HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
FARSANG
FARSANGI KÉSZÜLŐDÉS
Kis közösségünk minden évben örömmel és lelkesen készül a farsangi mulatságra, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy ez az esemény különleges alkalom a gyerekek, a szülők számára.
A farsangi készülődés mindig vidám hangulatot áraszt az iskola falai között. A pedagógusok már hetekkel a nagy nap előtt elkezdik a tervezést, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön. A diákok izgatottan várják, hogy elárulhassák, milyen jelmezt választottak, miközben a tanárok a programok, táncok és egyéb meglepetések szervezésén fáradoznak. Az iskolai közösség együttműködése minden egyes pillanattal erősödik, hiszen mindenki hozzáteszi a saját ötleteit és segítségét.
A gyerekek lelkesen készítenek díszeket, jelmezeket, míg a tanárok kreatív ötleteikkel igyekeznek feldobni a rendezvény hangulatát. A termek, a folyosók színesednek, és egyre inkább előtérbe kerülnek a farsangi motívumok, miközben a közös munka mindenkiben örömet és büszkeséget ébreszt. A nyolcadikosok próbálják a tánclépéseiket, a többiek pedig már alig várják, hogy bemutathassák a jelmezeiket, a kis műsoraikat.
Az egész iskola egy hatalmas közösséggé válik, ahol a tanárok és diákok együtt készülnek, és mindenki hozzájárul a farsangi mulatság sikeréhez. Az előkészületek során erősödik az összetartozás érzése, és mindenki izgatottan várja a napot, amikor végre együtt ünnepelhetünk. A készülődés most is vidáman, nagyon jó hangulatban telt.
A farsangi rendezvény tehát nemcsak szórakoztatás, hanem közösségformáló esemény is, amely mindenkit közelebb hoz egymáshoz.
FARSANGI MULATSÁG
„Farsang napja eljött már,
kezdődik a jelmezbál,
zeneszóra vígan lép,
ring a tarka báli nép.”
/Lévay Erzsébet: Farsang napján/
Iskolánkban 2025. február 14-én került megrendezésre az immár hagyománnyá vált Farsangi Mulatság, mely minden évben várva várt esemény, és idén sem volt ez másképp.
A rendezvényt Halász Tamás, igazgató úr nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta a közösségi összetartás és a család fontosságát, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik aktív közreműködésükkel, felajánlásaikkal segítették a farsangi esemény létrejöttét, ezután Krucsai Krisztina, diákönkormányzat vezető ismertette az esemény részletes programját.
A farsangi mulatság színes, vidám hangulatban zajlott, ahol az alsó és felső tagozat más-más programmal készült. A nyolcadikosok keringője volt a bál fénypontja, amelyet hónapokig gyakoroltak, és mindenki izgatottan várta a végzősök táncát. A nyolcadikos tanulók keringője csodaszép és elegáns volt, a diákok tökéletes szinkronban táncoltak, ami elvarázsolta a közönséget. A színvonalas, látványos koreográfiát Máté István a Nyíregyházi T-DANCE Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa vezetésével sajátították el a tanulók.
A farsangi rendezvény egyik különleges pillanata a hercegi pár megkoronázása volt. Az idei tanévben Babos Diána és Balogh Adrián 8. osztályos tanulók érdemelték ki ezt az elismerést, hiszen az eltelt nyolc év alatt ők voltak az osztály legjobb tanulmányi eredményű és legsikeresebb tanulói.
A farsangi mulatságon az alsósok is kitettek magukért, hiszen egyéni jelmezekben vonultak fel, és mindenki a saját kreativitására hagyatkozott. A gyerekek színes, vicces és ötletes jelmezekben mutatkoztak be, voltak közöttük mesefigurák, híres személyek, állatfigurák stb.
A felső tagozatosok sem maradtak le, ők kisebb műsorokat készítettek, melyek során zenés előadásokat és vicces jeleneteket láthattunk. A műsorok igazi szórakozást nyújtottak, melyet a gyerekek nagy lelkesedéssel adták elő. A produkciókat a felső tagozatos tanulók osztályfőnökeik irányításával sajátítottak el: 5.osztály – Krucsai Krisztina, 6.osztály – Lesnyószki Lászlóné, 7.osztály – Karászi Tibor, gyógypedagógiai osztály– Halászné Mitró Csilla. A csoportos műsorok és azok koreográfiái az osztályfőnökök ötletességét, kreativitását és a tanulók ügyességét bizonyítják.
A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen számtalan ötletes jelmez és produkció közül kellett kiválasztania és jutalmaznia a legjobbakat.
Gratulálunk a felkészítőknek és a szereplőknek az ötletes produkciókhoz!
A rendezvény ideje alatt a büfében farsangi fánk, szendvics, sütemény, üdítő várta a gyerekeket, vendégeket egyaránt. Az eredményhirdetést a várva várt tombolasorsolás követte. Nagy izgalmak közepette gazdára talált minden tombolatárgy, a boldog nyertesek örömmel vitték haza újdonsült nyereményeiket.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik munkájukkal, felajánlásukkal hozzájárultak a rendezvényünk létrejöttéhez, továbbá köszönetünket fejezzük ki minden kedves vendégünknek, szülőknek, partnerünknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték a farsangi eseményünket.
Külön köszönetünket fejezzük ki Szabó Árpád Igazgató Úrnak, a Szerencsi Tankerületi Központ vezetőjének, aki lehetővé tette a farsangi rendezvény megszervezését és sikeres lebonyolítását.
Köszönetet mondunk Tóth Szilárdné Polgármester Asszonynak és Taktakenéz Község Önkormányzatának a támogatásért, mellyel hozzájárultak a rendezvényünk sikeréhez.
Továbbá köszönetünket fejezzük ki Vaskó Zoltánné Elnök Asszonynak és Taktakenéz Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzatának az esemény támogatásáért.