HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
TANULÁS TÁMOGATÁSA
FELZÁRKÓZTATÓ FOGLALKOZÁSOK ISKOLÁNKBAN
Iskolánkban nagy hangsúlyt kapnak a fejlesztő-, felzárkóztató foglalkozások, amelyek célja, hogy segítsenek a hátrányos helyzetű vagy tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek. Ezek a programok különböző formákban és szinteken működnek, attól függően, hogy milyen típusú támogatásra van szükség.
A felzárkóztató foglalkozások különösen azoknak a tanulóknak jelentenek nagy segítséget, akiknek a tanulásban való előrehaladásuk lassúbb ütemben halad. A fejlesztő és felzárkóztató foglalkozások a személyes motivációt is erősítik, hiszen a tanulók érzik, hogy van támogatás a problémáik megoldására, emellett hozzájárulnak a diákok önbizalmának növeléséhez is, hiszen sikerélményeket élhetnek át, amelyek motiválják őket a folytatásra. Az iskolai felzárkóztató foglalkozások így fontos szerepet játszanak a tanulók egyéni fejlődésében, és hozzájárulnak a tanulmányi eredmények javulásához. Az ilyen típusú foglalkozások nemcsak a tantárgyi tudást segítenek fejleszteni, hanem az érzelmi és szociális készségeket is erősíthetik.
MAGYAR NYELV – Lesnyószki Lászlóné, foglalkozásvezető
A foglalkozásokat a pedagógus a 6. osztályban tartja, hétfői napokon, tanórák után. Általában az osztály valamennyi tanulója részt vesz rajta.
Az elkészített tervnek megfelelően haladnak a feladatokkal, melyek a tanult tananyagot figyelembe véve lettek megtervezve magyar irodalom, illetve magyar nyelvből.
Kiegészítő, ismétlő, rendszerező illetve gyakorló feladatok jellemzik az órákat. A foglalkozásvezető különféle kutatómunkával, Wordwall-os feladatokkal, kvíz játékokkal igyekszik változatosabbá tenni a felzárkóztató foglalkozásokat.
KOMPETENCIAFEJLESZTÉS / MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM – Lehoczkiné Takács Cintia, foglalkozásvezető
A pedagógus a helyesírás mellett a szövegértési kompetenciájukat is próbálja erősíteni minden foglalkozáson- felkészülni a kompetenciamérésre. Nagy hangsúlyt fektet a megalapozásra-a szókincsbővítésre és a lényegkiemelésre, hiszen ezek a jó szövegértő képesség alapjai. Hozzájuk közelálló témákon keresztül próbálja meg felkelteni az érdeklődésüket és ,,elhitetni velük”, hogy ezek az órák nem a tanulásról szólnak, hiszen úgy tanul a gyerek hatékonyan, ha úgy érzi, hogy játszik és szórakozik. Ezeken az órákon sok spontán beszélgetés is zajlik, ezzel oldottabbá válik a tanár-diák kapcsolat is, illetve erősíti bennük a teljes, kerek mondatokban való kifejezésmódot, az egymás iránti tisztelet megvalósítását. A szövegértés támogatására sokszor a cigány népmeséket hívja segítségül, így a roma kultúra megismerése mellett, a vizualitás is szerepet kap, amely segíti a szöveg megértését, a mesék olvasását is könnyebbé teszik- ha már ismerik a történetet és közel áll hozzájuk. Nagyon szeretik a nagybetűs élethez közelálló témákat, mint például a cigaretta negatív hatásai… ilyenkor egy kicsit sikerül közelebb kerülni a gondolataikhoz, megosztani velük a saját tapasztalatokat, az ,,életre nevelni őket”. A helyesírás fejlesztését szintén az alapoktól építi a pedagógus, egészen a betűk helyes formálásától, a kapcsolásukig. Bizonyos ,,alap” szavaknak a helyesírását adatbankokba szedve, készség szinten igyekszik tudatosítani (pl. Magyarország, Taktakenéz, saját neve, anyja neve, stb.) A szókincsbővítést betűhálóból szókereséssel alkalmazza, mindig az adott időszak vagy ünnep tematikájának megfelelő szavakkal. A Learningapps vagy okosdoboz is nagyon változatos és minden témában jól használható és a tanulók rendkívül szeretik és kötetlennek élik meg. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanulók szeretik ezeket a foglalkozásokat, önszántukból jelentkeznek, hogy szeretnének részt venni rajta, motiváltak, ezáltal egymást is motiválják és a pedagógusra is ösztönzőleg hatnak.
