskolánk 2026. szeptember 30-án csatlakozott a „Gyermekek és diákok hangja” elnevezésű projektnaphoz. A program célja az volt, hogy a tanulók életkoruknak megfelelő, játékos és kreatív formában fogalmazhassák meg véleményüket, ötleteiket és elképzeléseiket az iskolai életről, valamint arról, milyen iskolai környezetben éreznék jól magukat.

A projektnap közös beszélgetéssel és ötleteléssel kezdődött. A tanulók megfogalmazták, milyen iskolát szeretnének, milyen programokkal, tevékenységekkel és lehetőségekkel tennék még érdekesebbé és élhetőbbé az iskolai mindennapokat.

A nap során változatos tevékenységekre került sor. A tanulók „A jövő iskolája” címmel rajzokat készítettek, amelyeket kiállítottunk az iskola folyosóján. Véleménydobozt helyeztünk el, amelybe a tanulók ötleteiket és javaslataikat tehették. Feladatlapon fejezhették be az iskolával kapcsolatos megkezdett mondatokat, valamint szmájlik segítségével értékelhették és rangsorolhatták kedvelt iskolai programjaikat. A szünetekben az iskolarádióban a tanulók által választott kedvenc zeneszámok szóltak. A „Próbáld ki magad tanárként!” program keretében a tanulók rövid időre a pedagógus szerepébe is belekóstolhattak.

A tanulók számos hasznos javaslatot fogalmaztak meg az iskola környezetének szebbé és barátságosabbá tételével, a közösségi élet gazdagításával, a szabadidős programok bővítésével, valamint a tanulás érdekesebbé tételével kapcsolatban. Kiemelten megjelent a zöldebb környezet, a több közös program és játék, valamint a diákok komfortérzetének növelése iránti igény.

A projektnap eredményesen valósult meg. A változatos tevékenységek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a tanulók szabadon kifejezzék véleményüket, és aktív részesei legyenek az iskola életével kapcsolatos közös gondolkodásnak. A program hozzájárult a tanulói vélemények megismeréséhez, a közösség erősítéséhez és a gyermekközpontú iskolai légkör további alakításához.

„DIÁKOK HANGJA” TÉMANAP AZ ALSÓ TAGOZATON

Intézményünkben 2026. szeptember 30-án rendeztünk meg a „Diákok hangja” témanapot, amelynek elsődleges célja az volt, hogy a legkisebbek is lehetőséget kapjanak véleményük, vágyaik és kreatív ötleteik kifejezésére. Az alsó tagozatos diákok játékos, mozgásos, vizuális és rövid véleménynyilvánító programokon keresztül tapasztalhatták meg, hogy az ő szavuk is számít az iskola életében.

A nap folyamán a következő sikeres programok valósultak meg:

  • „A jövő iskolája…” rajzos feladat során a gyerekek nagy lelkesedéssel vetették papírra az ötleteiket, hogy megmutassák, milyen változtatásokat vezetnének be. Az elkészült alkotásokból a folyosón rendeztünk kiállítást, ahol a robot tanárok és a játékos tanulási terek mellett a személyes vágyak is helyet kaptak. Ez a vizuális ötletbörze nemcsak a diákok kreativitását dicséri, hanem értékes visszajelzést is ad nekünk, pedagógusoknak a gyerekek igényeiről.
  • A „Beszélő szék”: Az osztálytermekben elhelyezett különleges székbe bárki leülhetett, hogy befejezze az előre megadott mondatokat (pl. „Azt szeretem az iskolában, hogy…”, „Egy jó tanár szerintem…”). A játék kötetlen, őszinte beszélgetéseket indított el a közösségről és az egymás iránti tiszteletről.
  • „Mit szeretek az iskolában?” – Matricás szavazás: Minden tanuló 3 darab matricával szavazhatott a számára legkedvesebb iskolai dolgokra (barátok, játék, szünet, sport, rajzolás, kirándulás, tanórák, közös programok). A szavazatok összesítése után kiderült, mik az alsósok abszolút kedvencei, ami fontos visszajelzés a pedagógusoknak is.
  • Szerepcsere – „Ma én vagyok a tanár!”: A diákok óriási lelkesedéssel fogadták a lehetőséget, hogy 2 perces, vicces miniórák keretében magukra ölthessék a pedagógusok szerepét. A játék fejlesztette a fellépési készségüket és erősítette az empátiát.
  • Diákok zenei szünete: A benti szünetek hangulatát maguk a tanulók határozhatták meg. Az előre kiválasztott 3–5 dal közül megszavazott zenék szóltak a hangszórókból, ami nagyon jó hangulatot teremtett a folyosókon.

