MEGÜNNEPELTÜK A HIMNUSZ SZÜLETÉSNAPJÁT

Kölcsey Ferenc  valószínűleg 1823. január 22-én fejezhette be a Himnusz szövegének megírását, mivel a kéziraton ez a dátum szerepel.  Ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Ez a nap jó alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, nyelvi kultúránknak. A versek szeretete közel áll sok tanulónkhoz, legutóbb Mezőzomboron szerepeltek eredményesen az adventhez kötődő szavalóversenyen.

„Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel,” szól nemzeti imánk – a Himnusz kezdősora. A Himnusz közös éneklésével kezdtük mi is megemlékezésünket ezen a napon. A Diákönkormányzat tagjai és az énekkar közös műsorából megismerhettük a Himnusz keletkezésének körülményeit. Majd magyarságtudatunk erősítéséhez egy olyan kisfilmet néztünk meg közösen, mely Magyarország földrajzi kincseit, történelmi emlékhelyeit és hagyományait mutatta be.

A naphoz kötődően előző délután műveltségi versenyt szerveztünk a felsős tanulóknak, a jeles nap délutánján pedig egy könyvtári vetélkedőn mérhették össze tudásukat a diákok. Ennél szebben nem is ünnepelhettük volna a Himnusz születésnapját!

 

 

Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola
Minden jog fenntartva
Copyright