HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
LÉLEKMOZGATÓ
- február 22-én ünnepeltük a Magyar Parasport Napját, melyhez ebben a tanévben iskolánk is csatlakozott. Intézményünk egy befogadó, inkluzív iskola, mely nyitott a heterogenitásra legyen a tanuló akár kiemelkedően tehetséges, akár fogyatékossággal élő, akár hátrányos szociális helyzetű. A pedagógusok számára az elmúlt években több alkalommal is lehetőségük nyílt érzékenyítést, befogadást, együttnevelést erősítő módszertani képzésen való részvételre. Éppen ezért pedagógusaink nem hárítják a felelősséget másra, hanem igyekeznek saját módszertani eszköztárukat úgy bővíteni, hogy megoldást találjanak a tanulási nehézségekre, a hátrányok csökkentésére és a lemorzsolódás megelőzésére. Mind a fogyatékos, részképesség zavarral küzdő, mind a tipikus fejlődésű tanulókra rendkívül jótékony hatással van a közös játék, a közös tevékenység, a közös fellépés, hisz ez remek alkalom arra, hogy a tipikus fejlődésű gyerekek megtanuljanak pozitívan viszonyulni, segíteni nehézségekkel küzdő társaiknak.
Nagy örömmel és lelkesedéssel vágtunk bele a Lélekmozgató program megtervezéséhez és megvalósításához. Mivel első alkalommal csatlakoztunk a Magyar Parasport Napjának megünnepléséhez, ezért úgy döntöttünk, hogy az alsó tagozaton szervezzük meg az érzékenyítést. Az alsó osztályban tanító pedagógusok az intézmény gyógypedagógusával közösen valósították meg a Lélekmozgató programot, illetve az egyik sportos programelemnél még a hetedikes tanulók is csatlakoztak. Minden alsó tagozatos osztályban érdekes feladatok, játékok vártak a gyerekekre.
Az első osztályosok Bartos Erika Őrangyal meséi közül Lili történetével ismerkedtek meg egy közös mesenézés során. Lili egy látássérült óvodás kislány, aki véletlenül felborít egy kockavárat, Lili a kezével lát és a sötétben ő eszi meg legügyesebben a csokitortát. A gyerekeknek nagyon tetszett a történet, ügyesen válaszoltak a mesével kapcsolatos kérdésekre és ők is elmondták véleményüket, érzéseiket Lilivel és az ovisok viselkedésével kapcsolatosan. Jó érzés volt hallgatni, hogy már az elsős gyerekek milyen együttérzést mutatnak a látássérült kislány irányába, mennyire fontosnak tartják, hogy segítséget nyújtsanak beteg, sérült gyerekek, emberek számára. Ezután érdekes feladatok vártak a tanulókra. Először egy akadálypályán kellett végig vezetni társukat, akinek be volt kötve a szeme. A gyerekek nagyon ügyesen kézen fogták társukat és nagy gonddal vezették végig a kijelölt pályán, majd bekötött szemmel kellett, tapintás alapján kitalálni, hogy melyik társuk áll velük szemben. A tanulók nagy izgalommal, örömmel játszottak. Majd elmesélték, hogy mennyire furcsa és rossz érzés volt, amikor be volt kötve a szemük és nem láttak semmit.
A második osztályosok Bartos Erika Őrangyal meséi közül szintén Lili, a látássérült kislány történetével ismerkedtek meg. A mese megtekintése után ő is megválaszolták a számukra feltett kérdéseket, majd megosztották a mesével kapcsolatos véleményüket, érzéseiket. Rájuk egy különleges versenyfeladat várt. Úgy döntöttünk, hogy különleges Csigaszépségversenyt rendezünk, ezt a csigát gyurmából kellett elkészíteni bekötött szemmel. A gyerekeknek nagyon tetszett az ötlet, nagy örömmel, izgalommal láttak neki a feladatnak. A tevékenység után több gyerek mesélte, hogy mennyire bizonytalanul érezte magát ebben a helyzetben, illetve, hogy milyen nehéz bekötött szemmel gyurmázni és hogy milyen ügyes volt Lili, aki képes volt látni a kezével és a sötétben is ő ette meg a legügyesebben a csokitortát. Jó volt látni, hogy a gyerekek a feladat megoldása során egymást is segítették, támogatták: együtt keresték a földre lehulló gyurmákat, együtt tapogatták a készülő csigákat. A végén a gyerekek nagy örömére közösen kiválogattuk a legszebb csigákat.