CSODALÁMPÁS – Battáné Tóth Krisztina, foglalkozásvezető
A gyermekek, tanulók közötti egyéni különbségek figyelembevétele miatt tantárgyi felzárkóztató foglalkozás és kompetenciákat fejlesztő foglalkozás, a „Csodalámpás” tartása folyik a 4.osztályban heti 1 órában, a foglalkozások 2 heti váltásban következnek.
Felzárkóztató foglalkozás:
A gyermekek veleszületett képességei különbözőek, mások a környezeti hatások. Ezért a környezeti hátrányok miatt az iskolában sikertelenebb tanulókat segíteni, támogatni szükséges. Különösen alsó osztályokban a magyar, matematika tantárgyakból segítségre szorulók felzárkóztatása fontos. A felzárkóztató foglalkozások alapvető célja a felkészültségbeli hiányok pótlása, a kudarcélmények csökkentése, a gondolkodási képességek fejlesztése, a tantárgyi tartalmak elmélyítése. A foglalkozások tartalma az éppen tanulandó tananyaghoz igazodik. Mindig a nehézséget jelentő tananyagot nézzük át újra, lehetőség van az újabb magyarázatra, és a további gyakorlásra is. Több lehetőség nyílik pl.: szorzótábla gyakorlására, a hangos olvasás, szövegértés, helyesírás gyakorlására. Igyekszem változatos módon tervezni ezeket a foglalkozásokat. A tanulók szívesen maradnak, hiszen így segítséget kapva jobban tudják az adott tananyagot elsajátítani.
„Csodalámpás” kompetenciákat fejlesztő foglalkozás:
Az országos kompetencia mérések a tanulók szövegértési képességét és a matematikai eszköztudását vizsgálja. Ezért fontos feladatunk a diákok kompetenciájának fejlesztése. Ezt segíti a „Csodalámpás” kompetenciákat fejlesztő foglalkozás. Játékos feladatok, online játékok, fejlesztő feladatok, számítógépes, interaktív táblához kapcsolódó játékok, feladatlapok, LEGO segítségével igyekszem a tanulók kompetenciáit fejleszteni. A kommunikációs kompetencia fejlesztése szókincsfejlesztéssel, szövegelemzéssel, az íráskészség és helyesírás fejlesztésével történik. A matematikai gondolkodási kompetencia alakítása a logikus, algoritmikus, problémamegoldó gondolkodást igénylő feladatok megoldásával, rutinszámolás fejlesztésével, diagramok és grafikonok leolvasásával valósulhat meg. A tanulás kompetenciájának fejlesztése az önálló szövegfeldolgozás kialakításával, a figyelem, emlékezet, megfigyelés, gondolkodás fejlesztésével, a térképen való tájékozódással alakítható. A számítógépes és online feladatok megoldásával a digitális kompetenciája is fejlődik a tanulóknak. Változatos munkaformában: páros, önálló és csoport munkában folyik a fejlesztés.
MESEBOLT – Szabóné Sallai Judit, foglalkozásvezető
A mese az érzelmi intelligencia, a kreativitás, a képzelet, a fantázia, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének egyik legfontosabb eszköze. Emellett a beszédre, a szókincsre, a kifejezőkészségre is pozitív hatással van. A mesének fontos funkciója, hogy megnyugtassa, kikapcsolja és feltöltse a gyermeket.
