UTAZÁS A NÉPDALOK VILÁGÁBA

Körzeti népdaléneklési verseny Taktakenézen

 

Hagyományunkhoz híven iskolánkban az Ifjú Zenebarátok Napja alkalmából november 20-án ismét megrendeztük a körzeti népdaléneklési versenyt.  Örömünkre évről-évre egyre többen jelentkeznek erre a versenyre.

Idén 60 tanuló versenyzett, akik a környék 11 településének iskoláiból érkeztek.

A versenyt iskolánk első osztályosainak népi táncjátékával nyitottuk meg. Aztán izgalommal telve kezdődött meg a verseny. A tanulóknak egy kötelező és egy választott dalt kellett elénekelni a zsűri előtt.

A zsűri tagjai voltak: Nagy Attila, ének-zene tanár, karnagy; Erdei Zoltánné, ének-zene pedagógus, karvezető; Bárány Tamás, a Taktaharkányi Népdalkör tagja; Molnár Tiborné, iskolánk intézményvezetője.

Iskolánk profilja között szerepel a hagyományőrzés iskola, így ezen a dalversenyen az egyik novemberi hagyománnyal, a Márton nappal ismerkedtek meg a tanulók és énekeltek ehhez illő dalokat.

A versenyzők és a felkészítő pedagógusok nagy izgalommal várták az eredményhirdetést.

11 tanuló lett ennek a versenynek a „csillaga”. Így a jutalomkönyvek mellé nyakukba kiscsillagot is kaptak. Azok a tanulók, akik nem értek el helyezést, vigaszképpen és hogy továbbra is szeressék a dalokat és az éneklést, nyakukba kisszívet kaptak.

A versenyen átadásra került még a Galbavy-díj is, melyet Oroszné Galbavy Zsuzsa néni emlékére alapított iskolánk az elmúlt tanévben. Ezt a díjat az a tanuló kaphatja meg, aki három éven keresztül helyezésben részesül és a legjobb összesített eredményt éri el. Idén Földvári Fanni, a Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola  4. osztályos tanulója vehette át ezt a díjat.

 

 

 

 

 

Helyezések

Osztályok

 

2. osztály

3. osztály

4. osztály

I.

Molnár Petra

Rátkai Német Nemzetiségi, Kéttannyelvű Általános Iskola

 

Budai Rebeka

Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola

Fejes Bianka

Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

II.

Paczák Nikoletta Jázmin

Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola

Hetzi Gréta

Tállyai Zempléni Árpád Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Veress Janka

Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

III.

Bíró Barnabás

Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Tamás Elizebet

Mezőzombori Kölcsey Ferenc Általános Iskola

Hudák Adél Kinda

Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Különdíj

Csontos Hanna

Mádi Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola

 

Földvári Fanni

Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola

Galbavy-díj

Földvári Fanni

Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola

 

Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola
Minden jog fenntartva
Copyright