A témanap bizonyította, hogy az alsó tagozatos gyerekeknek is határozott, értékes véleményük van a környezetükről. A programok nemcsak a diákok aktivitását és vitakultúráját fejlesztették, hanem közelebb hozták egymáshoz a tanulókat és a nevelőket is.

Köszönjük minden diák és pedagógus lelkes részvételét!

#gyerekekhangja #diakokhangja

Egy csomagnyi gondoskodás

Taktakenéz Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzata jóvoltából hét tanulónk részesülhetett ingyenes tanszercsomagban, amely nagy segítséget jelent számukra a tanévkezdéshez. A támogatás révén a gyerekek rendelkezésére állnak a mindennapi tanulást segítő és ahhoz szükséges alapvető iskolai eszközök.

Ez a nagylelkű kezdeményezés nemcsak a tanulók iskolai előmenetelét segíti, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy magabiztosabban és örömtelibben vehessenek részt az iskolai munkában. A nemzetiségi önkormányzat támogatása egyben a családok terheit is enyhíti, hiszen jelentős segítséget nyújt az iskolakezdéssel járó kiadások fedezésében. Különösen értékes számunkra, hogy közösségünkben ilyen módon is megmutatkozik az összefogás, a gondoskodás és a gyermekek iránti felelősségvállalás.

Köszönetünket fejezzük ki Vaskó Zoltánné elnök asszonynak és Taktakenéz Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak a támogatásért, amely jelentős segítséget nyújt tanulóink számára az iskolakezdésben és tanulmányaik sikeres folytatásában.

KÖNYVTÁRI FOGLALKOZÁSOK

„EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT…” - KÖNYVTÁRI FOGLALKOZÁS

A népmese napja és Benedek Elek születésnapja alkalmából foglalkozást szerveztünk a könyvtárban a 2–4. osztályos tanulók számára.

A program elsődleges célja a magyar népmesei hagyományok ápolása, a könyvtári környezet megszerettetése, valamint a gyerekek logikai, kifejező- és együttműködési készségének játékos fejlesztése volt.

A foglalkozás egy interaktív szövegértési játékkal indult, ahol a gyerekeknek rövid leírások alapján kellett felismerniük az ismert történeteket, köztük a kiskakas gyémánt félkrajcárját vagy a furfangos állatokról szóló meséket.

Ezt követően a drámapedagógia eszközeivel folytatódott a program a „Ki vagyok én?” című játék formájában. A gyerekek által húzott kártyákon jellegzetes meseszereplők, például királylány, sárkány, táltos paripa vagy szegény legény szerepeltek, akiket beszéd nélkül, kizárólag mutogatással, mozgással vagy a karakter legfőbb tulajdonságainak körülírásával kellett bemutatniuk a társaiknak. A feladat nagyszerűen megmozgatta a diákok kreativitását és fejlesztette a nonverbális kommunikációjukat.

Ezután a logikai gondolkodás kapott főszerepet, ahol a gyerekek a király udvarában találták magukat és rímekbe szedett, furfangos találós kérdésekre kellett gyorsan választ adniuk. A különböző jellegzetes meseelemek, mint a ló, a tűzokádó sárkány vagy az aranypénz kitalálása során a tanulók rendkívüli asszociációs készségről és gyorsaságról tettek tanúbizonyságot.

A program zárásaként a gyerekek elmerülhettek a könyvtár gazdag mesekönyv-kínálatában. A színes kötetek szabad lapozgatása és nézegetése mellett egy vizuális, alkotó feladatot is kaptak, amely során mindenki lerajzolhatta a kedvenc meseszereplőjét, így a foglalkozás végén az élmények elmélyítésére és a kreatív önkifejezésre is lehetőség nyílt.

A változatos tevékenységi formák mindvégig fenntartották a 2–4. osztályos korosztály figyelmét és motivációját. A tanulók aktívan, fegyelmezetten és rendkívül jó hangulatban dolgoztak együtt, így a rendezvény sikeresen teljesítette a kitűzött nevelési és kulturális célokat.

MONDD, SZERETED AZ ÁLLATOKAT? – KÖNYVFORGATÓ FOGLALKOZÁS A KÖNYVTÁRBAN

Az Állatok Világnapja alkalmából egy igazán vidám és alkotó kedvű délutánt töltöttek el az alsó tagozatos tanulók a könyvtárunkban. A foglalkozás célja az volt, hogy a gyerekek a könyvek segítségével közelebb kerüljenek a természethez és játékos formában tanuljanak a felelős állattartásról, valamint a vadon élő állatok védelméről.

