A Digitális Témahét során az osztályfőnökök az alsó tagozatos tanulókkal egy kreatív és élményalapú feladatot valósítottak meg, melynek középpontjában egy digitális mesekönyv készítése állt „A Kincskereső robot” címmel. A projekt során az osztályok aktívan bekapcsolódtak a mese feldolgozásába és megalkotásába.
Első lépésként közösen megismerkedtek a történet alapjaival, majd az osztályok elkészítették a mese egyes jeleneteinek képi megjelenítését. A következő fázisban a tanulók digitális eszközök segítségével hangfelvételeket készítettek, melyeken saját hangjukon felolvasták a meséhez tartozó szövegrészeket. Ez a tevékenység nemcsak a digitális kompetenciákat fejlesztette, hanem az olvasási készséget és az önkifejezést is erősítette.
A projekt zárásaként az elkészült képeket és hanganyagokat felhasználva közösen egy videót szerkesztettek, amelyben életre kelt a „A Kincskereső robot” története. A videókészítés során a tanulók betekintést nyerhettek az alapvető digitális tartalomkészítési folyamatokba is. A feladat komplex módon járult hozzá a tanulók digitális kompetenciájának, kreativitásának, együttműködési készségének és kommunikációs képességeinek fejlődéséhez.
A projekt során a gyerekek motiváltan, örömmel dolgoztak, és büszkén tekintettek az elkészült közös alkotásra.
https://www.facebook.com/reel/931245246312579