HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
ELINDULT A LÁZÁR ERVIN PROGRAM
A Kormány 1042/2019. (II.18.) Korm. határozata értelmében elindult a Lázár Ervin Program, amelynek célja, hogy minden általános iskolás számára biztosítsa, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe.
A kormány szerint a program jó lehetőséget biztosít a gyerekeknek a tapasztalatszerzésre. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) idén elindított programja minden általános iskolás számára biztosítja, hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. A Lázár Ervin Program az összes általános iskolás tanuló számára lehetővé teszi, hogy évente egyszer eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra, őshonos állatok bemutatóhelyeire.
Már iskolánk is regisztrálhatott az első programokra, így a 3. és az 5. évfolyamos tanulók részt vehettek a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház által bemutatott Farkas vs. Piroska című előadáson.