Iskolánkban kiemelten fontosnak tartjuk a projektmódszer alkalmazását, mert ez a tanulási forma lehetőséget ad a diákok számára a tevékeny, élményszerű ismeretszerzésre. Úgy véljük, hogy a közös munka során fejlődik a tanulók együttműködési készsége, kreativitása és problémamegoldó gondolkodása, miközben mélyebb és tartósabb tudásra tesznek szert.
A „Hagyománykosár” projekt keretében az 1. osztályos tanulók Battáné Tóth Krisztina osztályfőnök vezetésével a húsvéti ünnepkörrel ismerkedtek meg, játékos, élményszerű tevékenységeken keresztül. A projekt során kiemelt figyelmet fordítottak a hagyományok megőrzésére és a közösségi élmények erősítésére.
A foglalkozásokat a húsvét jelentésének megbeszélésével kezdték, ahol a gyerekek életkoruknak megfelelő módon megismerkedtek az ünnep keresztény tartalmával, Jézus feltámadásának történetével. Ezt követően húsvéti témájú mesét néztek, amely segítette az ünnep hangulatának megteremtését és a megértést.
A tanulók locsolóverset tanultak. Szógyűjtést végeztek a húsvéttal kapcsolatban, amely során bővítették szókincsüket, és közösen rendszerezték az ünnephez kapcsolódó fogalmakat.
Az osztályfőnök digitális eszközöket is bevont a tanulásba: Wordwall feladatok segítségével játékos formában gyakorolták az ismereteket. A gyerekek tojás párosító és memóriajátékot oldottak meg, majd titkosírással és húsvéti anagramma játékokkal ismerkedtek, valamint számolós-színezős feladatokon keresztül fejlesztették matematikai készségeiket. A vizuális és térbeli gondolkodást a tojásminták tükörképének megrajzolásával is erősítették.
A hagyományok gyakorlati megélésére egy közös, iskolában megrendezett húsvétváró délután keretében került sor, ahol a tanulók szüleikkel és testvéreikkel együtt vettek részt. Ezen az alkalmon közösen festettek hímes tojásokat, húsvéti kosarakat díszítettek, valamint a locsolkodás hagyományát is felelevenítették. Ez az együtt töltött idő erősítette az iskola és a család kapcsolatát, valamint maradandó élményt nyújtott a gyermekek számára.
Rajz és technika órákon húsvéti jelképeket – nyuszit, bárányt, csibét – készítettek. Az ünnepi hangulatot húsvéti dalok hallgatásával is erősítették.
A projekt zárásaként vidám, mozgásos játékokat szerveztek: tojásvivő futóversenyt (kanálban egyensúlyozott hungarocell tojással), nyusziugrás versenyt, tojáskeresést az osztályban és a folyosón, illetve bekötött szemmel a tornateremben, tojásgurítást, valamint tojásfújást és tojásátadást kanalak segítségével. Ezek a játékok fejlesztették a gyerekek ügyességét, együttműködését és kitartását.
A projekt során a tanulók élményszerűen ismerkedtek meg a húsvéti hagyományokkal és az ünnep jelentésével, erősödött identitásuk, hagyománytiszteletük és ünnepi élményviláguk. A változatos tevékenységek – a digitális feladatoktól a kézműves munkákon át a mozgásos játékokig – hozzájárultak a tanulók komplex fejlődéséhez. A közös húsvétváró délután különösen fontos szerepet játszott a közösségépítésben, hiszen erősítette az iskola és a család kapcsolatát, valamint gazdag, közös élményekkel ajándékozta meg a résztvevőket.
Gratulálunk a gyerekeknek és az osztályfőnöknek a hagyománykosár projekt eredményes megvalósításához!