A Mesebolt szakkör kitűzött céljai a mesék megismerésén keresztül az élmények feldolgozása, az anyanyelvi készségek fejlesztése, a verbális és nonverbális kommunikáció lehetőségeinek megismerése, a társas kapcsolatok kialakulásának erősítése.
A szakkörön tanulóink tanítói előadásban, majd vetítés formájában is megismerkednek a mese tartalmával. Ezt követően mindenki elmondja saját véleményét az eseményekről, megfogalmazzák a pozitív és negatív hősök szerepét, és azt, hogy mi tetszett a legjobban a mesében. Szituációs gyakorlatokkal, bábokkal el is játsszák a történetet, így beleképzelve magukat a szereplők helyzetébe. A foglalkozásokon folyamatos a beszédértés, a szóbeli kifejezőképesség és a kommunikáció fejlesztése és a szókincskészlet bővítése.
A szakkörön a gyerekek jól érzik magukat, szívesen vesznek részt a mesék feldolgozásában.
FELZÁRKÓZTATÓ / MÁSODIK OSZTÁLY – Péterné Sallai Andrea, foglalkozásvezető
A felzárkóztató foglalkozások során azoknak a gyerekeknek szeretnénk segítséget nyújtani, akiknek problémát jelent a tanulás, az iskolai magas követelmények teljesítése.
Cél : az egyes tanulók hátrányának csökkentése, felzárkóztatása, készségeinek, képességeinek fejlesztése, ezen belül a matematika és a magyar nyelv és irodalom tanulásához szükséges képességek fokozatos kibontakoztatása az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével.
A foglalkozások kis létszámú csoportokban történik játékos, változatos, egyénre szabott módszerekkel. IKT eszközök segítségével interaktív gyakorló feladatokat oldanak meg tanulóink. Nagyon szeretik a WordWall játékos tananyagait és az OkosDoboz feladványait, melyek grafikus feladatsorokkal, gondolkodási képességeket fejlesztő játékokkal és rövid oktató videókkal segíti a diákokat az iskolai tantárgyakhoz kapcsolódó ismertek elsajátításában, gyakorlásában és a gondolkodási képességek fejlesztésében.
Matematikai készségek fejlesztéséhez LEGO elemeket használunk. Segítségével szemléltethetjük és elmélyíthetjük a számfogalmat, begyakoroltathatjuk az alapműveletek elvégzését.
CSODACERUZA – Szabóné Sallai Judit, foglalkozásvezető
A fejlesztő és felzárkóztató foglalkozások erősítik a személyes motivációt, hiszen a tanulók érzik, hogy van támogatás a problémáik megoldására, emellett hozzájárulnak a diákok önbizalmának növeléséhez is, hiszen sikerélményeket élhetnek át, amelyek motiválják őket a folytatásra.
A foglalkozásokon a pedagógus játékos formában, eszközök alkalmazásával motiválja a tanulókat az adott tantárgyból tanult ismeretek gyakorlására.
Kitűzött célok: beszédmotorika, helyesejtés, hangok differenciálása, hangfelismerés, íráskészség, számolási készség fejlesztése, a tanuláshoz szükséges motiváció megteremtése, a sikerélmény biztosítása a tanulásban.
Első osztályos tanulóink fő tevékenysége a hang-és betűtanulás, olvasás és írás technikájának elsajátítása, a számok megismerése, a matematikai műveletek elvégzése.
Az olvasás elsajátításához elengedhetetlen a hangok helyes kiejtése és a betűk pontos ismerete, melyet a pedagógus betű és szóvadász feladatokkal, szópiramisok olvasásával, hosszabb szavak felvillantásával erősít meg. Az írástevékenységek fejlesztése betűk és kapcsolásuk vázolásával, nyomtatott és írott betűs szavak egyeztetésével, megkezdett sorok írásával történik. Mozgásos tevékenységekkel, sok szemléltetéssel, cselekedtetéssel igyekszik a számfogalmat mélyíteni, az alapműveletek végzését begyakorolni.