FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT – ZÖLD GONDOLATOK, KÖZÖS ÉLMÉNYEK

A Fenntarthatósági témahét idén is sikeresen valósult meg iskolánkban 2026. április 20 és 24. között. A program során diákjaink több fontos és aktuális környezeti témával ismerkedhettek meg. Foglalkoztunk az Erdő, mint ökoszisztéma működésével, ahol a tanulók megértették az élőlények közötti kapcsolatok jelentőségét.

A fenntartható közlekedés témájában közösen gondolkodtunk a környezetbarát megoldásokról és azok mindennapi alkalmazásáról. A szelektív hulladékgyűjtés kapcsán gyakorlati tudásra is szert tettek a diákok.

Az egészség és mozgás témakörében kiemeltük a rendszeres testmozgás és a változatos, kiegyensúlyozott étrend fontosságát, a megfelelő folyadékpótlással kiegészítve. A tudatos fogyasztás feldolgozása során a felelős döntések szerepére hívtuk fel a figyelmet.

A hét folyamán változatos és élményközpontú programok várták a tanulókat. Nagy sikert aratott az iskolai roller- és futóverseny, amelyen sokan aktívan részt vettek. Emellett kvízek és feladatlapok valamint rövid videók segítségével mélyíthették el tudásukat a fenntarthatóság témájában.

A diákok lelkesen kapcsolódtak be a feladatokba, és érdeklődően vettek részt a beszélgetésekben. A programok nemcsak ismeretbővítésre, hanem szemléletformálásra is lehetőséget adtak.

A témahét hozzájárult ahhoz, hogy tanulóink tudatosabban gondolkodjanak környezetünkről és saját szerepükről annak megóvásában. Bízunk benne, hogy a megszerzett tudást a mindennapokban is alkalmazni fogják.

ISKOLARÁDIÓ

FÖLD NAPJA – ÁPRILIS 22.

 

Iskolánkban a ZölDÖK tagjai a Föld napja alkalmából igényesen összeállított rádióműsort sugároztak, amely a környezetvédelem fontosságára irányította a figyelmet. Intézményünk számára kiemelten fontos a természet iránti felelősségtudat erősítése, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a szemléletformálásra. Diákjaink lelkes munkájukkal és elhivatottságukkal arra törekednek, hogy társaikban is tudatosítsák e jeles nap jelentőségét és ösztönözzék őket környezetünk megóvására.

 

Kedves Diákok és Tanárok!

 

Ma egy nagyon különleges nap van, amit az egész világon megünnepelnek: ez a Föld napja.

De miért is fontos ez nekünk?

 

Gondoljatok bele, a Föld az otthonunk, olyan, mint egy hatalmas ház, ahol mindannyian együtt lakunk. Itt kapunk tiszta levegőt, vizet és ételt, ezért nem mindegy, hogyan vigyázunk rá. Sokan azt hiszik, hogy a környezetvédelem valami bonyolult dolog, pedig valójában apróságokon múlik.

 

Ha nem dobod el a csokis papírt az udvaron vagy az utcán, már tettél valami jót.

Ha elzárod a csapot, miközben megmosod a fogadat, azzal máris vizet spórolsz a bolygónak. A természet hálás minden kis kedvességért, amit tőlünk kap.

 

Nézzetek rá a fákra az iskola udvarán: árnyékot adnak a melegben és friss levegőt készítenek nekünk. A virágok és a madarak is részei ennek a nagy családnak, aminek mi is tagjai vagyunk.

 

Azonban sajnos a Föld mostanában kicsit „beteg”, mert túl sok szemetet termelünk és szennyezzük a vizeket. De a jó hír az, hogy mi vagyunk az orvosai és segíthetünk neki meggyógyulni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha ma mindenki csak egy picit jobban figyel a környezetére. Például ne tépjük le feleslegesen a leveleket és ne pazaroljuk az iskolai ebédet sem. Ha mi vigyázunk a természetre, a természet is vigyázni fog ránk és az egészségünkre. Tanuljunk meg újra rácsodálkozni egy szép bogárra vagy egy színes virágra!

