Az idei tanévben is csatlakoztunk az Állatvédelmi témahéthez, amely 2025. szeptember 29. és október 13-a között országosan került megrendezésre. A program célja, hogy már gyermekkorban tudatosítsák az állatokkal való felelős bánásmódot, kiszélesítve a gyermekek állatvédelemmel kapcsolatos tudását, ezáltal etikus állattartásra és állatvédelemre ösztönözve őket.
Tanulóink órai kereten belül beszélgettek arról, hogyan gondoskodhatunk felelősen házi kedvenceinkről, miért fontos a megfelelő élelem, a tiszta környezet és a szeretetteljes bánásmód. A gyerekek aktívan bekapcsolódtak a közös gondolkodásba, megosztották saját tapasztalataikat és élményeiket. Ezután gyurmából formáztak különféle állatokat, valamint rajzokon örökítették meg saját házi kedvenceiket vagy kedvenc vadon élő állataikat. Alsós tanulóink könyvforgató foglalkozáson is részt vettek a könyvtárban, ahol állatos könyvek segítségével ismerkedtek az állatokkal. Felsőben az angol nyelvi foglalkozáson állatok angol elnevezésével ismerkedtünk.
A hét során nemcsak az állatokról, hanem az együttérzésről, felelősségről és gondoskodásról is tanultak tanulóink. Hiszünk abban, hogy a természet és az állatok iránti tisztelet a jó emberi kapcsolatok alapja is. Ahogy Mahatma Gandhi fogalmazott: „Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége az állatokhoz való viszonyán mérhető.” Ez a gondolat vezérli munkánkat akkor is, amikor gyermekeinket a szeretetteljes és felelős életre neveljük.