Iskolánkban rádióműsor keretében emlékeztünk meg a holokauszt emléknapjáról, amelyet a diákönkormányzat tagjai sugároztak. A diákok egy elgondolkodtató műsorral hívták fel társaik figyelmét a holokauszt jelentőségére és tanulságaira. A megemlékezés során hangsúlyt kapott az áldozatok iránti tisztelet és a történelmi emlékezet fontossága. Intézményünkben azért tartjuk kiemelten fontosnak a holokausztról való megemlékezést, mert hisszük, hogy a múlt ismerete segít egy elfogadóbb és felelősségteljesebb jövő építésében.
Holokauszt magyarországi emléknapja – április 16.
2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját. 1944-ben e napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba tömörítése Kárpátalján. Az ezt követő hónapok során több mint négyszázezer zsidót zártak gyűjtőtáborokba, majd hurcoltak el Magyarországról.
A magyarországi zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, a kiegyezés évében valósult meg. A Nemzetgyűlés az első világháború után, 1920. szeptember 26-án elfogadta azt a törvénycikket, amely előírta, hogy az országban élő nemzetiségek nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora az összlakosságon belüli részarányuk. Az intézkedés elsősorban a zsidóságot sújtotta.
Magyarországot 1944. március 19-én megszállta a német hadsereg, ezzel együtt hazánkba érkezett az úgynevezett különleges bevetési egység is. A kormány elrendelte a zsidók számára a sárga csillag viselését, majd vagyonukat elkobozták, állásukat felmondták.
1944 április közepe és július eleje között gyakorlatilag az egész országban végrehajtották a gettósítási akciót. A Budapesten maradt zsidókat két gettóba zárták. A fővárosban állandósult a terror, nyilas fegyveresek zsidók ezreit gyilkolták meg. A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradt zsidókat az év tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.
A holokauszt az ember tragédiája, az emberiség ellen elkövetett gyalázatos gaztettek sorozata, mert emberségében mindenki egy.
Ember.
S mint ilyen, egyenrangú a másik emberrel.