 

Legyen a mai nap egy kezdet, amikor megígérjük, hogy nem bántjuk a környezetünket. Mutassuk meg, hogy mi, ezen az iskolán belül is tudunk figyelni egymásra és a közös otthonunkra.

 

Boldog Föld napját kívánunk mindenkinek és legyen ma is zöldebb a világunk!

 

MADARAK ÉS FÁK NAPJA – MÁJUS 10.

Iskolánkban a Madarak és fák napja alkalmából a DÖK rádióműsorral hívta fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A rádióműsor segítségével tanulóink megismerkedhettek az ünnep történetével, valamint a madarak és fák kiemelkedő szerepével környezetünk megóvásában.

Kedves Diákok és Tanárok!

 

A Madarak és fák napját a világon elsőként 1902-ben, Herman Ottó kezdeményezésére, Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon. Annak emlékére, hogy 1902. 03. 19-én Párizsban az európai államok - köztük Magyarország - egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében.

Az ünnep hivatalos bevezetésére 1906-ban került sor, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter közrendeletben írta elő a Madarak és fák napjának megünneplését minden iskola számára. E napon a gyerekek fákat ültettek és ápoltak, madárodúkat helyeztek ki és takarítottak, akadályversenyeken, vetélkedőkön, kirándulásokon vettek részt, plakátokat készítettek a természet védelme érdekében.

Kedvelt és türelmetlenül várt ünnep lett, elsősorban a tanuló ifjúságnak, azonban a II. világháború után feledésbe merült. 1994-ben újra feléledt a mozgalom, majd 1996-ban kormányrendeletet adtak ki és megünneplésének időpontját május 10-ben rögzítették.

A szárnyas élőlények a világ kultúráiban általában véve az éghez, ezáltal a valláshoz köthetőek, mint az égi lélek jelképei. A magyar mitológiában a kereszténység előtti időkben a táltosok, sámánok lelke is madár képében szállt a túlvilágra megtudni a jövendőt, vagy megküzdeni a rosszindulatú szellemekkel. A honfoglaló magyarok totemállata a turulmadár volt. A madárlélek szimbólum jelentése jellemző a kereszténységben is, például a Szentlélek galamb képében jelent meg Jézus feje felett, mikor megkeresztelkedett.

A fa a legősibb, az egész világ kultúrájában használt, úgynevezett egyetemes növényszimbólum, ami az örök fejlődést, megújulást, elmúlást jelképezi. A fák oxigént termelnek, lassítják az éghajlatváltozást, védik egészségünket, jóllétünket, otthont adnak számos madárnak, rovarnak, mókusnak és sokféle vadonélő állatnak.

Kérünk Titeket, ne csak ma, hanem az év minden napján óvjátok a fákat és csodáljátok a madarakat!

MOZGÁSRA HANGOLVA

Iskolánkban a „Mozgásra fel!” egészséges életmódra nevelés érdekében egészségfejlesztésre irányuló szabadidős- és sportprogram keretében került megrendezésre az alsó és felső tagozatos tanulók körében a rolleres ügyességi verseny, valamint a futóverseny. A diákok nagy lelkesedéssel vettek részt az eseményeken, hiszen kifejezetten szeretnek mozogni és örömmel mérik össze ügyességüket, gyorsaságukat és állóképességüket.

A tavaszi délután folyamán igazán vidám és támogató hangulat uralkodott az iskola udvarán. A gyerekek lelkesen szurkoltak egymásnak, biztatták társaikat, ami tovább erősítette a közösségi élményt. A pedagógusok mindeközben folyamatosan figyelemmel kísérték a versenyeket, pontosan mérték és rögzítették a tanulók időeredményeit. A program nemcsak a versengésről, hanem az együtt megélt élményekről és a mozgás öröméről is szólt.

Intézményünkben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy tanulóink megértsék a rendszeres testmozgás és a sport jelentőségét. Meggyőződésünk, hogy az aktív életmód elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez, ezért tudatosan törekszünk a mozgás iránti igény kialakítására és megerősítésére diákjaink körében.

