Június 5-én különleges nap várt a 6. és 8. osztályos diákokra: kirándulásra indultunk Sárospatakra, ebbe a mesés, történelmi városba, amely a Zemplén hegység lábánál fekszik.
Kora reggel izgatottan gyülekeztünk az iskola előtt. Átvettük a hideg élelmet, majd elindultunk a buszmegállóba. Szerencsig busszal, onnan pedig vonattal utaztunk tovább, és nem sokkal 10 óra előtt már meg is érkeztünk úti célunkhoz.
Elsőként a Szent Erzsébet templomot csodáltuk meg, amit 2007-ben XVI. Benedek pápa kisbazilika rangra emelt, majd a város legismertebb nevezetességét, a Rákóczi-várat látogattuk meg. A gyerekeket teljesen lenyűgözte a vár impozáns látványa: a vastag kőfalak, a magas torony és a régmúlt történetei mind-mind megragadták a figyelmüket. A vár tornyából nyíló panoráma különösen emlékezetes marad – a Bodrog folyó látványa messzire elnyúlt a tájban.
Miután kicsit megpihentünk a vár tövében, egy kellemes sétát tettünk a városban. Az ebédet a főutcán fogyasztottuk el, természetesen a gyerekek körében legnépszerűbb ételek, mint a hamburger és a gyros közül választhattak. Megnéztük a híres Comenius Tanítóképző Főiskola épületét, valamint a Makovecz Imre által tervezett Művelődési Házat is. Természetesen jutott idő játékra is – a gyerekek örömmel vetették bele magukat a játszótér hintáiba és csúszdáiba.
A nap zárásaként egy hangulatos cukrászdában fagyiztunk egy jót, majd fáradtan, de tele élményekkel indultunk haza.
Ez a sárospataki kirándulás nemcsak kikapcsolódást, hanem értékes tapasztalatokat is nyújtott. A gyerekek játékos formában mélyíthették el történelmi ismereteiket, és átélhették, milyen jó érzés közösen új helyeket felfedezni. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a nap sokáig emlékezetes marad számukra.