HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
LÉLEKMOZGATÓ PROGRAM
- február 22-én ünnepeltük a Magyar Parasport Napját, melyhez iskolánk idén is csatlakozott.
Az esemény célja, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét a fogyatékossággal élő sportolók eredményeire és küzdelmeire, illetve hogy méltóképpen fejezzük ki tiszteletünket azoknak, akik a sport világában is példát mutatnak bátorságból, kitartásból és elszántságból.
Iskolánk diákjai különböző programokon vehettek részt, amelyek segítettek megérteni a parasportok jelentőségét és fontosságát. A pedagógusok az intézmény gyógypedagógusával közösen valósították meg a Lélekmozgató programot. A nap folyamán érdekes, mozgásos feladatok, játékok vártak a gyerekekre.
Az első osztályos tanulóknak először egy akadálypályán kellett végig vezetni bekötött szemű társukat. A gyerekek nagyon ügyesen kézen fogták osztálytársukat és nagy gonddal vezették végig a kijelölt pályán, majd bekötött szemmel kellett, tapintás alapján kitalálni, hogy milyen tárgyat tartanak a kezükben. A tanulók nagy izgalommal, örömmel játszottak. A feladat végén elmesélték, hogy mennyire furcsa és rossz érzés volt, amikor be volt kötve a szemük és nem láttak semmit, de biztonságot adott számunkra társuk szóbeli instrukciója, segítsége.
A második osztályban csigaszépségversenyt rendeztünk. A tanulóknak a csigákat gyurmából kellett elkészíteniük bekötött szemmel. A gyerekek a foglalkozás végén elmesélték, hogy milyen nehéz bekötött szemmel gyurmázni, alkotni. Jó volt látni, ahogyan a feladat megoldása során egymást is segítették, támogatták. Végezetül a gyerekek nagy örömére közösen kiválogattuk a legszebb csigákat.
A harmadik osztályos tanulók kipróbálhatták, hogy milyen szájjal festeni, illetve részben a kezüket is használhatták, de az ujjaikkal nem foghatták meg az ecsetet. A gyerekek nagyon komolyan vették a feladatot, betartották a szabályt, miszerint az ujjaikat nem használhatják a festésnél. A szájjal festés zárásaként beszámoltak tapasztalataikról, pl.: elmondták, hogy bizony nagyon nehéz a szájjal festés, van aki úgy érezte, hogy elzsibbadt és teljesen elfáradt a szája vagy túl közel kellett hajolni a rajzhoz és ez megnehezítette a munkát, mások elmesélték, hogy nehézkes volt az ujjaik nélkül kézbe venni az ecsetet. Ez a feladat jó alkalmat teremtett arra, hogy a kis diákok megtapasztalják, hogy milyen érzés az, amikor valakinek nem mozog a keze és anélkül kell megoldani a rá váró feladatot.
A negyedik osztály az ülőröplabda sportágat próbálhatta ki. Első lépésként a testnevelő tanár részletesen elmagyarázta a sportág szabályait. Majd kezdetét vette a jó hangulatú ülőröplabda meccs, ezt követően a gyerekek székben ülve próbáltak kosárra dobni, így megtapasztalhatták, milyen nehézséggel küzdenek a fogyatékossággal élő sportolók. Véleményünk szerint az élmény segített megérteni, hogy a mozgás korlátozottsága nem akadályozhatja meg a sport iránti szenvedélyt és kitartást.
Természetesen a felső tagozatos diákok is bekapcsolódtak a Lélekmozgató programokba. Ők egyrészt szimulációs gyakorlatok segítségével betekintést nyerhettek, hogy milyen nehézségekkel kell a fogyatékossággal élőknek, a tanulási nehézségekkel rendelkezőknek, a fejlődési, illetve hallási rendellenességgel élőknek szembenézniük a mindennapi életük során, pl.: olvasás tükrön keresztül, nem domináns kézzel írás, leragasztott ujjakkal rajzolás-gombolás-nyírás-masnikötés, hang nélkül üzenetek átadása. A szimulációs gyakorlatok célja: a sokszínű világ iránti tisztelet megteremtése.
A felső tagozatos diákok a Magyar Parasport Napján kipróbálhatták a csörgőlabdát is, hogy jobban megértsék, milyen kihívásokkal szembesülnek a látássérült sportolók. A játék során a labda csörgött, így a gyerekeknek a hallásukra kellett támaszkodniuk, miközben próbálták eltalálni a célt. Véleményünk szerint ez az élmény segített felismerni, hogy a látássérült sportolóknak milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, amikor a látás helyett más érzékszerveikre támaszkodnak. A csörgőlabda játék erősítette a gyerekek empátiáját és segített jobban megérteni a látássérült sportolók mindennapi küzdelmeit.
Iskolánk vezetősége különösen fontosnak tartja, hogy minél több diák megismerkedjen a fogyatékossággal élők sportolási lehetőségeivel, és tisztelettel közelítse meg a témát. A Magyar Parasport Napja kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy tudatosabbá váljunk a társadalom különböző csoportjainak igényeivel és kihívásaival kapcsolatban. Ezen a napon erősödött bennünk a befogadás és a sokszínűség fontosságának érzékelése. A Lélekmozgató program során szerzett élményeink segítenek abban, hogy a jövőben még inkább támogató közösségként viszonyuljunk a fogyatékossággal élő emberekhez.