SZAKMAI NAP - ÖKOSODJUNK EGYÜTT!

„A jövőnk attól függ, mit teszünk ma.”
/David Attenborough/

 

Intézményünkben 2026. április 1-én szakmai napot tartottunk, melynek középpontjában a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az újrahasznosítás állt. Intézményünk az Örökös Ökoiskola cím birtokosa, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a környezetvédelem ügyét, mindennapi tevékenységeinkben is törekszünk a fenntartható szemlélet erősítésére.

Diákjainkat arra ösztönözzük, hogy tudatos döntéseikkel és felelős magatartásukkal aktívan hozzájáruljanak környezetünk megóvásához. A szakmai nap programjai is ezt a célt szolgálták: előadások, attitűdmérések, valamint gyakorlati példákon alapuló, élményszerű foglalkozásokon keresztül mutatták be a környezettudatos életmód jelentőségét.

Iskolánk mindennapjaiban is hangsúlyosan megjelenik a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az újrahasznosítás szemlélete. Nemcsak a tanórákon, foglalkozásokon hanem különböző témanapokon, témaheteken és pályázatokon keresztül is lehetőséget biztosítunk a tanulók számára ezen értékek elmélyítésére. Emellett továbbra is kiemelt célunk, hogy a szülőket és a családokat is bevonjuk ökoprogramjainkba és közösen erősítsük a környezet iránt felelős gondolkodást.

Szakmai napunk keretein belül igyekeztünk minden oldalról, több szempontból körüljárni az „Zöld gondolkodás, zöld iskola” témakört. Értékes előadásokat hallhattunk és nagyszerű bemutató órát láthattunk a következő témákban:

  • A megnyitó során Halász Tamás igazgató úr köszöntötte a megjelent vendégeket, majd átfogó és gondolatébresztő bevezetőt tartott, amelyben felvázolta a szakmai nap központi témájának jelentőségét és időszerűségét.
  • „A fenntarthatóság pedagógiája – az elmélettől a gyakorlati megvalósításig” című előadás keretében Szabóné Sallai Judit, az alsós munkaközösség vezetője részletes betekintést nyújtott a téma elméleti alapjaiba és azok mindennapi pedagógiai gyakorlatban történő alkalmazási lehetőségeibe.
  • „Az ÖKO-munkacsoport és a ZölDÖK tevékenységeinek bemutatása” című előadás során Farmosi Katalin, igazgatóhelyettes asszony ismertette a közösség eddigi munkáját, programjait és a környezettudatos szemlélet formálásában betöltött szerepét.
  • „Környezeti attitűdvizsgálat eredménye a 4. osztályban” című prezentáció keretében Halászné Mitró Csilla, okleveles gyógypedagógus bemutatta az attitűdmérés tapasztalatait, valamint rávilágított a tanulók környezettudatos szemléletének alakulására.
  • „A természet, a szabadtéri tevékenységek és a komplex tanulásszervezési formák” című előadás során Balogh Irma, a Nemzeti Tehetség Központ képzője bemutatta, hogyan kapcsolhatók össze a természeti környezetben végzett tevékenységek a kreatív és komplex tanulásszervezési módszerekkel, valamint ismertette a legújabb kutatások eredményeit és a témában megjelenő legfrissebb pedagógiai trendeket is.
  • „Környezetismeret – bemutató óra a 4. osztályban” címmel Karászi Tibor tanító tartott egy rendkívül szemléletes, komplex tanórát, amely során a diákok aktív részvételével és változatos módszerekkel sajátíthatták el a környezeti ismereteket.
  • A bemutató óra értékelése során Péterné Sallai Andrea tanítónő alapos és átfogó visszajelzést adott, részletezve az alkalmazott módszerek és IKT-eszközök hatékonyságát, a pedagógus felkészültségét, valamint a tanulók aktivitását és bevonódását a tanulási folyamatba.
  • „Szülők, családok bevonása a fenntarthatóságra nevelésbe” című előadásában Lesnyószki Lászlóné, a Tématerületi munkacsoport vezetője kiemelte a családok aktív szerepvállalásának jelentőségét, különösen azért is, mert intézményünk az elmúlt időszakban elnyerte a Családbarát Köznevelési Intézmény címet és elkötelezett a fenntarthatósági értékek átadásában.
  • „ÖKO-kávéház – csoportos műhelymunka” keretében Battáné Tóth Krisztina és Kocsis Andrea osztályfőnökök vezették a foglalkozást, amely során a résztvevők csoportmunkában, IKT-eszközök segítségével oldották meg az ÖKO témájú, érdekes, szórakoztató és interaktív feladatokat.

