Körzeti népdaléneklési verseny Taktakenézen
Hagyományunkhoz híven iskolánkban az Ifjú Zenebarátok Napja alkalmából november 20-án ismét megrendeztük a körzeti népdaléneklési versenyt. Örömünkre évről-évre egyre többen jelentkeznek erre a versenyre.
Idén 60 tanuló versenyzett, akik a környék 11 településének iskoláiból érkeztek.
A versenyt iskolánk első osztályosainak népi táncjátékával nyitottuk meg. Aztán izgalommal telve kezdődött meg a verseny. A tanulóknak egy kötelező és egy választott dalt kellett elénekelni a zsűri előtt.
A zsűri tagjai voltak: Nagy Attila, ének-zene tanár, karnagy; Erdei Zoltánné, ének-zene pedagógus, karvezető; Bárány Tamás, a Taktaharkányi Népdalkör tagja; Molnár Tiborné, iskolánk intézményvezetője.
Iskolánk profilja között szerepel a hagyományőrzés iskola, így ezen a dalversenyen az egyik novemberi hagyománnyal, a Márton nappal ismerkedtek meg a tanulók és énekeltek ehhez illő dalokat.
A versenyzők és a felkészítő pedagógusok nagy izgalommal várták az eredményhirdetést.
11 tanuló lett ennek a versenynek a „csillaga”. Így a jutalomkönyvek mellé nyakukba kiscsillagot is kaptak. Azok a tanulók, akik nem értek el helyezést, vigaszképpen és hogy továbbra is szeressék a dalokat és az éneklést, nyakukba kisszívet kaptak.
A versenyen átadásra került még a Galbavy-díj is, melyet Oroszné Galbavy Zsuzsa néni emlékére alapított iskolánk az elmúlt tanévben. Ezt a díjat az a tanuló kaphatja meg, aki három éven keresztül helyezésben részesül és a legjobb összesített eredményt éri el. Idén Földvári Fanni, a Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola 4. osztályos tanulója vehette át ezt a díjat.
|
Helyezések
|
Osztályok
|
|
|
2. osztály
|
3. osztály
|
4. osztály
|
|
I.
|
Molnár Petra
Rátkai Német Nemzetiségi, Kéttannyelvű Általános Iskola
|
Budai Rebeka
Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola
|
Fejes Bianka
Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
|
|
II.
|
Paczák Nikoletta Jázmin
Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola
|
Hetzi Gréta
Tállyai Zempléni Árpád Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
|
Veress Janka
Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
|
|
III.
|
Bíró Barnabás
Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
|
Tamás Elizebet
Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola
|
Hudák Adél Kinda
Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
|
|
Különdíj
|
Csontos Hanna
Mádi Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola
|
|
Földvári Fanni
Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola
|
|
Galbavy-díj
|
Földvári Fanni
Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola
|