Iskolánkban az idei tanévben is sikeresen működött Vargáné Kozsik Judit tanárnő irányításával a HON Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakja. A képzőművészeti szakkörbe ötödik-hatodik osztályos tanuló jártak. A foglalkozásokra minden héten szerdán került sor, a gyerekek rendszeresen, szép számban vettek részt rajtuk.
Az év során sokféle érdekes technikával ismerkedtek meg: rajzoltak ceruzával, filctollal, krétával, szénnel, de festettek vízfestékkel és temperával is. A gyurmázás és a hajtogatás is nagy népszerűségnek örvendett.
Minden alkalommal új témát kaptak a gyerekek, például csendéletet, tájképet vagy állatokat kellett megjeleníteniük. Néha fantáziarajzokat is készítettek, ami különösen élvezetes volt számukra, hiszen ilyenkor szabadon szárnyalhatott a képzeletük.
A pedagógus nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra is, az év folyamán tanítványai nyolc különböző rajzpályázaton vettek részt. A szakkör nemcsak a rajzkészségeket fejleszti, hanem segít az önkifejezésben is – a gyerekek jobban meg tudják fogalmazni érzéseiket, gondolataikat képekben. A foglalkozások nyugodt, támogató légkörben zajlottak, mindenki a saját tempójában dolgozhatott.
Az alkotás nagy örömet jelent: megnyugtat, kikapcsol, és büszkeséggel tölti el a gyerekeket, amikor bemutatják az elkészült munkáikat.
Az év végén kiállítást rendeztek az elkészült művekből az iskola folyosóján. Jó érzés volt számukra is látni, hogy mások is érdeklődéssel nézik meg, sőt megcsodálják az alkotásokat.