Iskolánk felső tagozatos fiú tanulói a Petőfi Napok programsorozat keretében részt vettek egy egynapos biciklitúrán. A program célja a mozgás, a közösségi élmény és a természetben való kikapcsolódás volt. Örökös ökoiskolaként kiemelt fontosságúnak találjuk a természet szeretetét és a természetben való sportolást.
A túrán három pedagógus kísérte a diákokat: Halász Tamás igazgató úr, Krucsai Krisztina és Lehoczkiné Takács Cintia tanárnők. A reggeli gyülekező az iskola udvarán történt, ahol mindenki ellenőrizte a kerékpárját, és a szükséges felszereléseket, fókuszba került a balesetvédelem- az egymásra való odafigyelés. Ezt követően közösen indultunk útnak a kijelölt útvonalon, amely az iskola elől Tiszadobra vezetett, ahol Vásárhelyi Pál – magyar vízépítő mérnök, Tisza szabályozásának mérnöke- emlékműjét tekintettük meg.
A fiúk fegyelmezetten, mégis vidáman tekertek, a tanárok pedig folyamatosan figyeltek a biztonságra. Útközben több rövid pihenőt is tartottunk, ahol lehetőség nyílt frissítőre és néhány közös fotó készítésére. A túra során a gyerekek megmutathatták kitartásukat és egymást is segítették, amikor valaki elfáradt vagy kisebb műszaki gondja akadt.
A nap végén mindenki fáradtan, de jókedvűen érkezett vissza az iskolába. A túra nemcsak remek testmozgás volt, hanem igazi közösségi élmény is, amely erősítette a csapatszellemet és a természet iránti szeretetet.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a biciklitúra sikeresen zárult, balesetmentesen, sok nevetéssel és élménnyel gazdagodtunk.