Intézményünk kiemelt figyelmet fordít a pedagógusi közösség fejlesztésére egy átgondolt szervezetfejlesztési program keretében, melynek célja az együttműködés, a bizalom és a közös problémamegoldás erősítése. Az ilyen közösségépítő munka hosszú távon jelentősen gazdagítja az iskolai élet minőségét és a tantestület kohézióját. Meggyőződésünk, hogy egy erős, egymást támogató nevelőtestület példaértékű és inspiráló környezetet teremt a tanulók számára is.

A „Hangolódjunk össze! – élményszerű csapatépítés” című foglalkozás Halászné Mitró Csilla, okleveles gyógypedagógus vezetésével zajlott. A program során a szervezetfejlesztés egy élményalapú, sokrétűen alkalmazható, zenei oktatási eszközzel a „Boomwhackers”-szel valósult meg, amelyet iskolánk a Szerencsi Tankerületi Központ támogatásával szerzett be, melyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Szabó Árpád igazgató úrnak.

A résztvevők nagy lelkesedéssel és örömmel vették kezükbe a különleges ütőhangszereket, aktívan és örömmel működtek együtt, vidáman nevettek, miközben harmonikusan egymásra hangolódtak és játékos módon erősítették a csapatszellemet.

Szakmai programunk végén egy meghitt, elmélyült pillanatban lehetett részünk, amikor Nagytiszteletű Nagy Károly református lelkipásztor „Lelki útravaló a Húsvét ünnepére” című elmélkedésével vezette rá figyelmünket a közelgő ünnep mélyebb jelentésére. Beszédében a remény újjászületéséről, az élet apró és nagy lehetőségeiről, valamint a hit megtartó erejéről szólt, miközben szavai finoman megérintették a szívünket.

A jelenlévők csendes figyelemmel hallgatták. A lelkész gondolatai nyugalmat, békét és belső elcsendesedést hoztak a nap lezárásába. Ez az átélés lehetőséget adott arra, hogy a mindennapok forgatagából kiszakadva egy pillanatra megálljunk és újra összekapcsolódjunk önmagunkkal és belső értékeinkkel. A hallottak nemcsak gondolatainkat gazdagították, hanem lelkünkben is maradandó nyomot hagytak, amelyet hazavisszük otthonainkba, családjaink körébe, hogy a húsvét üzenete ott is megélhető legyen. Így az ünnepre készülve nem csupán testünket, hanem lelkünket is gazdagítva indulhatunk.

A szakmai nap zárásaként Halász Tamás igazgató úr egy közös, ünnepi ebéd keretében fejezte ki köszönetét az intézmény teljes közössége felé az elmúlt időszakban tanúsított odaadó, lelkes munkáért, a pozitív, egymást támogató hozzáállásért, majd mindenkinek szeretetteljes, békés és áldásokban gazdag húsvéti ünnepet kívánt.

https://www.facebook.com/100004315301834/videos/pcb.3566158656871276/1457276552517276

https://www.facebook.com/100004315301834/videos/pcb.3566158656871276/1583110072922235

 

ZÖLDEBB ÉS SZEBB ISKOLA KÖZÖSSÉGI UDVARSZÉPÍTŐ NAP

Iskolánk kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre, amelynek keretében diákjaink nemcsak a természet és a fenntarthatóság fontosságát sajátítják el, hanem gyakorlati tapasztalatokat is szereznek a környezettudatos életmódról és a környezet védelméről.

