SZÉPKIEJTÉSI VERSENY AZ ALSÓ TAGOZATON
Iskolánkban az alsó tagozatos tanulók számára szépkiejtési versenyt szerveztünk. A megmérettetés célja az volt, hogy a gyerekek fejlesszék kifejezőkészségüket, helyes beszédtechnikájukat, valamint közelebb kerüljenek a magyar költészet világához.
A verseny során a tanulóknak egy-egy magyar költő versét kellett megtanulniuk, majd azt a zsűri előtt előadniuk. A diákok nagy lelkesedéssel készültek, és színvonalas produkciókkal örvendeztették meg a hallgatóságot. A zsűri tagjai Halász Tamás igazgató úr, Lehoczkiné Takács Cintia magyar szakos tanárnő, valamint Vargáné Kozsik Judit, a felsős munkaközösség vezetője voltak. Értékelésük során figyelembe vették a helyes kiejtést, a hangsúlyozást, az előadásmódot és a szöveg pontos ismeretét.
A versenynek tétje is volt, hiszen évfolyamonként 1–2 tanuló lehetőséget kap arra, hogy a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által szervezett körzeti szépkiejtési versenyen képviselje iskolánkat.
A verseny jó hangulatban telt, és minden résztvevő értékes tapasztalatokkal gazdagodott. Büszkék vagyunk tanulóink felkészültségére és bátorságára.
ISKOLAI FOCIKUPÁK – TEHETSÉG, LELKESEDÉS, GYŐZNI AKARÁS
Iskolánkban az elmúlt időszakban kerültek megrendezésre a hagyományos Húsvéti focikupák, amelyeken az alsó és a felső tagozatos diákok egyaránt lelkesen vettek részt. Tanulóink körében a labdarúgás rendkívüli népszerűségnek örvend: szinte kivétel nélkül rajonganak ezért a sportágért és örömmel ragadnak meg minden alkalmat, hogy pályára léphessenek. Külön öröm számunkra, hogy sok igazán tehetséges fiatal labdarúgót tudhatunk közösségünkben, akik ügyességükkel, kitartásukkal és sportszerű hozzáállásukkal is példát mutatnak társaiknak.
Diákjaink rendszeresen és elkötelezetten látogatják az edzéseket és izgatott várakozással tekintenek az ilyen megmérettetések elé, ahol tudásukat is összemérhetik. A tornák kiváló hangulatban zajlottak, a játék öröme, az összetartozás és a fair play végig meghatározta a mérkőzéseket.
Intézményünkben kiemelten fontosnak tartjuk a rendszeres mozgást és az egészségtudatos életmódra nevelést, hiszen meggyőződésünk, hogy a sport nemcsak testi, hanem lelki fejlődésükhöz is jelentősen hozzájárul.