A program izgalmas könyvnézegetéssel indult: a tanulók nagy lelkesedéssel lapozgatták a könyvtár legszebb állatos mesekönyveit és színes, ismeretterjesztő enciklopédiáit. A képek és történetek azonnal meghozták a gyerekek alkotókedvét.

A böngészés után kézműves foglalkozás következett. Minden kisdiák kiválasztotta és gyönyörűen kiszínezte a kedvenc állatát, amelyeket aztán hurkapálcikákra rögzítettünk. Így pillanatok alatt egy egész seregnyi kedves báb és pálcikás állatfigura kelt életre a könyvtárban.

A délután legmeghittebb része a bemutatkozás volt. A diákok büszkén emelték magasba a pálcikás figuráikat és egyenként elmesélték, miért éppen azt az állatot választották. Megosztották társaikkal, hogy milyen különleges tulajdonságai, belső értékei vagy éppen vicces szokásai vannak a választott kedvencüknek. Ezzel a játékkal nemcsak az állatokról tanultak sokat, hanem egymást is jobban megismerhették.

Végezetül a gyerekek szabadjára engedték a képzeletüket és papírt, ceruzát ragadva saját, önálló állatrajzokat is készítettek, bemutatva saját kreativitásukat.

A gyerekek csillogó szemmel, büszkén és sok új élménnyel gazdagodva távoztak a könyvtárból.

OLVASOTTSÁGI VERSENY – JÁTÉK ÉS IRODALOM

Intézményünk tanulói részt vettek a Kiss Attila Alapítvány által, Zemlényi Zoltán emlékére megrendezett olvasottsági versenyen. A verseny tematikája Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művének játékos feldolgozása volt, mellyel tanulóink előzetesen megismerkedtek.

A versenyen az alábbi diákok képviselték intézményünket:

Csubák Gyula Dominik 5. oszt.

Botos Zoltán 7. oszt.

Kiss Roland Nikolasz 7. oszt.

 

A tanulók lelkiismeretesen készültek és örömmel, motiváltan vettek részt az eseményen. Bár helyezést ezúttal nem sikerült elérniük, mindhárman könyvjutalomban és hasznos tárgyi jutalomban részesültek, amely nagy örömet jelentett számukra. A felkészítést Lehoczkiné Takács Cintia pedagógus végezte.

Összességében egy színvonalas, inspiráló rendezvényen vehettünk részt, amely értékes tapasztalatokkal gazdagította a tanulókat és tovább erősítette bennük az irodalom és az olvasás iránti érdeklődést. A részvételi lehetőséget ezúton is köszönjük szépen a szervezőknek!

PATTOG A LABDA, PEZSEG AZ UDVAR – MOZGÁSBAN AZ ISKOLA!

Iskolánk a Nádudvari Élelmiszer Kft.  #mitehetünktöbbet pályázat keretében elnyert támogatásnak köszönhetően sikeresen megvásárolta a tervezett sporteszközöket és sportfelszereléseket. A fejlesztés eredményeként intézményünk udvara jelentős mértékben megújult és korszerűbbé vált.

Tanulóink örömére új kültéri röplabdapálya, kosárpalánkok és pingpongasztal is helyet kapott az iskola udvarán. Emellett számos egyéb sportfelszereléssel is gazdagodtunk, többek között különféle labdákkal és tornadresszekkel. A gyermekek az új eszközöket nagy örömmel és lelkesedéssel használják az óraközi szünetekben, a testnevelésórákon, valamint a különböző sportkörök alkalmával.

Intézményünk kiemelten fontosnak tartja az egészséges életmódra nevelést, a rendszeres mozgás megszerettetését és a sportolási lehetőségek biztosítását, hiszen tanulóink szívesen mozognak és sportolnak. Ennek érdekében arra törekszünk, hogy egész tanévben változatos és aktív, mozgásos tevékenységeket szervezzünk számukra.

Bízunk abban, hogy a fejlesztés és a sportolási lehetőségek bővítése is hozzájárul ahhoz, hogy tanulóinkból aktív, egészségtudatos és a mozgást szerető fiatalok, majd egészséges felnőttek váljanak.

EGYÜTT A KÖZÖS ÉRTÉKEK MENTÉN

Intézményünk megtisztelő meghívást kapott Taktakenéz Község Önkormányzatától a település intézményeinek dolgozói számára megrendezett közös ünnepi alkalomra.

Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a település intézményeire, valamint az azokban dolgozó szakemberek munkájára és megbecsülésére.