Dr. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos asszony a Klebelsberg Központ együttműködésével elindította a „Szépítsük együtt a magyar köznevelést!” programot. A kezdeményezés célja, hogy erősítse az iskolai közösségeket és lehetőséget adjon arra, hogy a diákok, pedagógusok, szülők és a helyi közösségek együtt tegyenek saját intézményük környezetének megszépítéséért.

Nagy örömünkre iskolánk pályázata kedvező elbírálásban részesült és a Szerencsi Tankerületi Központ támogatásával sikeresen valóra is váltottuk azt.

Véleményünk szerint az iskola környezete jelentős szerepet játszik a tanulók közérzetében, a közösségi élet alakulásában és a környezettudatos szemlélet kialakításában. Egy rendezett, virágos iskolaudvar hozzájárul ahhoz, hogy a diákok jobban kötődjenek intézményükhöz, valamint megtanulják a közösségi felelősségvállalás és a környezetvédelem fontosságát.

Az általunk tervezett és megvalósított „Zöldebb és szebb iskola - Közösségi udvarszépítő nap” című program keretében a tanulók, pedagógusok és önkéntes szülők, segítők közösen dolgoztak az iskolaudvar szépítésén, virágosításán és kisebb felújítási munkák elvégzésén. Tapasztalataink szerint a közös munka nemcsak a környezet megújulását segíti elő, hanem erősíti az együttműködést és a közösségi élményt is. Ezúton is köszönjük a lehetőséget és a támogatást!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=3560166934137115&set=a.108286322658544

 

ÜNNEPI TAVASZI VARÁZSLAT – KÖZÖS MUNKÁVAL, SZERETETTEL

A tavasz beköszöntével és a húsvéti ünnepekre készülve iskolánk is újjászületett. Pedagógusaink és pedagógiai asszisztenseink a gyerekekkel karöltve ismét csodálatosan szép díszbe öltöztették szeretett intézményünket.

Számunkra az iskola több mint egy munkahely, hiszen közösségünk egyik legfontosabb színtere. Igyekszünk a tanulók számára is minél otthonosabbá és barátságosabbá varázsolni mindennapi környezetüket.

Iskolai közösségünk most különösen gazdag, kreatív és ízléses dekorációkkal készült az ünnepre. A falakon, az asztalokon és az iskola szinte minden zegzugában gondosan elkészített díszek kaptak helyet. A sokféle dekoráció között gyönyörű tavaszi virágok, barkák, színes pillangók, nyuszik és hímes tojások is megtalálhatók. Az osztálytermek, a folyosók és a közösségi terek egyaránt ünnepi-tavaszi hangulatban pompáznak. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink ilyen szép környezetben töltsék mindennapjaikat, mert ez is hozzájárul jó közérzetükhöz. A díszeket közösen készítjük el és utána mindannyian nagy szeretettel és odafigyeléssel vigyázunk a gyönyörű, tavaszi hangulatú iskolánkra.

Szívből gratulálunk intézményünk közösségének - pedagógusoknak, pedagógiai asszisztenseknek és diákoknak - ehhez a példaértékű összefogáshoz és a gondos, szeretetteljes munkához, amelynek eredményeként iskolánk ilyen csodálatos ünnepi díszbe öltözhetett. Külön elismerés illeti a takarítónőket és a karbantartót, akik nap mint nap fáradhatatlan munkájukkal tisztává, rendezetté és jól működővé teszik iskolánkat.

Köszönjük intézményünk teljes közösségének ezt a lelkes és áldozatos munkát.

HÚSVÉTI SZÍNEK AZ ISKOLAUDVARON

A húsvéti ünnep közeledtével iskolánk tanulói ismét különleges kezdeményezésben vettek részt. Ebben a tanévben tanulóink az iskola épülete előtti területen készítettek egy tojásfát, amelyet egy aranyeső bokor díszítésével varázsoltak ünnepivé.

A gyerekek napokig szorgalmasan készítették a színes tojásdíszeket, amelyeket a diákönkormányzat tagjai közösen helyeztek fel a kiválasztott bokorra. A járókelők és a felnőttek örömmel figyelték a kis kezek munkáját, sokan meg is álltak, hogy gratuláljanak a gyerekeknek. A tojásfa így nemcsak díszként, hanem az ünnepvárás szimbólumaként is szolgált és hozzájárult a tavaszi-ünnepi hangulat megteremtéséhez.

