Beiratkozás a 2026/2027. tanévre
ÉSZTEKERGETŐ – GONDOLKODÁS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS
Iskolánkban Észtekergető versenyt szerveztünk a 3–4. osztályos tanulók számára. A program célja az volt, hogy játékos formában fejlesszük a gyermekek logikai gondolkodását, együttműködési készségét, valamint anyanyelvi és matematikai kompetenciáit.
A verseny során a tanulók párban dolgoztak, és változatos, gondolkodtató feladatokat oldottak meg.
Elsőként egy betűlabirintus megfejtése várt rájuk, melynek eredményeként egy könyv címét kapták meg. Ezt követően matematikai feladatok következtek: egy kombinatorikus feladat, amelyben négy adott számjegyből kellett az összes lehetséges kétjegyű számot megalkotniuk.
A feladatsort egy matematikai szöveges feladat megoldása folytatta, majd a verseny zárásaként egy nyelvi feladat következett, ahol a szavak végére kellett helyesen beírni az –u betűt rövid vagy hosszú formában.
A tanulók lelkesen, együttműködve dolgoztak, örömmel vettek részt a feladatok megoldásában. A verseny jó hangulatban telt, és hatékonyan járult hozzá a tanulók gondolkodásának, problémamegoldó képességének és nyelvi tudatosságának fejlesztéséhez.
NYERŐ PÁROS
A Magyar Kultúra Napja alkalmából, intézményünkben – hagyományunkhoz híven – idén is megrendezésre került a „Nyerő páros” elnevezésű vetélkedő a felső tagozatos tanulók számára.
Tanulóink mindig nagy érdeklődéssel, szép számban vesznek részt rajta. A verseny iránti érdeklődést idén is jól mutatja, hogy 9 páros nevezett. A megmérettetés a humán tantárgycsoporton belül zajlott, a feladatok magyar irodalmi, művészeti és történelmi ismeretekre épülő feladatokból álltak.
A verseny célja az általános műveltség bővítése, a tanulók tudásának játékos formában történő elmélyítése, valamint a magyar kultúrához és történelemhez való kötődés – a magyar identitástudat erősítése volt. A résztvevők aktív közreműködése és pozitív visszajelzései alapján elmondható, hogy a rendezvény elérte kitűzött céljait.
ÁTMENETEK VETÉLKEDŐ – HÍD AZ OSZTÁLYOK KÖZÖTT
Az idei tanévben is megrendezésre került az Alsó-felső átmenetet támogató munkacsoport „Átmenetek” elnevezésű vetélkedője, amelyen a 4. és az 5 osztály tanulói vettek részt.
A vetélkedőn a gyerekek vegyes csapatokban versenyeztek, tehát minden csapatban voltak 4. és 5. osztályos tanulók is. Idén 4 csapat mérte össze tudását. A feladatok a mindennapi életben előforduló élethelyzetekből vett példák, illetve kompetencialapú feladatok voltak.
A feladatok között szerepelt például matematikai alapműveletekre épülő egyszerű kód fejtés, mondatokba rejtett keresztnevek megtalálása, adott kép árnyékának megkeresése, kakukktojás, illetve képrejtvény.
A vetélkedő jó hangulatban zajlott, a gyerekek élvezték a változatos feladatokat és az együttműködést, a közös munkát a feladatok megoldása során.
SZÖVEGÉRTÉS BAJNOKSÁG A KÖNYVTÁRBAN
Iskolánk könyvtárában megrendezésre került az Olvasási Szövegértés Bajnokság, amelyen összesen 20 tanuló vett részt. A verseny három korcsoportban zajlott: 3–4., 5–6., valamint 7–8. osztályos diákok mérték össze tudásukat.
A tanulók változatos, gondolkodtató feladatokat oldottak meg: szövegkirakó, hiányos szöveg, igaz–hamis állítások, valamint kreatív fogalmazási feladatok is szerepeltek a feladatsorokban. A verseny célja az volt, hogy játékos formában fejlesszük a szövegértési készséget, a figyelmet és a pontos olvasást.
A diákok nagy lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, örömmel vették az akadályokat. Külön öröm volt látni, hogy minden korosztály komolyan vette a feladatokat, és igyekezett a legjobb tudása szerint teljesíteni.
A verseny jó hangulatban zajlott, és ismét bebizonyosodott, hogy az olvasás nemcsak hasznos, hanem izgalmas kihívás is lehet.
Gratulálunk minden résztvevőnek a szép teljesítményhez!
DIGITÁLIS KULTÚRA HÁZI VERSENY
Iskolánkban megrendeztük a Digitális kultúra háziversenyt, amelyen két korosztály mérhette össze tudását. Az I. kategóriában, a 3–5. évfolyamos tanulók a Bee-Bot méhecske programozásában versenyeztek. A gyerekeknek különböző pályákon kellett végigvezetniük a robotméhecskét, miközben pontosan megtervezték az útvonalat és a szükséges lépéseket. A feladat fejlesztette a logikus gondolkodást, a problémamegoldó képességet és az algoritmikus szemléletet. A diákok nagy lelkesedéssel és ügyesen irányították a Bee-Botokat, örömmel javították a kisebb hibákat is.
A II. kategóriában, a 6–8. évfolyamos tanulók a szövegszerkesztési ismereteikről adhattak számot. A verseny során Microsoft Word programban kellett egy megadott szöveget begépelniük és megfelelően formázniuk. Feladatuk volt a szöveg másolása, a különböző betűtípusok és bekezdésformák alkalmazása, valamint a dokumentum esztétikus elrendezése. Emellett kiemelt figyelmet kapott a forrásmegjelölés helyes használata és a dokumentum szabályos mentése is. A verseny jó hangulatban zajlott, és minden résztvevő értékes tapasztalatokkal gazdagodott a digitális kompetenciák terén.