Beiratkozás a 2026/2027. tanévre
„Szabadságon leszek végre,
holnaptól már nem jövök.
Nem kelteget anya reggel
és az óra sem csörög.
Nem mondják, hogy reggelizz már,
öltözz, futás, moss fogat!
Nem szól senki, el ne késsünk!
Nem siettet, noszogat.
…
Elkészült az órarendem,
nézd csak, az lett ráírva;
minden program szünidei
üzemmódhoz állítva.”
/Mentovics Éva: Vakáció, vagyis végre szabadság!/
Tanévzáró ünnepélyünk 2026. június 25-én került megrendezésre. Az eseményen Farmosi Katalin igazgatóhelyettes asszony köszöntötte a diákokat, szülőket, partnereinket és a nevelőtestület tagjait, majd visszatekintett a tanév legemlékezetesebb eseményeire és közös sikereire.
Beszédében kiemelte az iskolai programok sokszínűségét, a közösségépítő rendezvényeket, valamint a tanulmányi versenyeken elért kiváló eredményeket. Elismerését fejezte ki mindazoknak a tanulóknak, akik vármegyei, országos és körzeti megmérettetéseken képviselték iskolánkat és megköszönte a pedagógusok elhivatott munkáját, valamint a szülők és partnereink egész éves támogatását.
A kitűnő tanulmányi eredményt elért diákok a Fővárosi Nagycirkusz felajánlásának köszönhetően cirkuszbelépőket vehettek át, amelyeket nagy örömmel fogadtak.
Az ünnepséget az alsó tagozatos tanulók vidám verses és táncos műsora tette még emlékezetesebbé, amely méltó lezárása volt a tanévnek.
A hivatalos programot követően az osztályokban az osztályfőnökök értékelték az elmúlt hónapok munkáját, majd minden tanuló átvehette bizonyítványát és jutalmait.
Köszönet illeti az alsós munkaközösséget a színvonalas műsor összeállításáért és felkészítéséért, valamint Bernáth Bence Valentin iskolatitkárt a rendezvény hangosításáért.
Hálás köszönettel tartozunk Szabó Árpád igazgató úrnak és a Szerencsi Tankerületi Központ munkatársainak az egész tanév során nyújtott támogatásért. Együttműködésük, szakmai segítségük és elkötelezettségük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy intézményünk biztonságos, eredményes és inspiráló környezetet biztosíthasson tanulóink számára.
Kedves Diákok! Kívánunk nektek örömteli, élményekben gazdag és pihentető nyári szünetet! Töltődjetek fel, gyűjtsetek sok szép emléket és szeptemberben új lendülettel találkozzunk ismét!
https://www.facebook.com/100004315301834/videos/pcb.3660303904123417/1352542710274684