A tanulók büszkék voltak rá, hogy közösen örömet szerezhettek a környezetüknek, miközben megtapasztalhatták a közösségi alkotás örömét. A díszítés napján vidám hangulat, sok nevetés és élmény töltötte be az iskolaudvart. Ezzel a kezdeményezéssel a húsvét idén nemcsak az otthonokban, hanem az iskola környezetében is ünnepibbé vált.

DIGITÁLIS TÉMAHÉT A FELSŐ TAGOZATON – GONDOLKODJ ZÖLDEN, ALKOSS DIGITÁLISAN!

A Digitális Témahét során a tanáraink a felső tagozatos tanulókkal egy aktuális és fontos témát dolgoztak fel: a környezettudatosságot. A projekt célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataikon és megfigyeléseiken keresztül mutassák be, mit jelent számukra a környezetvédelem a mindennapokban.

A feladat megvalósítása során a tanulók közösen dolgoztak egy prezentáción, amelybe saját készítésű fotókat gyűjtöttek. A képek különböző környezettudatos tevékenységeket ábrázoltak, például szelektív hulladékgyűjtést, energiatakarékosságot, természetvédelmet vagy éppen a környezet szépítését célzó munkákat. A közös PowerPoint bemutató összeállítása során a diákok együttműködve szerkesztették az anyagot, figyeltek a tartalmi rendezettségre és az esztétikus megjelenítésre. A projekt zárásaként a prezentációból videót készítettek, amely lehetőséget adott arra, hogy a tanulók munkája egy egységes, jól bemutatható formát öltsön.

A tevékenység során a tanulók nemcsak digitális kompetenciáikat fejlesztették – különösen a prezentációkészítés és médiatartalom-előállítás terén –, hanem környezettudatos szemléletük is erősödött. Emellett fejlődött együttműködési készségük, kreativitásuk és felelősségtudatuk is.

https://www.facebook.com/reel/26552758007695371

3 PRÓBA – ÜGYESSÉG, KITARTÁS, SIKER

Iskolánkban idén is megrendezésre került a már hagyománnyá vált „3 próba” házi sportverseny, amelyet minden évben nagy izgalommal várnak tanulóink. A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy a diákok játékos, mégis kihívást jelentő sportfeladatok során mérhessék össze ügyességüket, kitartásukat és állóképességüket.

A versenyzők három versenyszámban próbálhatták ki magukat: büntetődobás kosárlabdával, függeszkedés, dekázás. A megmérettetés az alsó és felső évfolyamos tanulók számára külön-külön került megrendezésre, így minden korosztály a saját kategóriájában versenyezhetett. A versenyszámok lebonyolításánál figyelembe vettük a fiúk és lányok közötti különbségeket is: a lányok esetében a dekázás nem focilabdával, hanem tollaslabdával történt, valamint az értékelés során is differenciáltuk a fiúkat és a lányokat.

A verseny idén is nagy népszerűségnek örvendett a tanulók körében, amit jól mutat, hogy szép számban vettek részt a különböző évfolyamokból. A diákok lelkesen, sportszerűen és nagy odafigyeléssel teljesítették a feladatokat, miközben a jó hangulat és a biztatás végig érezhető volt.

Öröm volt látni, hogy a „3 próba” nemcsak a mozgás szeretetére ösztönzi a gyerekeket, hanem közösségépítő szerepet is betölt iskolánk életében. Bízunk benne, hogy ez a kedvelt hagyomány a jövőben is tovább él, és még sok hasonlóan sikeres versenyt rendezhetünk.

HAPPY-HÉT – A TUDATOS VÍZFOGYASZTÁS HETE

Iskolánk a tanév során csatlakozott a Happy-hét országos programhoz, amelynek célja a tanulók egészséges folyadékfogyasztási szokásainak kialakítása és a vízfogyasztás népszerűsítése volt. A program során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a gyerekek megismerjék a víz jótékony hatásait, valamint a cukros üdítőitalok túlzott fogyasztásának káros következményeit. Változatos, életkorhoz igazított foglalkozásokkal és játékos programokkal hívtuk fel a figyelmet a helyes hidratálás fontosságára.

