Beiratkozás a 2026/2027. tanévre
Kedves Szülők! Kedves Ismerősök és Követők! Kedves Művészetkedvelők!
Nagy örömmel számolunk be arról, hogy tanulóink az idei tanévben is számos rajzpályázaton képviselték iskolánkat. Tehetséges diákjaink körzeti, vármegyei és országos szintű megmérettetéseken egyaránt lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák alkotókedvüket, kreativitásukat és művészi érzékenységüket.
A pályázatok sokszínű témavilága minden résztvevő számára alkalmat teremtett arra, hogy egyéni látásmódját és önkifejezési formáját kibontakoztassa. Az elkészült munkák gazdag színvilágukkal, ötletgazdag megoldásaikkal és igényes kivitelezésükkel a gyermekek fantáziáját, elhivatottságát és alkotóerejét tükrözik.
Diákjaink lelkesedéssel és kitartással készültek a versenyekre, alkotásaik elkészítésére sok időt és energiát fordítottak. Munkájukat pedagógusaink folyamatos támogatása és szakmai útmutatása segítette, akik ösztönözték a kreatív ötletek kibontakozását, valamint hozzájárultak azok magas színvonalú megvalósításához.
A pályaművekből egy virtuális kiállítást állítottunk össze, amelyet most szeretnénk önökkel is megosztani. A virtuális kiállításon minden évfolyam pályaművei helyet kaptak. A képek között találhatók festmények, rajzok és vegyes technikával készült művek is.
A rajzpályázatok motivációt adtak tanulóinknak az önálló gondolkodáshoz és az alkotás öröméhez. Reméljük, hogy jövőre is sok diák él majd ezzel a lehetőséggel. Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a pedagógusok áldozatos munkáját.
DIÁKJAINK KREATÍV ÉS SZÍNES MUNKÁI AZ ALÁBBI KÉPEKEN TEKINTHETŐK MEG – ÉRDEMES VÉGIGNÉZNI ŐKET, HISZEN MINDEN ALKOTÁS EGY KÜLÖN TÖRTÉNET!
A tanulói alkotások a következő pályázatokra készültek:
Én és az én doktor nénim/doktor bácsim – rajzpályázat /országos/
A gyerekek, akik megmentik a bolygót! – környezetvédelmi rajzpályázat /országos/
Mindannyian egyformák vagyunk, csak kicsit másképp – rajzpályázat /országos/
Zászlók, ha lengenek …- rajzpályázat /országos/
Csukás István a szívünkben él – rajzpályázat /országos/
Luca napi szokások – karácsonyi rajzpályázat /országos/
Így segítek cukorbeteg barátomnak / osztálytársamnak! – rajzpályázat /országos/
Rajzban mondom – a kedvenc mesémet – rajzpályázat /vármegyei/
MNP2026 Lélekmozgató I-IV. évf. – rajzpályázat /országos/
MNP2026 Lélekmozgató V-VIII. évf. – rajzpályázat /országos/
A tűz nem játék – katasztrófavédelmi alkotói pályázat /országos/
A méhek világnapja – rajzpályázat /országos/
A pályaművek elkészítésében az alábbi pedagógusok nyújtottak értékes szakmai segítséget és támogatást a gyerekeknek:
Vargáné Kozsik Judit tanárnő
Battáné Tóth Krisztina tanítónő
Szabóné Sallai Judit tanítónő
Péterné Sallai Andrea tanítónő
Kocsis Andrea tanítónő
Halászné Mitró Csilla gyógypedagógus
Rozgonyiné Szkiba Annamária gyógypedagógiai asszisztens
VIZUÁLIS KULTÚRA – KOMPLEX TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM
A Szerencsi Tankerületi Központ Komplex Tehetséggondozó Programjában a második forduló eredményei, valamint az összesített pontszámok alapján két 5. osztályos tanulónk, Tóth Zsolt és Rontó Ferenc Rajmond bejutott a Komplex Tehetséggondozóprogram döntőjébe.
A döntőre való felkészülés részeként a tanulóknak egy általuk választott művészeti projektet kellett prezentáció formájában bemutatniuk. A PowerPoint-bemutatók diáin a szöveges tartalmak mellett rajzok, festmények, szobrok, makettek és fényképek is helyet kaptak.
A pályamunka tartalmazta a projekt során elkészített tanulói alkotásokat, valamint azokat a tudományos ismereteket is, amelyeket a foglalkozásokon végzett gyűjtőmunka eredményeként sajátítottak el.
Tóth Zsolt művészeti projektjének témájául az ókori görög művészetet, míg Rontó Ferenc Rajmond a tavasz témakörét választotta. Felkészítő pedagógus: Vargáné Kozsik Judit osztályfőnök.
Szívből gratulálunk a tanulóknak a kiemelkedő művészeti projektekhez! Mindkét projekt kreativitásról, igényességről és elkötelezett munkáról tanúskodik. Külön köszönet és elismerés illeti a felkészítő pedagógust, aki szakértelmével, odaadó munkájával és támogató hozzáállásával hozzájárult a diákok sikeréhez.