HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
GERGELY-JÁRÁS – VILLŐZÉS
HAGYOMÁNYŐRZŐ PROGRAM
„Szent Gergely doktornak,
Híres tanítónknak
Az ő napján
Régi szokás szerint
Menjünk Isten szerint
Iskolába.
/Népdal/
Hagyományőrző programsorozatunk keretében a 3. osztály tanulói készültek műsorral és mutatták be a Gergely-járás és a Villőzés népszokását.
A Gergely-járás hagyománya országszerte ismert volt, mely a 17. századtól nem csak adománygyűjtés céljából, hanem az iskolába való verbuválásra is szolgált. A szereplők katonai rangot viseltek, és “Szent Gergely vitézeinek” nevezték magukat, néhol még a püspököt is megszemélyesítették. Egy üdvözlő, hírnök szerepét betöltő fiatal kopogott az ajtón, majd belépve a háziak felé fordult a kérdéssel: „Megengedik-e Szent Gergely napját köszönteni?” Amint a beleegyezést megkapták, kezdetét vette az éneklés és a versek előadása.
A Villőzés egy Húsvéthoz kapcsolódó népszokás. A villő szó jelentései: tündér, lomb. Virágvasárnap idején a lányok körbejártak a faluban fűzfaágakkal, amiket feldíszítettek. Minden ház előtt azt kiáltották, hogy „Van magoknak virágvasárnapjok?”. Ha azt a választ kapták, hogy nincs, akkor továbbmentek. Ha azt a választ kapták, van, akkor elénekelték az egyik éneket. Utána a ház gazdasszonya kijött és tojást adott a lányoknak. Az egyik ágról letört egy gallyat és azzal “verte el” a lányokat, azt kiabálva, hogy “Mind menjetek férjhez!”.
Véleményünk szerint az iskolai hagyományőrző műsorok kiemelkedő fontossággal bírnak, mivel segítenek megőrizni és továbbadni a kultúránk legszebb elemeit a következő generációknak. A műsorok nemcsak szórakoztatók, hanem oktatók is, hiszen a gyerekek közvetlenül tapasztalják meg a régi hagyományok jelentőségét és szépségét. Nagy öröm számunkra, hogy a szülők is aktívan részt vesznek ezeken a rendezvényeken, mivel ez erősíti a közösségi összetartást. Amikor a szülők eljönnek és megtekintik a műsorokat, megerősítik a tanulók önbizalmát és büszkeségét, ami motiválja őket a hagyományok további ápolására. Az iskolai hagyományőrző műsorok tehát nemcsak a múltat idézik fel, hanem a jövő számára is fontos értékeket közvetítenek. Ezért is elengedhetetlen, hogy továbbra is teret kapjanak az iskolai életben, hiszen mind a diákok, tanárok, mind a szülők számára felejthetetlen élményt nyújtanak.
A műsort előadta: 3. osztály
A műsort betanította: Kocsis Andrea, osztályfőnök
Szívből gratulálunk a felkészítő pedagógusnak és a szereplőknek a színvonalas műsorhoz!