A harmadik osztályos tanulók az elfogadásról szóló mesék közül Soma történetével ismerkedtek meg. Soma egy kerekesszékes kisfiú, akit osztálytársai kinevettek, mert szeretett volna szerepelni az osztály táncprodukciójában, végül maguk is kerekesszékbe ülnek és együtt gördülnek-forognak. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a történetet, majd közösen megbeszéltük a látottakat. Ezután egy kisfilmet néztünk meg közösen egy mozgássérült képzőművészről. A gyerekek csodálkozva és egyben csodálattal, ámulattal figyelték, ahogyan a képzőművész szájjal fest, gyönyörű alkotásokat készít kerekesszékben ülve, csupán a szája segítségével. Ezután a tanulók maguk is kipróbálhatták, hogy milyen szájjal festeni, illetve részben a kezüket is használhatták, de az ujjaikkal nem foghatták meg az ecsetet. Öröm volt látni a gyerekek izgalmát, lelkesedését, hiszen ilyet eddig még nem csináltak. Nagyon komolyan vették a feladatot, betartották a szabályt, miszerint az ujjaikat nem használhatják a festésnél. A szájjal festés zárásaként a gyerekek beszámoltak tapasztalataikról, pl.: elmondták, hogy bizony nagyon nehéz a szájjal festés, van aki úgy érezte, hogy elzsibbadt-elfáradt a szája vagy túl közel kellett hajolni a rajzhoz és ez megnehezítette a munkát, mások elmondták, hogy nehézkes volt az ujjaik nélkül kézbe venni az ecsetet. Tapasztalataink szerint nagyon ügyesek voltak a gyerekek, ez a feladat jó alkalmat teremtett arra, hogy megtapasztalják, hogy milyen érzés az, amikor valakinek nem mozog a keze és anélkül kell megoldani a rá váró feladatot.
A negyedik osztály az Őrangyal mesék közül Viola történetével ismerkedett meg. Viola, a kiskamasz Doma kishúga, aki súlyos testi fogyatékkal élő kislány. Viola egy nap kórházba kerül, Doma, ekkor ráébred, hogy milyen sokat jelent számára kishúga. A negyedikesek nagyon ügyesen fogalmazták meg gondolataikat a történet kapcsán. Volt olyan tanuló is, aki saját személyes tapasztalatot is megosztott a történettel kapcsolatban. Nagyon jó érzés volt a gyerekektől hallani az őszinte véleményeket, például a lelkiismerettel, a bátorsággal, a bocsánatkéréssel, a barátsággal kapcsolatosan. Ezt követően egy kisfilmet néztünk meg az ülőröplabda sportággal kapcsolatban. Majd közösen lementünk a tornaterembe, ahol már vártak minket a hetedik osztályosok és testnevelőtanáruk, aki részletesen elmagyarázta a sportág szabályait. Majd kezdetét vette a közös, jó hangulatú ülőröplabda meccs.
Összességében nagyon jó hangulatban telt a Lélekmozgató programunk. Mind a gyerekek, mind a mi, felnőttek sok-sok tapasztalattal, értékes gondolattal, élménnyel gazdagodtunk. A résztvevő gyerekek a megtekintett történetekhez színezőt is kaptak, melyet a későbbiekben kiszínezhetnek, ezzel is felidézve a Lélekmozgató program eseményeit, élményeit.