Hősök

Októberi hónapban két nagy ünnepünk van, melyen a hősökre emlékezünk.
Október 6-án az Aradi vértanukról szólt az ünnepi műsor, október 23-án pedig 1956 hőseinek tettit elevenítettük fel.

De kik is azok a Hősök?

A két ünnep kapcsán azokat nevezzük hősöknek, akik a hazáért adták életüket.
A mesékben, irodalmi alkotásokban is gyakran találkozunk a hős fogalmával, akik általában a cselekmény főszereplői és mindig a jó, az igazság oldalán állnak. De a mindennapoknak is vannak hősei. Ők azok az emberek, akik önzetlenségűkkel, bátorságukkal példát mutatnak másoknak: megmentik embertársuk életét, segítenek a bajbajutottakon.


Az én emlékezetemben is él egy ilyen hétköznapi hős. 2017 október 18-án a K&H Bank segítségével Kiskörösre utaztunk az iskolából 30-an meglátogatni Petőfi szülőházát és a Petőfi múzeumot.
Hazafelé jövet Izsáknál elromlott a buszunk. A hiba nagy volt, segítség nélkül nem tudtuk volna megoldani. Szerencsére olyan önzetlen, segítőkész izsáki emberekkel hozott össze bennünket a sors, akik azonnal a segítségünkre siettek, s a több órás munkájukért elég volt fizetségnek a köszönöm és a gyerekek mosolya.

Ilyenek a mindennapi hősök, s jó lenne, ha minél több ilyen hős lenne a világunkban.

 

 

Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskola
Minden jog fenntartva
Copyright