HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft

Határtalanul pályázat logója


KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ OSZTÁLYPROGRAMOK A FELSŐ TAGOZATON

Az osztályfőnöki munka alapvetően az iskolai közösség építésére és a diákok személyes fejlődésére összpontosít. Az osztályfőnök szerepe nem csupán az adminisztratív feladatok elvégzésében rejlik, hanem sokkal inkább abban, hogy egy olyan támogató és barátságos környezetet alakítson ki, ahol a diákok jól érzik magukat, és ahol lehetőségük van kibontakozni, fejlődni.

A gyerekek az idejük nagy részét az iskolában töltik, ezért nagyon meghatározó, hogy milyen a viszonyuk a társaikkal és az is, hogy ők együtt, osztályként hogyan tudnak közösségként működni. Ebben a korban már komoly hatással vannak egy gyermekre a kortársai, alakítják és formálják egymás személyiségét. A közösségépítést minden osztályfőnök szívügyének tekinti. Erre nemcsak tanórán van lehetőség, hanem tanórán kívül is. Ilyenek például a beszélgetőkörök, egy-egy iskolai műsorra, rendezvényre készülés, kirándulásokon, teadélutánokon való részvétel.

Iskolánkban az osztályfőnökök komolyan veszik és lelkiismeretesen végzik az osztályfőnöki munkát. Az elmúlt időszakban is több felsős osztályban került sor közösségépítő osztályprogramok megvalósítására:

5.osztályban: Karácsonyi osztálybuli – Krucsai Krisztina osztályfőnök vezetésével

6.osztályban: Játékos délután; Mikulás teadélután – Lesnyószki Lászlóné osztályfőnök irányításával

  1. osztályban: Kirándulás; Ajándékozással egybekötött teadélután – Vargáné Kozsik Judit osztályfőnök koordinálásával

Az 5. osztály első osztálybulijára december hónapban került sor. A terem közös berendezése után székfoglaló játékot játszottak. Mindenki izgatottan várta, hogy ki marad utolsónak a széken és a sok nevetés sem maradt el közben. A játék után lehetőségük volt finom rágcsálni valókat választani azok közül, amiket hoztak: volt többféle ropi, csoki, édes és sós keksz valamint különféle ízesítésű tea is. Mindenki talált valami kedvenc ételt, amit szívesen majszolt, miközben arról beszélgettek, hogy mit fognak csinálni a közelgő téli szünetben. Ezt követte a „táncverseny”, ahol a kedvenc zenéjükre táncolhattak. Mindenki jól érezte magát, és jó hangulatban tért haza.

A 6. osztály első közösségépítő osztályprogramja egy Játékos délután volt. Olyan játékok kerültek előtérbe, melyek egy kis vidámságot csempésztek a monoton hétköznapjainkba. Könnyed, vicces, mozgásos „feladatok” voltak, melyek elnyerték a gyerekek tetszését. Az is kiderült számukra, nem kellenek nagy dolgok a kikapcsolódáshoz. /lufi, burgonya, kockacukor…/ Felszabadult, jó hangulatú délutánt töltöttek együtt. Decemberben Mikulás-teadélutánt tartottak. A gyerekek berendezték az osztálytermet, megterítettek, majd körbe ülték az asztalt. Egy kis uzsonnát varázsoltak közösen osztálytermükbe. Családias légkör alakult ki, s kötetlen, jóízű beszélgetést folytattak. Közben a hangulathoz, s az ünnepkörhöz kapcsolódó zene szólt, mely még jobban ellazított minden jelenlévőt. A tanulók elmesélték, hogyan készülnek az év egyik legszebb, legmeghittebb ünnepére, a karácsonyra. Az ünnepvárásról, egyéni élményekről szóltak a történetek. A délután folyamán Mikulás Totót is tölthettek, s a helyes válaszokat adók apró jutalomban részesültek.

A 8. osztályosok Mihálynapjához kötődő hagyományokat mutattak be az iskola diákjainak, tanárainak, dolgozóinak. A pályaválasztási ismeretek bővítése mellett a szerencsi Nyitott Műhelynapok, valamint a budapesti kirándulás mind lehetőséget biztosított a csapat összekovácsolására. Decemberben a korábbi évekhez hasonlóan megtartották teadélutánjukat, ahol megajándékozták egymást, beszélgettek a karácsonyról, zenét hallgattak.

Egyértelmű, hogy a leginkább közösségformáló erő a közös élmény, hiszen az együtt töltött idő és az együtt megélt pillanatok közös emlékké fognak válni. A közösségépítés folyamatos munka, de ez adja az iskolai közeg igazi varázsát.