HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft

Határtalanul pályázat logója


ÉLMÉNYEK A HORTOBÁGYI NEMZETI PARKBAN

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973-ban hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal. Év végi kirándulásunk alkalmával mi is felfedezhettük ezt a természetvédelmi csodát, mely 1979-ben bekerült a világ biorezervátumai közé, 1999-ben pedig felvették a világ kulturális és természeti örökségének listájára. 2004-ben felkerült a Natura 2000 listára, 2011-től a nemzetközileg jegyzett csillagoségbolt-parkok közé taratozik. 2013-ban bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe is.

A Hortobágy-halastavi Kisvasúttal utaztunk be a Kondás nevű halastóhoz, ahová magaslest és halastavi tanösvényt is építettek. Míg utaztunk, a gyerekek a madárvilággal ismerkedhettek és megfigyelhették a szabályosan kialakított halastavakat. A magaslesről gyönyörű kilátás nyílt a pusztára. Idegenvezetőnk távcsőjének segítségével pedig egészen közelről nézhettük a vadvilágot. Aztán nekivágtunk a tanösvénynek. A tanösvény végállomása a Kondás-tónál van, ahol egy pallóúton közlekedhettünk a nádas felett. A betekintő állomásokon közelebbről lehetett találkozni a hortobágyi madárvilággal. Visszafelé a pusztán élő bivalyokat is megnézhettük a kisvonatból. Idegenvezetőnk sok érdekes dologra hívta fel a figyelmünket és sok szép fotót készítettek a gyerekek a túra közben. Élményekkel teli nap volt ez.