A tanulók beszélgetések és szemléltető feladatok segítségével ismerkedtek meg azzal, hogy mennyi folyadékra van szüksége a szervezetnek, és miért a víz a legegészségesebb szomjoltó. Játékos kvízek és feladatok tették élményszerűvé a tanulást, amelyek során bővíthették ismereteiket a víz szerepéről az emberi szervezetben és a természetben. A hét egyik fontos eleme volt a közös vízfogyasztás ösztönzése, amely során a tanulók vizet hoztak magukkal, és tudatosan figyeltek arra, hogy elegendő folyadékot igyanak a nap folyamán. A különböző kreatív tevékenységek, például rajz- és plakátkészítés lehetőséget adtak arra, hogy a gyerekek saját gondolataikat is megfogalmazzák a témával kapcsolatban. A programok során az együttműködés és a közösségi élmény is erősödött.

A Happy-hét hozzájárult ahhoz, hogy tanulóink tudatosabban viszonyuljanak saját egészségükhöz, és felismerjék a vízfogyasztás jelentőségét a mindennapokban. Bízunk benne, hogy a megszerzett ismeretek és élmények hosszú távon is beépülnek szokásaikba. A program sikeresen támogatta az egészségtudatos szemlélet kialakítását, és erősítette tanulóink felelősségteljes gondolkodását.

https://www.facebook.com/taktakenez.suli/posts/pfbid031SYcxepLeRaqJvo48fFHLvgSV7ykNhAo9vc1hqwFPTDMgeA182Ux6PLWqzuMUThvl

„EGYEM VAGY NE EGYEM!” EGÉSZSÉGTUDATOS VETÉLKEDŐ FELSŐSÖKNEK

A felső tagozatos diákok lelkes részvételével rendeztük meg az „Egyem vagy Ne egyem!” elnevezésű vetélkedőt, amelynek célja az volt, hogy játékos formában bővítse a gyerekek ismereteit a tudatos és egészséges étkezésről és a mindennapi mozgás fontosságáról.

A csapatok változatos és szórakoztató feladatokban mérhették össze tudásukat, pl. hiányos mondatok kiegészítése, szókereső rejtvény, amelyben egészséges ételek és életmóddal kapcsolatos kifejezések bújtak meg; kvíz, illetve feleletválasztós teszt, ahol a résztvevőknek olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, amelyek az egészséges táplálkozás alapelveit, a tápanyagok szerepét és a helyes étkezési szokásokat érintették.

A vetélkedő jó hangulatban telt, és bebizonyította, hogy a tanulás lehet egyszerre hasznos és szórakoztató. A diákok nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem megtapasztalták, milyen fontos a tudatos döntéshozatal az egészségük megőrzése érdekében.

ZÖLD KÖR AZ ISKOLÁBAN

Iskolánkba látogatott 2026. március 16-án a hajdúböszörményi Zöld Kör egyesület, amely átfogó, szemléletformáló programmal készült felső tagozatos tanulóink számára. Az esemény keretében előadás, interaktív foglalkozás és kiállítás is segítette a diákokat abban, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a klímaváltozás összetett kérdéskörébe. A kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy felhívja a tanulók figyelmét az éghajlatváltozás jelentőségére és sürgető kihívásaira.

A Zöld Kör egyesület küldetése a természeti értékek megóvása, valamint a felnövekvő generáció környezettudatos szemléletének megalapozása. Emellett fontos feladatának tekinti a felnőtt társadalom kevésbé fenntartható szokásainak pozitív irányba történő formálását is, ezzel elősegítve a hosszú távon is élhető, fenntartható jövő kialakítását.

A foglalkozások során tanulóink játékos, mégis ismeretgazdag feladatokon keresztül bővíthették tudásukat, amelyet egy izgalmas totó segítségével mérhettek fel és erősíthettek meg.