HAT-KP-01-2022/1-001557
Határtalanul Pályázat hetedikeseknek
Prügyiek és taktakenéziek Erdélyben
Megvalósítás időszaka: 2023.03.27. - 2023.04.01.
Elnyert támogatási összeg: 4.192.800 Ft,
azaz Négymillió-egyszázkilencvenkettőezer-nyolcszáz Ft
„AZ ÉLET SZÉP” Emlékezés a holokauszt áldozataira
„ Keresem a semmiben a mindent
a sötétben a fényt,
a gondolatban az értelmet,
a tettekben a célt.”
Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett egy tábla hirdette, hogy „A munka szabaddá tesz” (Arbeit macht frei).
A holokauszt görög eredetű szó, jelentése „tűzben elégő áldozat”. A holokauszt áldozatai zsidók, cigányok és egyéb etnikai kisebbséghez tartozó emberek voltak. Az elhurcoltak átlagemberek voltak, „bűnük” többnyire csak az volt, hogy „másnak” születtek. A koncentrációs táborok célja nem a büntetés, hanem a kínzás és a megsemmisítés volt, de emberkísérleteket is végeztek a deportáltakkal. A holokauszt idején meggyilkolt áldozatok közül hozzávetőleg minden tizedik magyarországi zsidó volt, számuk 500-600 ezer közöttire tehető.
A holokauszt emléknapja alkalmat ad arra, hogy felidézzük a múltat és emlékezzünk az áldozatokra. Az emlékezés és a tanítás nemcsak azért kötelesség, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét, hanem azért is, hogy létre jöjjön egy olyan gondolkodás és felelősségtudat, hogy a hasonló népirtáshoz vezető helyzeteket el tudjuk kerülni.
Tanulóinkkal Az élet szép című 3 Oscar-díjat is elnyert filmet néztük meg. A film egyszerre tragédia és komédia, mivel a főszereplő figuráján egyszerre nevetünk és csodáljuk emberi erejét és küzdeni akarását. A történet 1938-ban kezdődik, Olaszországban. Egy álmodozó, életvidám emberrel ismerkedünk meg, aki kisfiával egy koncentrációs táborba kerül származása miatt. A kisfiú életét és lelki világát mentve édesapja a koncentrációs tábor köré egy mesét sző: minden, ami körülveszi őket, csak játék. A film elsősorban nem is a haláltábor szörnyűségeit akarja lefesteni, hanem sokkal inkább azt, hogy egy apa mennyire képes szeretni a saját fiát és, hogy milyen hatalmas áldozatot képes hozni érte. Mindenkinek ajánljuk figyelmébe ezt a filmet, s garantáljuk, hogy a végén akarva-akaratlanul is mindenki megkönnyezi a történetet.