Táborvezető: Vargáné Kozsik Judit osztályfőnök
Korcsoport: 7-8. osztály
A nyári tábor témája az olimpiák világa volt, amely során a gyerekek játékos és élményalapú tevékenységeken keresztül mélyedtek el az ókori és újkori olimpiai játékok történetében és szellemiségében.
Az első nap az ókori olimpiák köré szerveződött. A gyerekek tableten ötkarikás puzzle-t raktak ki, majd az udvaron különféle ügyességi sportfeladatokat próbáltak ki – többek között kosárra dobás, távolugrás és célbadobás is szerepelt a programban. Ezt követően totót töltöttek ki az ókori játékokról olvasott szöveg alapján, majd visszakarcolásos technikával görög vázákat készítettek. A napot az „Animált görög váza” című rövidfilm megtekintése zárta.
A második napon az újkori olimpiai játékoké volt a főszerep. A nap interaktív digitális játékokkal kezdődött: memóriajátékkal, párosító feladattal és szókeresővel. A sportos hangulat ezután sem maradt el – a gyerekek medicinlabdával végzett dobógyakorlatokban vehettek részt. Később olimpiai sportágakat bemutató piktogramokat tanulmányoztak, majd saját krétarajzokat készítettek az udvaron. A nap végén ismeretterjesztő szöveg alapján hasonlították össze az ókori és újkori olimpiákat feladatlap segítségével.
A harmadik nap is változatos és izgalmas programokat tartogatott. A gyerekek anagrammák megfejtésével fedezték fel azokat a városokat, ahol olimpiát rendeztek. Az 1896-tól 2032-ig megrendezett újkori olimpiák helyszíneit térképen dolgozták fel, időrendbe állították őket, majd földrajzi elhelyezkedés szerint – kontinensekre bontva – csoportosították a városokat. A program zárásaként mindenki saját olimpiai kabalát tervezett és rajzolt, kreativitásuknak szabad teret engedve.
A tábor során a gyerekek nemcsak az olimpia múltját és jelenét ismerhették meg, hanem játékosan fejlődött a térképismeretük, kreativitásuk, mozgáskultúrájuk és együttműködési készségük is. Tartalmas, élményekben gazdag három napot tölthettünk együtt az olimpiai eszme jegyében.