Tóth Szilárdné polgármester asszony köszöntőjében elismeréssel szólt az intézményekben folyó magas színvonalú, értékteremtő szakmai tevékenységről, amely meghatározó szerepet tölt be a település közösségének életében. Beszédében külön méltatta az intézményvezetők felelősségteljes, kitartó és magas színvonalú munkáját, valamint köszönetét fejezte ki a dolgozók elhivatott, lelkiismeretes és áldozatos helytállásáért. Szavai valamennyiünk számára megerősítést jelentettek abban, hogy a mindennapokban végzett munkánk értékes és fontos része annak a közösségnek, amelyért együtt dolgozunk.

A rendezvény rendkívül kellemes, közvetlen és barátságos hangulatban telt, amely lehetőséget teremtett a kötetlen kikapcsolódásra és a közös élmények megosztására. A kellemes hangulatú ebéd mellett jóízű beszélgetések, vidám pillanatok és őszinte nevetések tették igazán emlékezetessé a közösen eltöltött időt. Ez a tartalmas és szeretetteljes együttlét méltó kifejezése volt annak, hogy a település vezetése nagyra értékeli és megbecsüli intézményeinek dolgozóit és az általuk végzett áldozatos munkát.

Ezúton fejezzük ki őszinte köszönetünket Tóth Szilárdné polgármester asszonynak és Taktakenéz Község Önkormányzatának a megtisztelő meghívásért, a szívélyes vendéglátásért és a dolgozóink iránt tanúsított megbecsülésért. Öröm számunkra, hogy a mindennapokban végzett munkánkat, elhivatottságunkat és közösségért végzett szolgálatunkat ilyen szeretettel és figyelemmel kísérik.

EGY CSOMAGNYI SEGÍTSÉG – TANSZER A TANÉVKEZDÉSHEZ

Iskolánkban az idei tanév első tanítási napján ismét örömmel adhattuk át az ingyenes tanszercsomagokat, amelyeket a Klebelsberg Központ biztosított. A támogatás az EFOP_PLUSZ-5.3.1-24-2024-00001 azonosítószámú, „Alapvető anyagi támogatás biztosítása iskoláskorú gyermeket nevelő rászoruló családok részére” című projekt keretében valósult meg, és az érvényes RGYK (Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezmény) határozattal rendelkező, 1–8. évfolyamos tanulók, illetve szüleik számára nyújtott kézzelfogható segítséget.

A tanszercsomagok átadását a gyermekek és a szülők egyaránt nagy örömmel fogadták. A tanévkezdés számos család számára jelentős anyagi megterhelést jelent, ezért különösen nagy értéket képvisel minden olyan kezdeményezés, amely megkönnyíti a szükséges iskolai felszerelések beszerzését. A csomagok a mindennapi tanuláshoz nélkülözhetetlen, legfontosabb tanszereket tartalmazzák, így valódi segítséget jelentenek a családok számára.

Ez a figyelmes és értékteremtő támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a rászoruló gyermekek is megfelelő felszereléssel, biztonsággal és jó érzéssel kezdhessék meg az új tanévet. Hisszük, hogy az ilyen kezdeményezések nemcsak a családok terheit enyhítik, hanem esélyt teremtenek arra is, hogy minden gyermek egyenlőbb körülmények között bontakoztathassa ki képességeit.

Ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket a Klebelsberg Központnak és a Szerencsi Tankerületi Központnak a nagylelkű támogatásért, valamint azért a figyelemért és elkötelezettségért, amellyel a gyermekek és családok mindennapjait segítik.

A KÖZÖSSÉG SZÍVE - OSZTÁLYFŐNÖKEINK

Iskolánkban kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az osztályfőnöki munkának, hiszen meggyőződésünk, hogy az iskola nem csupán a tudás átadásának színtere, hanem a közösségek formálásának és az emberi kapcsolatok gazdagításának fontos tere is.

Osztályfőnökeink valamennyien lelkes, lelkiismeretes és elhivatott pedagógusok, akik szeretettel, türelemmel és figyelemmel fordulnak tanítványaik felé, miközben nagy gondot fordítanak arra, hogy osztályközösségeikben valódi összetartozás és egymás iránti odafigyelés alakuljon ki.

A tanév folyamán számos színes és tartalmas programmal gazdagítják a közösségi életet: osztályprogramokat, teadélutánokat, közös műsorokat és élménydús rendezvényeket szerveznek, amelyek maradandó emlékeket teremtenek a gyermekek számára. Különösen fontos számukra a szülőkkel való együttműködés, ezért örömmel teremtenek olyan alkalmakat is, ahol a családok, a gyermekek és a pedagógusok együtt tölthetnek tartalmas időt.

