HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft

Határtalanul pályázat logója


EMLÉKÉVVEL ÜNNEPELJÜK PETŐFI SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁT

A 2022/2023-as tanév a Petőfi-emlékév jegyében telik majd iskolánkban is. Az emlékévet a nevelőtestület azzal nyitotta meg, hogy augusztusban felkereste Petőfi-fáját, mely alatt a legenda szerint Tisza című versét írta és megkoszorúzta azt. Hatalmas törzsét körbeállták a pedagógusok, mely az iskola együvé tartozását szimbolizálta.

Az emlékévet összekötjük egy másik évfordulóval. 1962-ben épült iskolánk, így 60 éves lett az oktatás színhelye Taktakenézen. E kettős évforduló jegyében telik majd el a tanév.

A Petőfi-fa története

Nyári napnak alkonyúlatánál.

Megállék a kanyargó Tiszánál

Ott, hol a kis Túr siet beléje,

Mint a gyermek anyja kebelére.

Nagyar község határában, egy gondozott ligetben áll a híres tölgyfa, melynek tövében, a legenda szerint, írta meg Petőfi Sándor Tisza című versét. Itt találkoztunk egy néprajzkutatóval, aki elmesélte a fa történetét. Akkor még máshogy nézett ki a vidék, hatalmas erdőségek, rétek, mocsarak sorakoztak a szeszélyesen kanyargó Tisza és Túr folyók ölelésében. Petőfi 1846-ban járt először a faluban és az itt töltött napok, a táj élménye ihlette Tisza című verse megírásához. Az 1961 óta védett, 6 méteres törzsű, 25 méter magas fát villám sújtotta, tűz égette meg, vihar törte derékba. Napjainkra elpusztult, de mielőtt teljesen elpusztult volna a fa, a község gondoskodott utódjáról. Terméséről neveltek egy facsemetét, melyet visszaültettek az akkor még élő szülőfája mellé. A kertben már újabb emlékfák is sorakoznak és egy Petőfi-kopjafa.

Talán, mi is ültethetünk egy emlékfát az éven!

Petőfi-napok az évforduló jegyében

2001-ben vette fel az iskola Petőfi Sándor nevét. Névadónkról minden évben megemlékezünk egy 3 napos eseménysorozat keretén belül. Nem volt ez másképpen most sem!

Az osztályok tablókat készítettek, melyek tartalma felöleli a költő életét. Megrajzolták a portréját, különböző egyéni versenyeken vettek részt, melyek hozzá kötődtek.

Petőfi Sándor fiatalon kezébe vette a vándorbotot, s a tanulás mellett a színészettel, a költészettel, fordítással, a katonaélettel próbálkozott. Születését és vándorlásait követtük nyomon a második napon. A tervezett akadályversenyt az esős idő miatt az iskolában valósítottuk meg. Mielőtt a költő nyomába eredtünk volna, a felsősök megnézték a Petőfi című film 1. részét, mely születését és gyerekkorát mutatta be. Az állomásokon életével kapcsolatos feladatok voltak, a tornateremben „Petőfi és Júlia” páros feladatokat oldott meg. A pontokat a Petőfi-tarisznyába gyűjtötték a gyerekek, hogy végül kiderüljön a „vándorlás” során kik voltak a legügyesebbek.

A harmadik napon a Petőfi-ötpróbát végezte el minden tanuló. Az élménypedagógiai módszerekkel összeállított 3 nap nagyon sikeres volt a gyerekek körében és az élményeken túl az ismereteik is bővültek. A Petőfi – napok versenyeit értékeltük és a nyerteseket jutalmaztuk. Egy versenyen mindenki nem nyerhet, a győzelemért sokat kell tenni, de a lehetőség mindenki előtt ott van!

A győzteseknek érem került a nyakába.