HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft

Határtalanul pályázat logója


„Itt születtem én, ezen a tájon” – látogatás Petőfi szülővárosában, Kiskőrösön

Az iskolában minden évben megemlékezünk névadónkról, Petőfi Sándorról. Az október 6-át magában foglaló héten tartjuk a Petőfi-napokat, mely 3 napos. Az első napon van a megnyitó, plakátkészítő verseny osztályonként, szavalóverseny, rajz és kézműves versenyek. a második nap a sporté, van Petőfi-ötpróba egyéni verseny és vannak csapatversenyek. A harmadik nap a túrázásé, ki gyalog, ki kerékpáron rója a távokat. A versenyek eredményeit éremtáblázaton vezetjük, s a verseny végén kihirdetjük a legtöbb pontot gyűjtő osztályt.

Ebben a tanévben nagy jutalmat tudtunk meglebegtetni a győzteseknek – a győztes osztály és az egyéni győztesek Kiskőrösre utazhattak a K&H a hátrányos helyzetűekért pályázatának segítségével. Jó motivációs erőnek bizonyult az utazás lehetősége, hisz ilyen távolságra sokba kerülne az út megszervezése, amit a családok nem tudnának vállalni.

Így tehát 2017 október 18-án Kiskörösre utaztunk az iskolából 30-an meglátogatni Petőfi szülőházát és a Petőfi Múzeumot.

Reggel 8.00 órakor indult a buszunk. Minden résztvevő kapott egy kis útravalót – egy részét a K&H banktól, másik részét az önkormányzattól – egy K&H-s emblémával ellátott „tarisznyában”.

  • A hátizsák a miénk maradhat? Jó lesz tornazsáknak! – örvendeztek a gyerekek.

Az út nagyon hosszú volt – 330 km – de nagyon vidáman telt. Mikor megérkeztünk, egy kedves K&H-s hölgy fogadott bennünket és elkísért a múzeumhoz.

  • Ilyen kicsi házban lakott Petőfi? – kérdezték ámulva a gyerekek.

Meglepte őket az egyszerű berendezés, a kemence, a szabad kémény, melyekről tanultak már, de még nem láttak ilyet valóságban. Az idegenvezető igyekezett érdekes dolgokat mesélni a bemutatott tárgyakhoz, eszközökhöz.

Mikor a gyerekek befogadóképessége az elméleti ismeretek terén a határt súrolta, akkor a Petőfi Múzeum igazgatónője játékra invitálta őket. Csapatokba rendeződtek a gyerekek és egy izgalmas vetélkedő részesei lehettek. A játék végén mindenki ajándékot kapott: egy Petőfit ábrázoló hűtőmágnest. A győztes csapat még megkapta a szülőházat ábrázoló mágnest is.

  • Akartam venni emlékül, de így már nem kell vennem, hisz kaptam – mondta az egyik kislány.

A gyerekek nagyon örültek az ajándéknak, s a végén még a vetélkedőn használt játékokból is kaptunk kettőt a múzeum dolgozóitól, hogy otthon is játszhassunk hasonló játékot.

  • Mennyire kedves itt mindenki! – fogalmazták meg a gyerekek.

Egy szűk órát töltöttünk még a téren, fotóztunk, megnéztük a tér nevezetességeit, majd indulnunk kellett, mert 4 órás út állt még előttünk.

  • Ez nagyon hosszú út, de örülök, hogy itt lehettem. Lehet, hogy soha többet nem fogok itt járni. – állapította meg az egyik tanuló.

S valóban igaz, hogy ezek közül a gyerekek közül sokan el sem jutottak volna ide a pályázat nélkül, s valószínűleg nem is fognak eljutni ide többet.

Köszönjük a K&H Banknak ezt a lehetőséget. Nemes dolog a pályázat kiírása, hisz a hátrányos helyzetű iskoláknak nagyon szűk a lehetősége a tanulmányi kirándulások megszervezésénél, mert a szülők nem tudnak vagy csak csekély összeggel tudnak hozzájárulni egy utazás költségeihez. Mi sem tudtuk volna önerőből megszervezni ezt az utat.

Köszönjük a rugalmasságukat, hogy mi választhattunk úti célt. Köszönjük a pontos és mindenre kiterjedő szervezést. Nagyon jól éreztük magunkat!

Jelmondatunk jut eszembe:

„ S oly jól esik nekem,

Oda tekintenem,

Hol egy kis vidámság van.

E szomorú világban. „ (Petőfi Sándor)