Büszkék vagyunk osztályfőnökeinkre, akik magas szintű szakmai tudásukkal, sokéves tapasztalatukkal és példaértékű elhivatottságukkal nap mint nap hozzájárulnak iskolánk közösségének építéséhez és értékeinek gyarapításához. Munkájukat a gyermekek iránt érzett őszinte szeretet, empátia és odafigyelés hatja át, így jelenlétük nemcsak irányt és biztonságot ad, hanem olyan támogató közeget is teremt, amelyben minden gyermek érezheti: fontos, értékes és számíthat közösségére.

OSZTÁLYOK, OSZTÁLYFŐNÖKÖK A 2026/2027-ES TANÉVBEN

  1. osztály – osztályfőnök: Kocsis Andrea
  2. osztály – osztályfőnök: Battáné Tóth Krisztina
  3. osztály – osztályfőnök: Szabóné Sallai Judit
  4. osztály – osztályfőnök: Péterné Sallai Andrea
  5. osztály – osztályfőnök: Karászi Tibor
  6. osztály – osztályfőnök: Vargáné Kozsik Judit
  7. osztály – osztályfőnök: Krucsai Krisztina
  8. osztály – osztályfőnök: Lesnyószki Lászlóné

Gyógypedagógiai osztály – osztályfőnök: Halászné Mitró Csilla

ÚJ TANÉV, ÚJ ÁLMOK, ÚJ LEHETŐSÉGEK

Iskolánkban 2026. szeptember 1-jén ünnepélyes keretek között köszöntöttük a 2026/2027-es tanév kezdetét. A gyermekek csillogó szemmel, mosollyal az arcukon és örömteli várakozással érkeztek az iskolába, míg legkisebb tanulóinkat szüleik szeretettel kísérték el erre a különleges napra.

Az ünnepségen Farmosi Katalin igazgatóhelyettes asszony köszöntötte a megjelent diákokat, szülőket, partnereinket és pedagógusainkat. Ezt követően Halász Tamás igazgató úr ünnepi beszédében hangsúlyozta a tanulás, a tudás megszerzésének, valamint az iskola közösségformáló és értékteremtő szerepének fontosságát. Szavai egyaránt szóltak a tanév kihívásairól, az előttünk álló lehetőségekről, valamint arról a közös útról, amelyen diákok, pedagógusok és szülők együtt haladnak. Pedagógusaink is szeretettel és várakozással készültek a gyermekek fogadására, hiszen egy új tanév mindig új célokat, új találkozásokat és számtalan közös élményt ígér.

Az ünnepi műsor különösen megható pillanatait a kis elsősök és a búcsúzó nyolcadikosok szereplése tette emlékezetessé. A legkisebbek és a végzős diákok versekkel készültek, amelyek szépen megidézték az iskolakezdés izgalmát, az újratalálkozás örömét, valamint az előttünk álló tanév reményteljes várakozását. Az ünnepséget követően a gyermekek pedagógusaik kíséretében birtokba vették az iskola termeit és közösségi tereit, s ezzel kezdetét vette egy újabb, közös élményekkel, felfedezésekkel, tudással és sikerekkel teli tanév.

Kívánjuk, hogy a 2026/2027-es tanév minden tanulónk számára sok örömteli pillanatot, értékes tapasztalatot, szép eredményt és felejthetetlen közös élményt tartogasson!

TANÉVINDÍTÓ EBÉD – AZ ÖSSZETARTÓ KÖZÖSSÉG JEGYÉBEN

Az új tanév kezdetén Halász Tamás igazgató úr tanévindító ebédre hívta a teljes dolgozói közösséget, hogy egy kötetlen, jó hangulatú alkalommal együtt köszöntsük az előttünk álló időszakot.

Intézményünkben kiemelt érték a közösség, hiszen valljuk, hogy egy jól működő szervezet ereje az összetartásban, az együttműködésben és az egymás iránti figyelemben rejlik. A mindennapok kihívásait, a felmerülő nehézségeket és az előttünk álló célokat is könnyebben és hatékonyabban tudjuk megoldani, ha egymásra számíthatunk. Az együtt gondolkodás, a közös felelősségvállalás és a támogató légkör erőt ad a munkához és hozzájárul ahhoz, hogy közösen még többet érjünk el.

A tanévindító ebéd kiváló alkalmat teremtett a beszélgetésre, a kikapcsolódásra és arra, hogy egy kicsit ne csak kollégaként, hanem közösségként is együtt legyünk. Az ebéd kitűnő hangulatban telt, sok mosollyal, jókedvvel és tartalmas beszélgetésekkel.

Így indulunk neki az új tanévnek: együtt, egymást támogatva, közös célokkal és lendülettel!