Iskolánkban a diákok nagy lelkesedéssel várt Petőfi-napok programsorozata szeptember végén valósult meg. A program központi témája ebben az évben Petőfi Sándor és az élővilág köré szerveződött. A választott témát azért tartjuk különösen fontosnak, mert napjainkban egyre nagyobb szükség van a természet tiszteletére és védelmére. Petőfi Sándor költészete gyakran idézi meg a természet szépségét, az egyszerű, vidéki élet harmóniáját, amelyet ma is példaként állíthatunk a diákok elé. A természet közelsége nemcsak testi-lelki feltöltődést nyújt, hanem segít megérteni, milyen felelősségünk van bolygónk jövőjéért. A téma lehetőséget adott arra is, hogy a gyerekek jobban megismerjék környezetüket, és elgondolkodjanak azon, hogyan óvhatják meg azt a mindennapokban. Petőfi természet iránti szeretete inspirációként szolgálhat minden generáció számára.
A programsorozat során a tanulók különböző versenyeken mérhették össze ügyességüket, kitartásukat és kreativitásukat. Nagy népszerűségnek örvendett a szavalóverseny, ahol a tanulók lelkesen és nagy átéléssel adták elő Petőfi költeményeit. A versolvasó versenyen a kifejező olvasás és a szövegértés került a középpontba. Az Aranyecset rajzversenyen gyönyörű alkotások születtek. A Varázskéz kézműves műhelyen is sok egyedi, ötletes munka készült. Az Észbontó versenyen a gyerekeknek egy puzzle-t kellett kirakniuk, amelyhez nagy odafigyelésre és türelemre volt szükség. A sikerhez nemcsak jó megfigyelőképesség, hanem a legapróbb részletekre való koncentrálás is elengedhetetlen volt. Diákjaink mindegyik programban nagy lelkesedéssel vettek részt. A tantermeket és folyosókat vidám hangulat, nevetés és jókedv töltötte be. A versenyek során nemcsak a győzelem volt fontos, hanem az együtt töltött idő öröme is.
Valamennyi osztály az osztályfőnök irányításával gondosan megtervezett, igényes kivitelezésű osztálytablót készített, mely kreatív módon jelenítette meg „Petőfi és az élővilág” témakört. A tablók kiállításra kerültek, és megtekinthetők az iskola épületében.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a kis kenézi óvodások is bekapcsolódhassanak és aktív részesei legyenek a Petőfi-napok programsorozatnak. Ennek érdekében számukra külön rajzversenyt hirdettünk, amely lehetőséget adott arra, hogy megmutathassák kézügyességüket és rajztehetségüket. Véleményünk szerint ez a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy az iskolai közösségbe való beilleszkedésük is zökkenőmentesebbé váljon.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves vendégünknek, partnerünknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték iskolánkat és részvételükkel hozzájárultak az esemény sikeres lebonyolításához.
Külön köszönetünket fejezzük ki Szabó Árpád Igazgató Úrnak, a Szerencsi Tankerületi Központ vezetőjének, aki lehetővé tette a Petőfi-napok programsorozat megszervezését és sikeres lebonyolítását.